bezár
 

színház

2026. 02. 19.
Nemzetközi színházi találkozó: április 10. - május 10.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jön a 13. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM).

A  mai sajtótájékoztatón Vidnyánszky Attila, a MITEM megálmodója, a Nemzeti Színház vezérigazgatója a Nemzeti Színházban zajló programsorozat sokszínűségét és nyitottságát hangsúlyozta. Ennek jegyében szoros együttműködésben dolgoznak mások mellett a bukaresti Nemzeti Színházzal, a szerb nemzeti színházzal, a Plovdivi Dráma Színházzal vagy a Kassai Nemzeti Színházzal.

A Nemzetiségi Színházak Világszövetségének titkára, Kirill Fokin hozzátette: a MITEM-en külön előadásblokk lesz mások mellett tatár, skót, katalán, frízlandi és észak-macedóniai török társulat részvételével.

A MITEM főszervezője, Kulcsár Edit Ágota elárulta, hogy a fesztivál Shakespeare III. Richárdjával indul és zárul. Először a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata (rendező: Albu István) előadásában, az utolsó estén az izraeli Gesher Színház megvalósításában lesz látható.

Fotó: Facebook (Nemzeti Színház)

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A kabuki – (1. rész) folyóparti tánctól a színházi pokolig
Meggyeskert, Nemzeti Színház, MITEM
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével
színház

Tarnóczi Jakab Rekviem című darabja a Katona József Színázban

Más művészeti ágakról

építészet

Az építészeti nyilvánosság szerkezetének torzításáról
A 2026-os FISZ-tábor 2. napjáról
Vida Kamilla Demográfiai csúcs című kötetéről
Christopher Nolan: Odüsszeia


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés