art&design

Hankó Balázs elmondta, hogy idén egy új elemmel bővül az EFOTT kínálata, az Education Summer program keretében a középiskolások is megismerhetik a magyar egyetemeket.
A fesztivál megmutatja a fiataloknak, hogy miért jó ma magyar egyetemistának lenni, és a résztvevők együtt szórakozva érezhetik meg a magyar egyetemi világ vonzását.
Egyre jobbak a magyar felsőoktatási intézmények, 12 van közülük a világ legjobb öt százalékában. Egy egyetemi diploma másfélszeres bérszorzót jelent a munkaerőpiacon, és diplomával könnyen, nagyjából 42 nap alatt el lehet helyezkedni.
Eszterhai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnöke elmondta: az EFOTT egyik célkitűzése, hogy minden évben növelni tudja az egyetemisták számát, emellett megerősítse az egyetemi közösségek szerepét. Az eseményen kifejezetten az egyetemistákat célzó programokat és beszélgetéseket is szerveznek.
Emlékeztetett arra, hogy a fesztivál idei házigazdája a győri Széchenyi István Egyetem, amely egy éven keresztül dolgozik azon, hogy megmutassa erősségeit és hozzájáruljon az egyetemi közösség megerősítéséhez.
Az SZE számára kiemelten fontos a hallgatói integráció és a hallgatói közösség formálása. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem (SZE) nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettes mindez három pillére épül: a hallgatók oktatási és kutatási tevékenységekbe való bevonására, a hallgatói munkára és önkéntességre, valamint a szabadidős tevékenységre. Az EFOTT-on a látogatók testközelből ismerhetik meg az intézmény innovatív megoldásait, bemutatnak digitalizációs technológiákat az orvostudomány és az egészségügy területéről, valamint autonóm közlekedési rendszert és drónokat is.
Az EFOTT, amelyet először 1976-ban rendeztek meg, jövőre ünnepli 50. születésnapját. Az idén nagy fókuszt helyeztek a fesztivál nappali helyszínének fejlesztésére, és csökkentették a jegy és a vendéglátás árait is, hogy minél szélesebb körben elérhető legyen az esemény.
Az idei fesztiválon mintegy 600 program várja a résztvevőket. Először lesz disco helyszín, ahol a hétvégi napokon az 1990-es évek végét és a 2000-es évek elejét idézik meg, szerdán és csütörtökön pedig az egyetemi klubhangulatot. Az idén több technozenei program jelenik meg, és megújul az EFOTT karrierzónája, ahol 20-30 cég mutatkozik be.
Bálint Kristóf, a CIB lakossági szegmens menedzsment vezetője elmondta, hogy az EFOTT-on a hallgatókkal találkozva adnak tájékoztatást termékeikről, emellett számlanyitás mellé most EFOTT-bérletet is adnak.
Babaitisz Jorgosz Andreasz, művésznevén Lil Frakk rapper, az EFOTT nagykövete másodjára tölti be a házigazda szerepét a fesztiválon, amelynek kreatív folyamataiban, többek között a tartalomgyártásban is részt vesz.
Lil Frakk július 9-én lép fel az EFOTT-on, és aznap éjszaka X Doór dj-vel együtt szórakoztatja majd a közönséget.
Képek: EFOTT