bezár
 

színház

2026. 05. 12.
Jótékonysági gála rászoruló színházi dolgozók javára
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jótékonysági gála rászoruló színházi dolgozók javára Kilencedik alkalommal rendezi meg jótékonysági gálaestjét a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) június 3-án a Vígszínházban. A cél a nehéz helyzetbe került, egészségi okokból rászoruló színházi háttérdolgozók támogatása. Az Együtt a színpadért című gálaestre eddig nem látott műsorszámokkal készülnek.

A szervezők hétfői közleménye szerint Győrtől Nyíregyházáig, Egertől Kaposvárig fognak össze a művészek azokért a "láthatatlan" kollégákért – kellékesekért, ügyelőkért, súgókért, díszítőkért és más háttérdolgozókért –, akik nélkül a függöny soha nem gördülne fel. A szakma iránti felelősségvállalás idén is egyedülálló művészi tartalommal párosul, hiszen a cél egy olyan egyszeri és megismételhetetlen élményt nyújtani a közönségnek, amely csak ezen az egy estén látható - hangsúlyozták.

A közleményben idézték Peller Károlyt, a SzíDoSz országos elnökségének tagját, aki kiemelte: a gála az igazi összefogásról szól. „Szeretnénk megmutatni, milyen sokféle területből áll össze a színház, és mi, művészek is mennyire sokfélék vagyunk" – mondta, hozzátéve: olyan műsorszámokkal készülnek, amelyeket eddig sehol máshol nem láthatott a közönség.

„Idén is központi szerepet kapnak a különleges családi formációk: színészházaspárok, szülők és gyermekeik lépnek színpadra. Lesznek olyan nagy összeállások és találkozások, amelyekre korábban még nem volt példa" – emelte ki.

A kezdeményezéshez csaknem száz fellépő, közreműködő csatlakozott. A rendhagyó családi duettek mellett a gála műsorában helyet kapnak olyan különleges zenei és prózai összeállítások is, amelyek a színházi műfajok teljes skáláját felvonultatják az operettől a balettig.

Az idei est egyik különleges eleme, hogy a gálán színházigazgatók állnak a közönség elé, hogy jelképesen álláshirdetéseket adjanak fel a háttérdolgozók számára, ezzel is ráirányítva a figyelmet a műszaki és adminisztratív dolgozók nélkülözhetetlen munkájára.

A közreműködő művészek idén is honorárium nélkül vállalják a fellépést. A Vígszínház a gála teljes jegybevételét a Segítsünk Alapítványnak utalja át, amely közvetlen támogatást nyújt a nehéz élethelyzetbe került, megváltozott egészségi állapotú színházi háttérdolgozóknak.

A gála fővédnöke Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. Az est háziasszonya Peller Anna.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Független, gondolkodó, szakmájához hű művész
színház

Tarnóczi Jakab Rekviem című darabja a Katona József Színázban
színház

A FókuszOn sorozat második kerekasztal-beszélgetése a Katonában
Shakespeare Julius Caesarja a Budaörsi Latinovits Színházban

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 32. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 31. számáról
Összművészeti est Csáth Gézáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés