A nyitányban Milbacher Róbert fülszövegéről esett szó, amely a könyvet anatómiai bábuhoz hasonlítja, és amelynek legfőbb ismérve a „műfajtalankodás”. Mohácsi Balázs megjegyezte, hogy Milbacher ezen megfogalmazását véli a legfontosabbnak,

ugyanis elbeszélő költeményekből, szonettekből, kollázsokból, képversekből és még sok más műfajt képviselő szövegből szerkesztette össze legújabb kötetét.

Elmondása szerint ebben a Németh Gábor által „avantgárdos varázslatnak” nevezett eljárásban leginkább Fajó János képzőművész szemléletmódja és alkotói munkája inspirálta.

A néhai édesapa emlékének és a fiúgyermekre ruházódó felelősségeknek megjelenítését illetően Németh felhívta a figyelmet a kötet önreflexív jellegére, amely nemcsak a megörökített eseményeket, hanem az alkotói munka folyamatát is meghatározza. A szerző ezeket az önmagukba végtelenedő önelemzéseket és -értelmezéseket reflexiós spiráloknak nevezte. Elárulta például, hogy az Újabb narancsok gurulnak el azon egységét, amely a nagyanyja halála körüli eseményekről szól, nem sikerült egyes szám első személyben megírnia, az ezt a fejezetet kommentáló egységben azonban újra képes volt énbeszédben folytatni a narrációt.

A továbbiakban a kötet felütésében található, a hűtő című vers hangzott el a szerző felolvasásában. Az édesapa halála utáni hónapok eseményeiről szóló, háromszáz soros vers szüzséjében a berregő hűtő javítására tett sikertelen kísérlet tölti be a központi szerepet, ez pedig felidézi a háztartásikisgép-szerelő előd emlékét: „mester apám három éve nagyjából vagy éppen / ott térdelt ahol te de nem emlékszem mit / csinált ismerős mozdulatai idegenek voltak / ám amire emlékek nélkül is emlékszem / hogy segítettem felcipekedni mert sok volt / a holmi és magasan a harmadik emelet”.

Bár a kötet első oldalai homogén kompozícióról árulkodnak,

Németh Gábor felhívta a figyelmet A hűtőt követő grafikákra, szócikkekre és indexekre is,

amelyek mind elemei annak a nagy játéknak, amelyet Mohácsi Balázs űz végig a kötetben. „Ez az egész könyv olyan módon feszíti a húrokat, ahogy manapság nem szokás. Szerintem a szó legjobb értelmében korszerűtlen ez a könyv: a te generációdban nem találom azt a görcsös ragaszkodást ahhoz a problémához, amiben az én életem eltelt. (…) Azt az egzisztenciális kockázatot érzem ebben az egész könyvben, amit a neoavantgárd megválaszolhatatlan kérdéseivel lehetne körülbástyázni” ‒ mondta. A szerző elmondása szerint az Újabb narancsok gurulnak el megírásának kezdeti szakaszában még nem tudta, mivé is fognak összeállni az egységek. „Ezek a fejezetek különböző módokon tartanak össze és szét. Valahogyan egy olyan struktúrába kellett helyeznem, ami elbírja ezt a mozaikos jelleget, miközben képes zárt is maradni” ‒ válaszolta Németh felvetésére.

A beszélgetés vége felé a hangsúly a kötet második nagyfejezetének mottóira és idézeteire terelődött, Németh elmondása szerint ugyanis Mohácsi egy adott ponton felveti, hogy az Újabb narancsok gurulnak el szavai és mondatai tulajdonképpen másokéi is lehetnek, nemcsak az övéi. Kiadható méretű idézet-apparátusnak titulálta a művet, amely számos intertextuális utalást tartalmaz, emellett sok helyen explicit módon is jelzi, kiktől származnak az egyes betétek. Mohácsi elárulta, hogy alkotói munkájának kezdeti szakaszában egy külön dokumentumban passzusokat kezdett el összegyűjteni, amelyeknek forrását eleinte jelezte, a későbbiekben azonban elmaradt a szerző nevének feltüntetése.

Elmondása szerint elkezdte foglalkoztatni, milyen okból kerülnek egymás mellé a válogatott idézetek, amelyeket egyrészt saját könyvtárából, másrészt a VersumOnline honlapjáról gyűjtött össze.

Németh megkérdezte Mohácsit, tudja-e, melyik szerzőtől vette át a legtöbb passzust, mire Mohácsi Bertók Lászlóra tippelt, Németh álláspontja szerint ellenben Györe Balázs munkásságából származik a legtöbb átemelés.

A szerző végül néhány olyan verset olvasott fel, amelyet a kötetben olyan személyeknek címzett, akik aztán a beszélgetésen megjelentek: a korrespondanciák (ChatGPT-triptichon) című, Fehér Renátónak ajánlott képverset és a fröccs című, négy egységből álló versből az utolsó, igyunk egy fröccsöt című, Fekete Richárdnak ajánlott darabot. Az est során utoljára a Kabai Lóránt emlékére írt, a vécében már megint nincs jövő kezdetű vers hangzott el.