bezár
 

zene

2025. 04. 15.
Ők a Paloznaki Jazzpiknik fellépői
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ők a Paloznaki Jazzpiknik fellépői Nyolc világsztár, köztük a Lukas Graham, Judith Glory Hill, Zaz és Mario Biondi is koncertet ad az idei Paloznaki Jazzpikniken, amelyet július 31-től augusztus 2-ig rendeznek a Balaton-felvidéki településen.

Az idei, immár 13. fesztiválon szintén a nagyszínpadon lép fel a Lehmanns Brothers, a Kennedy Administration, az Earth, Wind & Fire Experience és a Deladap is.

"Ahogy az eddigiek, az idei is sokszínű fesztivál lesz, a zenéket, a közönséget, a szórakozást és a generációkat tekintve egyaránt. A Jazzpiknik zenei felhozatala továbbra is különleges abban, hogy olyan előadókat hozunk el, akik más hazai fesztiválon ritkán vagy egyáltalán nem lépnek fel" - mondta Valde Orsolya, a Jazzpiknik alapító-fesztiváligazgatója a rendezvényt bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Kiemelte, hogy az idei zenei kínálatban a fesztiválon korábban már nagy sikert arató fellépők (Matt Biondi és az Earth, Wind & Fire Experience) mellett ott lesz a Lukas Graham, a fiatalok körében elképesztően népszerű dán popcsapat, amelyhez olyan világslágerek fűződnek, mint a 7 Years, a Love Someone, a Mama Said vagy a Share That Love. Szólt a Grammy-díjas amerikai énekesnőről, Judith Glory Hillről is, aki családi zenekarával érkezik, és örömmel jelentette be, hogy a francia előadósztár, Zaz sok évi időpont-egyeztetési problémák után végre el tud jönni.

A Jazzpiknik fő fellépőinek műsorát idén is számos dj-szett fogja kiegészíteni, színpadra lép a Palo Canto feat Nóvé Soma, Andrew J & Dan von Schulz, a Get Funky és a Groove Generation. A kisebb színpadokon koncertet adó hazai fellépőkről Sánta Dániel, a Paloznaki Jazzpiknik ügyvezetője beszélt. Elmondta, hogy zenélni fog a Lóci játszik, a Stinky Bugs, a Random Trip Vibe Changers x Wolf Kati, Vavra Bence és az Aron Andras & the Black Circle Orchestra is.

A dzsessz-színtér szereplői közül koncertet ad a Muck Éva Band, a Lukács Márton Trio, a Horváth Gábor Trio, a Budapest Bossanova Quartet, a Rafael Mario Trio, a Proli Jazz Quartet, a Saya Noé Solo Live Act, a Csapó Krisztián-Varga Tivadar Duo, valamint a Nóvé Soma és ifj. Csoóri Sándor alkotta formáció. Idén is folytatódik a szakmai együttműködés a Hangfoglaló Programmal, amelynek keretében három előadó érkezik a Piknikre: Sárközi Dina, a biankahaidu és Janet Gruber.

Idén új helyszín lesz a Pikniken a Bordivat Udvar, ahol a Balatoni Kör terméke, az olaszrizling alapú Balaton Bor kóstolható meg, amelyet mintegy tizenöt borász készít. Valde Orsolya és Merő Péter divattervező elmondta, hogy a Bordivat Udvarban divatbemutató is lesz a Banana Moon fürdőruhamárka és a Mero luxus divatmárka részvételével.

Mint minden évben, idén is lesznek nappali gyerekprogramok, folytatódik az együttműködés az Együtt az Autistákért Alapítvánnyal, a Paloznak Jövőjéért Alapítvánnyal, és jótékonysági akcióval segítik a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai Részlegének Sebészeti Osztályát. A szelektív hulladékgyűjtésben a partner a Zöldövezet Társulás, amellyel a teljes hulladékmenedzsment környezettudatos szervezése, újrahasznosítása, a környezetbarát termékek alkalmazása és a szemléletformálás közösen valósul meg.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Barrie Kosky Macbeth-rendezése a Bécsi Állami Operaházban
Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.
Jonas Mekas és William Basinski
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.

Más művészeti ágakról

gyerek

Berg Judit mesesorozatából koncertszínház és bábrevü készült
gyerek

Az Irány Panama! szerzője 96 éves volt
Titeket ki akar lóvá tenni?
Idegen Virágok - Kiss Adrienn kiállítása az Irokéz Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés