film

A Lima Alterna a világ különböző pontjairól, valamint a legjelentősebb nemzetközi filmfesztiválokról – például Locarnóból, Berlinből és Rotterdamból – válogat alkotásokat, és különös hangsúlyt fektet a formabontó, innovatív filmnyelvi megközelítésekre.
Lichter Péter absztrakt horrorfilmje egy titokzatos kézirat legendáját vizsgálja. A történet szerint 1921-ben egy bostoni antikváriumban bukkantak egy korábban ismeretlen, cím nélküli szövegre, amely Edgar Allan Poe írásaira emlékeztetett. A kézirat kétszáz oldalnyi, töredékes mondat- és szófoszlányból állt, amelyeket műszaki rajzok és hosszú egyenletek illusztráltak.
A film a képi és hanghatások intenzív összjátékán keresztül a test, az érzékelés és a félelem határtereit kutatja. Az alkotás társforgatókönyvírója Nemes Z. Márió költő és esztéta, a hangdizájnt Kovács-Vajda Bence készítette, a producer pedig Nedeczky Dóra.
A szürke gépezet világpremierje a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ezt követően bemutatták Rio de Janeiróban, a Festival Ecra of Audiovisual Experimentations programjában, valamint Esztergomban, a Celluloidra Revolverrel Fesztiválon is. Az első vetítéseket tavaly a budapesti ISBN+ Galériában tartották.
Jövőre az alkotók egy angol nyelvű művészkönyvet (artist book) is megjelentetnének, amely a film vizuális és konceptuális világát bontja majd ki.
Fotók: Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos oldala