bezár
 

irodalom

2025. 04. 03.
Egy héten át emlékeznek József Attilára Makón
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egy héten át emlékeznek József Attilára Makón Közös versmondással, tárlatvezetésekkel, életének egykori helyszíneit bemutató városi sétákkal, gyalog- és kerékpártúrákkal, szoboravatással köszöntik József Attila születésének 120. évfordulóját Makón - tájékoztatta a költő nevét viselő városi könyvtár és múzeum az MTI-t.

Szikszai Zsuzsanna igazgató úgy fogalmazott, hogy József Attila Makón eltöltött három és fél éve alatt vált költővé, a városnak pedig kötelessége ápolni ezt a hagyatékot.

prae.hu

Hétfőtől városi séták indulnak, melyeken felkeresik József Attila egykori lakóhelyeit, iskoláját, azokat az épületeket, ahol mecénásai éltek. Ingyenes tárlatvezetéseket is tartanak a múzeum a költő életét, makói éveit bemutató állandó kiállításán is.

Szerdán, miután a résztvevők közösen elszavalják a költő 1923-ban, a Makói Friss újságban megjelent Megfáradt ember című versét, Tóth Péter "versvándor" vezetésével gyalogtúra indul Kiszomborra, ahol a költő gimnazistaként az egyik nyáron házitanítóként dolgozott.

A makói főtéren szabadtéri kiállítás látható majd a költőről. Csütörtökön pedig felavatják Varga Zoltán Zsolt szobrászművész József Attiláról mintázott portréját, és kiállítás nyílik a költő születésének 120. évfordulója alkalmából kiírt képzőművészeti alkotópályázatra érkezett munkákból.

Pénteken a könyvtárban szervezett élő versláncon valamennyi József Attila-kötetből elhangzik majd egy vagy több költemény, szombaton pedig kerékpártúra indul Földeákra, ahova a költő többször is ellátogatott, egyik alkalommal - feltehetően 1930 tavaszán - pedig fotó is készült itt róla.

A rendezvénysorozatot a Forgatós Táncegyüttes előadása zárja a Hagymaházban szombaton este.

Fotó: Irodalmi Jelen

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Szörnyű fülek harmadik felvonásáról
irodalom

A Jelenkor és az Alföld novemberi számairól
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról
Makai Máté mesél Andris Kalnozols regényéről

Más művészeti ágakról

A Fedák Sári-ügy, avagy minden jegy elkelt című előadás a Magyar Színházban
színház

Sétálószínházi Kékszakállú-adaptáció az Anyaszínháztól és az RS9 Színháztól


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés