bezár
 

színház

2026. 05. 12.
Jubileumi előadásokon a Szegedi Kortárs Balett Carmina Buranája
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jubileumi előadásokon a Szegedi Kortárs Balett Carmina Buranája Jubileumi előadásokon látható a Müpában kedden a Szegedi Kortárs Balett Carmina Buranája, Juronics Tamás először 25 év bemutatott koreográfiájáról pódiumbeszélgetést és fotókiállítást is rendeznek – tájékoztatta a társulat hétfőn az MTI-t.

A közlemény szerint Carl Orff zenei mesterműve 25 évvel ezelőtt kelt életre a Szegedi Kortárs Balett látványos táncszínházi adaptációjaként. Juronics Tamás koreográfiája azóta az együttes repertoárjának zászlóshajója, egyike a kortárs táncszcéna legkiemelkedőbb alkotásainak itthon, Európa-szerte és a tengerentúlon is. Az eddig lejátszott 425 előadással a produkció csúcstartó a hazai modern táncszínházi előadások között – emelték ki.

Mint írták, a produkció szemléletesen ragadja meg egy képzeletbeli barbár közösség tagjainak hétköznapjait, miközben ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni, amit a sors rájuk ró - néha boldogságot és szerelmet, máskor bánatot és halált hoz számukra. A csalódások, örömök, félelmek megélésével mindannyian egyre többet tudnak meg önmagukról, végzetükről és lehetőségeikről – emberi mivoltukról.

Echéry-Pataki András, az együttes igazgatója felidézte, hogy sokat fordított akkor a társulat sorsán Carl Orff zenei remekműve. Később az együttes nemzetközi jelenlétében is rendkívül fontos motívummá vált, hiszen általánosan dekódolható produkció, amely a világ minden részén ugyanolyan alapvető emocionális reakciókat vált ki a közönségből. Azt igazolja, hogy az érzelmek a világ minden részén egyformán működnek. A Carmina burana meghatározott egy utat a társulatnak, melyen a jó értelembe vett menetelés mai napig tart, hiszen továbbra is a repertoár zászlóshajója és ez valószínűleg sokáig így is marad.

Az évforduló alkalmából az előadást élőzenei kíséret teszi még teljesebbé a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A táncjáték kedden este két alkalommal látható a Budafoki Dohnányi Zenekar és a Budapesti Akadémiai Kórus közreműködésében Hollerung Gábor vezényletével a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Az ünnepi előadások között pódiumbeszélgetést rendeznek a Zászlótérben Echéry-Pataki Andrással, Juronics Tamással, a társulat művészeti vezetőjével és Hollerung Gáborral.

A produkciót a közönség fotókon keresztül is megismerheti, a Müpa előcsarnokában Tarnavölgyi Zoltán fotográfus által válogatott, saját képeit felsorakoztató digitális tárlat várja a látogatókat.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Cseresznyéskert – Royal Shakespeare Company, Swan Theatre, Stratford-upon-Avon
színház

A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig
A Rienzi visszatérése Bayreuthba
A Hegedüs a háztetőn a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban

Más művészeti ágakról

Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 33. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés