zene

A Concerto Budapest Névjegyek-sorozatának utolsó alkalmán a Keller Quartet – Keller András, Környei Zsófia (hegedű), Kelemen Barnabás (brácsa), Fenyő László (cselló) – és a Concerto Budapest szólistái Schubert három jelentős művén keresztül kalauzolják a hallgatókat a romantikus kamarazene világába.
„Schubert zenéjének hallgatása nyugalmat és békét hoz az emberek életébe, hisz épp olyan emberi, esendő és törékeny, mint mi mindannyian, csak ő ezt meg is meri mutatni a világnak. Ebben a zenében a fájdalom és az öröm is egy finom fátyol mögül jelenik meg előttünk, amelyet nem tudunk megérinteni, ő mégis megérint mindannyiunkat" – nyilatkozta Keller András, aki ezúttal kvartettprimáriusi szerepében lesz jelen a Zeneakadémián.
A c-moll Quartettsatz a szerző vonósnégyes-irodalmának egyik legizgalmasabb, bár befejezetlen darabja, amely már előrevetíti Schubert érett stílusának drámai erejét.
A d-moll A halál és a lányka vonósnégyes (D. 810) a zeneszerző egyik legismertebb és legtragikusabb hangvételű kamaradarabja, amelynek második tétele a zeneszerző azonos című dalának variációira épül. A mű 1824-ben keletkezett, és azóta is a vonósnégyes-irodalom egyik csúcspontjaként tartják számon.
Az est zárásaként felcsendülő F-dúr oktett (D. 803) a kamarazene egyik legnagyobb szabású kompozíciója, amelyben a vonósnégyeshez három fúvós hangszer és egy bőgő társul, így a mű szimfonikus távlatokat nyit a kamarazene keretein belül.
A Keller Quartet, élén Keller Andrással, a nemzetközi kamarazenei élet meghatározó együttese, amelyhez ezúttal a Concerto Budapest szólistái csatlakoznak: Klenyán Csaba klarinétművész, Mohai Bálint fagottművész, valamint Tóth Bálint, a Concerto Budapest és a Magyar Állami Operaház Zenekarának szólókürtöse, aki nemrégiben vehette át az Évad Zenekari Művésze díjat.
A koncert házigazdája Batta András zenetörténész, aki közérthető és izgalmas ismertetőivel segíti a közönséget a Schubert-művek mélyebb megértésében.
Képek: Concerto Budapest