A magyar néprajz svájcibicskája

A Cser Kiadónál megjelent Magyar boszorkánykönyv szerzőivel, Magyar Zoltánnal, Németh Gyulával és P. Szathmáry Istvánnal Sándor Anna beszélgetett. Első körben a Bestiarium Hungaricum sikereiről számoltak be a szerzők, ugyanis Sándor Anna megemlítette, hogy két évvel ezelőtt szintén a Margón mutatták be az azóta hat kiadást megélt kötetet. Magyar arról számolt be, hogy a sajtóban nagyjából harminc értekezés született a 2023-ban megjelent kötetről, Németh a Fekete Zaj Fesztiválon megvalósult kötetbemutatóra összegyűlt rengeteg érdeklődőre emlékezett vissza, P. Szathmáry pedig kiemelte a kiadót és annak vezetőjét, Vörös Andrást, akik jelentős mértékben hozzájárultak a kötet sikeréhez.

Hogy miért épp a boszorkányok? – erre Magyar azt felelte Sándor Annának, hogy a magyar folklórban a legtöbb kultúrtörténeti hagyomány köréjük szerveződik:

nagyjából 25 ezer folklórszöveg szól boszorkányokról, amelyek alapján a mitikus lény különböző válfajai különíthetők el.

Németh első rémálma boszorkányokkal kapcsolatos volt, tizenéves korától kezdve többek között már baszk boszorkányperekről olvasott. Sándor Anna kiemelte, hogy az e témát érintő kutatásokat illetően az újkorból fennmaradt boszorkányperek fontos cezúrának bizonyulnak, mire Magyar megjegyezte, hogy a XVIII. századig ezekre az ezoterikus lényekre sztrigaként hivatkoztak, ami alatt madárszerű, vérengző emberi lényt értettek, aki a pogány hiedelemvilág papnőjeként jelenik meg. A XVI. és XVIII. század közötti időszakból feljegyzések alapján hozzávetőlegesen kétezer perről olvashatunk, amelyek átlegembereket vádoltak meg boszorkánysággal.

A beszélgetés során Magyar felhívta a figyelmet a perek szövegvilágának szikár és redukált, illetve a folklórgyűjtemények leírásainak határtalan és fantáziadús stílusa közti különbségekre, amelyekben a legtipikusabb szüzsék a rontások köré szerveződnek. A kutatás során felmerülő újdonságokat illetően P. Szathmáry megállapította, hogy

mindennapi tudásrendszerünk mögött őshitre épülő mechanizmusok állnak, ezt pedig a legerőteljesebben a lengyel kultúrán tapasztalta.

Az ő perspektívájában a boszorkány az előhírnöke annak, hogy a természet egy nap felerősödik, és visszaveszi az embertől azt, amit elvett tőle, ezzel párhuzamban Németh a boszorkányra a magyar néprajz svájcibicskájaként hivatkozott. A beszélgetés végén a mitikus lény körül kialakult képzetek továbbéléséről és kortárs viszonylatairól beszélgettek a kötet szerzői.

Fénytörésű happy end

Jónas Reynir Gunnarssonnal Karafiáth Orsolya beszélgetett Az erdő halála című kötetéről, amely a Polar Egyesületnél jelent meg Veress Kata fordításában. Dóczy Péter felolvasásában magyar nyelven hallhattunk részleteket a regényből, Gunnarssonéban pedig izlandiul. A szerző 2017-ben debütált két verseskötettel és egy regénnyel; ezek megjelenésének körülményeiről és háttéranyagáról számolt be.

Karafiáth ezután megkérdezte, szükség volt-e a regényre, hogy költőként is felfigyeljenek rá, mire Gunnarsson válasza az volt, hogy bár régebben nem hitte, hogy valaha tendálni fog a műfaj felé, a versírás azonban olyan tapasztalatokkal ruházta fel munkája során, amelyek végül elősegítették a regényírásban.

Karafiáth különböző médiumokból merített elemek ötvözeteként hivatkozott Az erdő halálára, amelynek koncepciójához Gunnarsson filmművészeti végzettsége is nagyban hozzájárult. A szerző elárulta, hogy

gondolkodását annyira átjárták a filmkészítői habitusok, hogy sokszor még álmában is harmadik személyben látja magát.

A továbbiakban azokról a személyes átélésekből és a második világháborút érintő utóemlékezetből merített szüzsékről számolt be, amelyek a regény köré szerveződnek.

A klímaválságot illetően Karafiáth megjegyezte, hogy az északi szerzők, mint például Andri Snær Magnason vagy Maja Lunde a vízzel kapcsolatos aspektusokat dolgozzák fel, ezzel szemben Gunnarsson regényében a klímaszorongás magját a tűzvészek képezik. A szerző szerint a származás nem determinál a globális felmelegedés egyetlen részletének problematizálására, majd személyes tapasztalatát osztotta meg egy olyan tűzvésszel kapcsolatban, amely lakóhelye közelében ütött ki. Hogy mi volt a célja a Karafiáth által fénytörésű happy endnek nevezett zárlattal, Gunnarsson azt válaszolta, hogy koncepciójában a derű ugyanúgy része az igazságnak, mint a válságok, ezért is élnek át a karakterek a regény folyamán boldog pillanatokat, amelyek kizökkentik őket a kétségbeesésükből.

Egészen másképp táncolni

Röhrig Gézát a semmike-dalok című verseskötetéről Radics Viktória kérdezte. A moderátor szenvedélyt és humort vélt felfedezni a kötet darabjaiban, és kíváncsi volt, miért vonta meg a szerző a nevet a kötet főhősétől. Röhrig a kortárs irodalomban kibontakozó önkiüresítés kultuszával magyarázta döntését, majd Radics feltevésére, miszerint semmike életrajza súrlódásszerű kapcsolatban áll Röhrigével, a szerző azt felelte, hogy nem tud azonosulni kötetének hősével: szívén viseli a sorsát, de nem látja magát a karakterében. Célja nem az volt, hogy intertextusokkal túldíszítetten érje el az olvasóit, hanem hogy egy elementárisabb szinten, a nyelvi stílussal ragadja meg a közönség figyelmét.

Sorra hangoztak el versek a kötetből (semmike balladája, semmike-remény, semmike édesapára gondol, semmike öt, semmike bosszút fantáziál, semmike válik, semmikét otthagyják, semmike hite) a szerző performanszában. Az előadásmód és a tonalitás intenzíven hozzájárul az olvasói interpretációhoz, ahogyan ez Radics reflexióiból is kiviláglott. A beszélgetés vége felé Röhrig beszámolt készülőben lévő regényéről, amelyhez

szüksége volt a semmike-dalok megírására, hogy hátrahagyja azt a lesajnáló szemléletmódot, amelyet önmagával szemben alakított ki az élete során.

Elképzelése szerint a majdani regény befejezésével képes lesz végre egy egészen más zenére egészen másképp táncolni.

Sekszpír Vilmost szidni

A Shakespeare/37. – A harmadik évad című válogatásról a kötet szerkesztője, Magács László beszélt az alkotókkal és színészekkel, miközben a rövidfilmek operatőrének, Meister Natália Nórának összevágott előzetesét követhette nyomon a közönség. Tallér Edina A fiúk nem sírnak című Macbeth-átírásával kapcsolatban a szerző arról számolt be, hogy a Shakespeare-mű egyik sorozat-adaptációját már gyerekkorában látta, és ez volt az a mozgatórugó, amely arra késztette, hogy erről a drámáról készítsen átírást. Kucsov Borisz a Coriolanust dolgozta át War of Rome [reboot] címmel, amelyhez az írás idején aktuális magánéleti körülményeiből merítette a számítógépes harci játékok kontextusát.

Horváth János Antal Én, én, én című átírásában A két veronai nemest dolgozta fel, érzékeltetve a leépülő patriarchális rendszer erőszakos férfijainak karakterét. Hogy milyen mértékben van leépülőben a patriarchátus, arról Szilágyi Eszter Anna, A makrancos hölgy-átirat (Hárpiapornó) szerzője beszélt tovább, cáfolva Horváth koncepcióját. Fülöp Tímea, a Hárpiapornó Katkája a cukorpohártörés jelenetének körülményeiről számolt be, Podlovics Laura pedig, aki Kemény Zsófi Heléna és Kresszida című, Troilus és Cressida-átiratában Kresszidát játssza, a jakuzzi-jelenetről beszélt, amelyet elsőre sikerült felvenniük.

Magács László az évad kiemelkedő darabjának tartotta Terék Anna Marina című monodrámáját, amelyet a Perikles, Tyrus hercege nyomán szerzett Dedovity Tomity Dina szereplésében. Molnár T. Eszter VIII. Henrik. Merry England Gentlemen’s Club című adaptációjának egyik szereplője, a Katót alakító Szamosi Zsófia a jelmez és helyszín különlegességéről beszélt. Dézsi Fruzsina a Cymbeline-átiratában egy pszichológiai rendelő kontextusába helyezte a cselekményt, Mészöly Ágnes Repohár című, A windsori víg nők alapján készült feldolgozása kapcsán pedig Jámbor József, a rövidfilm Falstaffja kijelentette, hogy monodrámaként is el tudna képzelni egy adaptációt a műből, amelyben szívesen szerepelne.

Ripli Zsuzsanna három darab színésze is volt (V. Henrik, Repohár, War of Rome [reboot]), a rövidfilmekből összevágott előzetes egyik utolsó snittjében Kácsor Zsolt V. Henrikének kórusaként kér feloldozást a nézőktől/olvasóktól minden shakespeare-i karakter nevében, és

a hibákat elkövető hősök helyett azok kitalálója és a drámák írója ellen bujtogat.

Magács László a zárlatban Bartus Letícia jelmeztervezői és Necz Balázs hangtervezői munkáját is kiemelte, amelyre nagy szükség volt az alkotói folyamatban és a rövidfilmek létrejöttében.

Prózáról, líráról és drámáról, sőt filmművészetről egyaránt szó esett a Margó Irodalmi Fesztivál utolsó napján: a boszorkányoktól kezdve a klímaválságon át a kortárs Shakespeare-adaptációkig minden érdeklődő izgalmas részleteire láthatott rá a különböző alkotói munkák folyamatának.

A fotók forrása: A Margó Irodalmi Fesztivál Facebook-oldala / Fekete Hinsenkamp Celesztina és Kováts Zsófia