bezár
 

film

2025. 05. 13.
Felfüggesztettet kapott Gérard Depardieu két nő zaklatásáért
A szexuális bűnözők listájára is felvették
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A francia színészt bűnösnek találták két nő elleni szexuális zaklatásban egy 2021-ben film forgatásán. 18 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott – írja a New York Times.

A New York Times beszámolója szerint Párizsban másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték két nő ellen elkövetett szexuális zaklatás miatt. Ezzel egyidejűleg a színészt a szexuális bűnözők listájára is fel kell venni.

prae.hu

A színész A zöld zsaluk (“Les Volets Verts”) című film forgatásán dolgozott egy díszletessel és egy rendezőasszisztenssel. A jelenleg 54 éves díszletes, csak keresztnevén (Amélie) vállalta, hogy nyilvánosan azonosítsák. Vallomása szerint Depardieu megragadta a derekánál, és magához húzta, miközben leült. Majd a lába közé fogta, végigsimított kezével a fenekén, a nemi szervén és a mellén, miközben trágárságokat mondott.

A rendezőasszisztens most 34 éves, nem járult hozzá a nyilvános említéséhez. Ő elmondta, a színész háromszor is megérintette a melleit és a fenekét, miközben az öltözőjéből egy párizsi helyszínre vitte. 

Gérard Depardieu mindkét esetben tagadta a szexuális zaklatást, bár a díszletdíszítővel kapcsolatos történetét megváltoztatta.

Fotó: A zöld zsaluk, ARP

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
Interjú Nagy Dénes rendezővel a Kurtág-töredékek című dokumentumfilmről
 Gyuricza Ferenc: A Múltad a jövőd a 45. Filmszemlén  

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 12. számáról
gyerek

A pályázat témája: utazás
art&design

Aura Farming kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetemen
építészet

A lakozási válságról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés