bezár
 

film

2026. 08. 28.
Kulka János főszereplésével forgat westernt Csuja László
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kulka János főszereplésével forgat westernt Csuja László Elkezdődött a Kulka János főszereplésével készülő, Az utolsó betyár című western forgatása Csuja László rendezésében - adta hírül a Filmhu.

A portál cikke szerint a független finanszírozással, számos támogatóval és szakmai összefogással készülő lírai magyar western az 1800-as évek végén játszódik. A történet szerint az idősödő haramia, Angyal János (Kulka János) megszökik a börtönből, majd fiatal segítőjével, Miskával menekül a tenger felé a csendőrök elől.

A fiú feltétel nélkül tiszteli a legendás banditát, az út során azonban fokozatosan összeomlik a betyárról kialakított képe, és feltárul előtte Angyal valódi arca.

A film további szereplői Mundruczó Mihály, Téglás István, Ladányi Andrea, Derzsi János, Monori Lili, Román Katu, Tilo Werner, Major Erik, Koltai Róbert, Waskovics Andrea, Quintus Konrád, Schell Judit és Gyabronka József.

A filmet augusztus végén és szeptember elején forgatják két fő helyszínen, a Fejér vármegyei Csákberényben és Göböljáráson.

Az utolsó betyár vezető producerei Szijártó Anna, Pataki Ági és Kovács Gábor, a forgatókönyvet Csuja László Zabezsinszkij Évával közösen jegyzi. Az operatőr Kis Márton, a látványtervező Tyekvicska Virág, a jelmeztervező Szlávik Juli, a vágó pedig Csabai Attila.

A filmet várhatóan jövőre mutatják be.

Fotó: Stekovics Gáspár, Wikipedia

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

20 éves visszatekintés
Christopher Nolan: Odüsszeia
Retrospektív: Mathieu Kassovitz: A gyűlölet (La Haine)

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 41. számáról
Barrie Kosky Macbeth-rendezése a Bécsi Állami Operaházban
A 2026-os Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál megnyitójáról
gyerek

A Maminti Kuckó gyerekprogramja


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés