bezár
 

zene

2025. 10. 02.
A II. Hormai JózsefRegionális Énekverseny felhívása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A II. Hormai JózsefRegionális Énekverseny felhívása 2025. október 19. éjfélig, három korcsoportban várják a jelentkezéseket a második alkalommal meghirdetett Hormai József Regionális Énekversenyre. A november 22-ei megmérettetés a budapesti és a Pest vármegyei zeneiskolák magánének szakos növendékeinek kínál lehetőséget – közölték a szervezők a prae.hu művészeti portállal. 

A verseny névadója Hormai József operaénekes, énekmester, aki 40 évig volt a Magyar Állami Operaház vezető tenoristája. Simándy József mellett az egyetlen tenor, aki egy évadon belül három Erkel Ferenc-operának a főszerepét énekelte. Énekesi pályája mellett fontos volt számára tudásának továbbadása. A Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola ének tanszakának tanára majd tanszakvezetője volt. Az elmúlt évtizedek alatt számos növendéke ért el hazai és nemzetközi sikert, majd vált világhírű előadóművésszé.

prae.hu

A verseny alapítója és szervezője Szenthelyi Krisztián Concorde-díjas énekművész, a Magyar Kodály Társaság tagja, akinek első mestere Hormai József volt. Szenthelyi missziójának tartja, hogy az alapfokon tanuló növendékek is lehetőséget kapjanak a versenyzésre. Idén a Weiner Leó Katolikus Zeneművészeti Szakgimnázium biztosítja a helyszínt. Az intézmény igazgatónője Mészáros Lászlóné.

A verseny díjazottjai kurzus, illetve fellépési lehetőségeket kapnak jutalmul. Többek között fellépés a Dunakeszi Szimfonikus Zenekarral, valamint koncertlehetőség a Nádor Teremben, és Németh Nagy Johanna operaénekesnő mesterkurzusán vehetnek részt. Hormai-díjban részesül a "leghitelesebben előadott dal" énekese.

A versenyt követően a helyezettek gálaesten énekelnek majd, amit 2025. november 24-én az Ötpacsirta Szalonban rendeznek meg 18 órától. A díjátadó gálán további díjakat adnak át. 

A zsűri tagjai
Bátori Éva: Érdemes és Kiváló művész, operaénekes, énekmester, a Debreceni Egyetem Ének
tanszékvezetője, egyetemi docens. (zsűrielnök)
Kertesi Ingrid: Liszt-díjas operaénekes, érdemes-és kiváló művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti
Egyetem adjunktusa
Barna Júlia: énekművész, az Év énekese (1999), magánének-tanár – Szent István Király Zeneművészeti
Szakgimnázium
Zsoldos Dávid: Zongoraművész, zenetörténész, a Papageno zenei újság alapítója és vezetője. 2018 óta az Európai Zenei Tanács elnökségi tagja, több cikluson át a Jeunesses Musicales elnökségi
tagja, majd alelnöke volt.
Szenthelyi Krisztián Concorde-díjas énekművész, a Magyar Kodály Társaság tagja, magánének-tanár –
Weiner Leó Katolikus Zeneművészeti Szakgimnázium és Bartók Béla Zeneművészeti
Szakgimnázium , a verseny alapítója.

Négyzetes kép a leadben, fejléc kép: Hormai József Regionális Énekverseny Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


Más művészeti ágakról

G. István László kötetbemutatója a Magvető Caféban
Hová lettek a Krasznahorkai-példányok?
Az Oscar-jelölt A zuhanás hangja című filmről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés