film

A közlemény szerint a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága megközelítőleg egymilliárd forint támogatást szavazott meg a Szentgyörgyi Bálint rendezésében készülő Egye/ke című mozifilm gyártására, a forgatás ősszel indul.
A készülő film története szerint egy gyermektelen budapesti házaspár a világtól elzárt, vidéki, bérelt nyaralóba tart. Az erdő közepén álló házba érkezve különös találkozásban lesz részük: egy kamaszfiú csapódik hozzájuk, aki megmagyarázhatatlan módon őket tartja a szüleinek.
A film a mai Magyarországon játszódik, karakterei mégis univerzális problémákkal küzdenek. Az Egye/ke túl azon, hogy egy pár személyes történetének bemutatása, egy generációs tükör is egyben: a döntésképtelenség, a félelem, az önkeresés és a társadalmi elvárások szorításában vergődő harmincas nemzedék portréja. Mindez egy hitchcocki sejtelmességgel építkező dramaturgiával - emelték ki.
Mint írták, a film mögött készítőként a szakma ismert és jeles alkotói sorakoztak fel. Az Egye/ke rendezője, Szentgyörgyi Bálint A besúgó című első, egészében hazai fejlesztésű HBO Max sorozattal vált ismertté, melynek írója, rendezője és kreátora is egyben. 2021-ben a Forbes beválasztotta a 30 legsikeresebb 30 alatti magyar közé. 2022-ben meghívást kapott a Cannes Series Writer's Club-ba, majd a BBC-n idén ősszel, a Trónok harcából ismert Nikolaj Coster-Waldau főszereplésével megjelenő King and Conqueror sorozat egyik rendezőjeként debütál a nemzetközi filmvilágban. Az Egy/ke Szentgyörgyi Bálint első nagyjátékfilm-rendezése lesz.
A film forgatókönyvét Köbli Norbert jegyzi: a Balázs Béla-díjas, többszörös Magyar Mozgókép díjas szakember többek között az Arany Hugó díjas A vizsga (2011), a Bronz Zenit díjas A berni követ (2014), valamint - A vizsga folytatásaként megírt - A játszma (2022), a Félvilág (2015) és az Oscar-díjra nevezett Blokád című film írója. Köbli Norbert nemzetközi szinten is elismert, több alkotása kapott legjobb forgatókönyv díjat, a portugáliai Fantasportoból, Los Angelesből, Párizsból, valamint Parmából hozta el ezt a trófeát, míg New Yorkban nemzetközi Emmy-díjra jelölték - emelték ki.
Az Egy/ke producerei Illés Gabriella és Köbli Norbert. Köbli Norbert első alkalommal vállalt szerepet producerként hazai filmalkotásban. Illés Gabriella nevéhez a Toxikoma mellett több tévés és színházi produkció fűződik. Televíziós produceri munkái során az ország máig futó legismertebb showműsorait jegyezte, mint például a Megasztár, A Nagy Duett vagy a Virtuózok. Első mozifilmes produceri munkája a Szabó Győző önéletrajzi könyvéből készült Toxikoma című alkotás volt 2021-ben. 2023-ban és 2024-ben produkciós irodája készítette a TV2-n futó Hazatalálsz című napi sorozatot, amely műsorsávjában a csatorna addigi legnézettebb napi szériája lett - olvasható a közleményben.