bezár
 

zene

2025. 10. 15.
Nemzetközi karmesterverseny az Olasz Kultúrintézetben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vasárnap rendezik a MÁV Szimfonikus Zenekar közreműködésével a Doráti Antal Nemzetközi Karmesterverseny döntőjét, amelyre a közönséget is várják a budapesti Olasz Kultúrintézetben ‒ értesítették az MTI-t kedd délelőtt.

Idén két kontinensen, Európában és Amerikában is zajlottak előselejtezők. A Richmondban és Milánóban tartott fordulókon a zsűri 36 versenyzőt választott ki, akik 19 ország képviseletében érkeznek Budapestre. A versenyzők között két magyar karmester is szerepel ‒ közölte a zenekar az MTI-vel.

prae.hu

A kétfordulós elődöntő szerdán és csütörtökön a MÁV Szimfonikus Zenekar próbatermében, a középdöntő szombaton az Olasz Kultúrintézetben lesz.

A nemzetközi zsűrit Antonello Allemandi olasz karmester vezeti, alelnöke Győriványi Ráth György magyar karmester. A testület tagjai között a világ vezető zenei intézményeinek képviselői találhatók, többek között a milánói Filarmonica della Scala, a Richmond Symphony, a Cannes-i Nemzeti Zenekar és a Teatro Comunale di Bologna művészeti vezetői.

„Doráti Antal öröksége ma is inspirálja a fiatal muzsikusokat világszerte. A verseny egyszerre tisztelgés a magyar zenei hagyomány előtt, és híd a nemzetközi szakmai világ felé” – idézi a közlemény Lendvai György, a MÁV Szimfonikus Zenekar ügyvezető igazgatója, a zsűri tagja szavait.

A MÁV Szimfonikus Zenekar a kezdetek óta meghatározó szakmai partnere és rezidens együttese a rendezvénynek.

A Doráti Antal (1906–1988) emlékére alapított verseny a fiatal karmesterek egyik legrangosabb nemzetközi megmérettetése, amelyet az olasz Artes Egyesület és a MÁV Szimfonikus Zenekar hívott életre 2014-ben.

Doráti Antal, a Liszt Ferenc Zeneakadémia egykori növendéke világszerte ismertté vált zeneszerzőként és karmesterként. Több mint ötszáz lemezt készített, a világ legrangosabb zenekaraival dolgozott együtt.

A döntő koncertjére a MÁV Szimfonikus Zenekar hivatalos oldalán vásárolhatók jegyek.

A fotó forrása: Az Antal Doráti International Conducting Competition Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Zeneszerzés az érzékek és a technológia határán
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé
Heo Yoon-jeong koreai citeraművész koncertje az Eiffel Műhelyházban
Az Új Anya pécsi lemezbemutató búcsúkoncertje

Más művészeti ágakról

Interjú Szabó Imola Juliannával, a MáSzínház Ha, én… című előadásáról
Négy verseskötetről, amelyeket nagyon vártam
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 47. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés