bezár
 

zene

2025. 07. 10.
Kortárszenei koncertek és színművek Óbudán
A Hang-Mű-Hely programjában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hét kortárszenei ősbemutató és egy színmű hazai bemutatója is helyet kapott a szeptember 17-én induló Óbudai Hang-Mű-Hely repertoárján - közölte a rendezvényt szervező Óbudai Társaskör csütörtökön az MTI-vel.

Kiemelték, hogy az immár ötödik alkalommal megrendezendő kéthetes programsorozat keretében csaknem hatvan művész áll majd színpadra. Többek között Bereményi Géza és Másik János, Fejérvári Zoltán, Ráckevei Anna, Gubík Ági, Falusi Mariann, a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészei is fellépnek.

prae.hu

Az eseménysorozat szeptember 17-én Egressy Zoltán Nem, nem, köszönöm című monodrámájával veszi kezdetét, Gubík Ági előadásában. A dráma témája az életet végigkísérő trauma: a gyermekkori molesztálás, illetve az abból fakadó bizonytalanság és a feldolgozhatatlanság - olvasható a közleményben.

Kiemelt programként említették a Danuta című monodráma szeptember 24-i magyarországi bemutatóját. Danuta Wałęsa, az egykori lengyel államfő felesége Vágyak és titkok című önéletrajzi könyvéből Krystyna Janda készített színpadi adaptációt. A magyar változat fordítója Pászt Patrícia, a rendező Árkosi Árpád, a címszerepet Ráckevei Anna játssza.

A sajtóanyag szerint a kortárs zenei Minifesztivált idén már 38. alkalommal szervezik meg az Artisjus, az Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. A szeptember 26-án induló háromnapos koncertsorozatra idén huszonhat szerző hozza el műveit, melyek között hét ősbemutató is elhangzik rangos művészek előadásában. Mások mellett Onczay Zoltán csellóművész és Balog József zongoraművész is színpadra lép. A zeneszerzők minden generációja felvonul, a huszonhat alkotó között Bella Máté, Dobri Dániel, Dragony Tímea, Dubrovay László, Fekete Gyula, Hollós Máté, Selmeczi György és Tóth Péter is részt vesz a programban - részletezték a szervezők.

Szeptember 18-án a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészei duó- és triószonátákat, illetve vonós kvartettre írt kompozíciókat játszanak. A műsoron többek közt Händel-Halvorsen, Mozart, Kodály és Dvořák szerzeményei szerepelnek.

Falusi Mariann és zenekara szeptember 19-én, Bereményi Géza és Másik János pedig szeptember 25-én adnak koncertet. Az alkotópáros a Mit mondjak még neked? című esttel érkezik.

Szeptember 29-én, születésének századik évfordulóján Zsurzs Éva filmrendezőt ünneplik. Az ő műve egyebek mellett a Beszterce ostroma, A fekete város és az Abigél című film. Az alkotóra a lánya, Zsurzs Kati színművész emlékezik. Vendége lesz Benkő Péter, Egri Kati, Kovács István, Kuna Károly, Piros Ildikó, Rátonyi Hajni, Szinetár Miklós, Tordai Teri és Gyulai Szabolcs. A háziasszony Szegvári Katalin lesz.

A Hang-Mű-Hely zárónapján, október 1-jén, a zene világnapán - amely egyben a Társaskör 1988-as megnyitásának évfordulója is - a Szigeti Quartet és Fejérvári Zoltán zongoraművész ad ünnepi koncertet.

A közleményben kitértek arra is, hogy a 2024/2025-ös szezont július 31-én Gubik Petra koncertjével zárja az Óbudai Társaskör. Mint írták, az évadban negyven klasszikus-, tizenhárom könnyűzenei- és jazz koncertet, tizenkét színházi és felolvasószínházi előadást és tizenöt zenés-irodalmi estet, pódiumbeszélgetést tartottak, csaknem tízezer nézőt fogadtak.

További információk és jegyelővétel az Óbudai Társaskör oldalán.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Händel Jephtha című oratóriuma az Il Pomo d'Oro előadásában
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében

Más művészeti ágakról

Az A.P. Art Galéria Echoes című tárlatáról
Megjelent Tandori Dezső Egyetlen című kéziratának hasonmás kiadása
Robert Icke Szophoklész-átirata a Radnóti Miklós Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés