A tematikus csoportokba rendezett fényképeket interjúrészletek egészítik ki, amelyeket a kiállítótérben elhelyezett monitorokon lehet megnézni. Az elhangzott rövid történetek és a forradalom képi dokumentációja együttesen fest képet arról, hogyan élték meg ezt a két hetet a hétköznapi emberek és az események alakítói.

A képek és az interjúk személyes emlékeken keresztül mutatják be a forradalom napjait. Ez a személyes hangvétel az újabb nemzedékek tagjainak is segíthet abban, hogy feltehessék a történelmi időszakhoz kapcsolódó saját kérdéseiket – mondta Bokodi-Oláh Gergely, az könyvtár kutatási és különgyűjteményi főosztályvezetője a tárlat megnyitóján.

Mint mondta, a forradalom és az utána következő évtizedek tapasztalata családi történetekben, kimondott és elhallgatott mondatokban is tovább él. „Ezért is fontos az a találkozás, amelyre a most megnyíló kiállítás lehetőséget ad. Az ’56 jelentései cím arra hív bennünket, hogy elgondolkodjunk, mit jelentettek a forradalom napjai azoknak, akik átélték őket, és mit jelentenek nekünk hetven évvel később. Mit őriz meg egy fénykép, és mit tud hozzátenni egy interjú mindehhez” – mondta.

Kiemelte, hogy a tárlaton látható amatőr felvételek és az interjúrészletek egymást kiegészítve viszik közel a látogatókhoz az eseményeket. „Voltak, akik személyes kockázatot vállalva rejtették el a felvételeket, mások kamera előtt idézték fel, amit átéltek, és ezzel lehetővé tették, hogy emlékeik a következő nemzedékek számára is hozzáférhetők legyenek” – fogalmazott.

„Azt javaslom, hogy nézzük ezt a kiállítást úgy, hogy az amatőr fotósok ismeretlen krónikások. Mint a krónikák hőskorából, amelynek számos darabja itt őrződik, ebben a gyűjteményben” – fogalmazott megnyitó beszédében Rainer M. János történész.

Az OSZK gyűjteményéből válogatott képek és interjúrészletek a forradalom mindenkire érvényes közös jelentését igyekeznek bemutatni. A képeket olyan fogalmak köré csoportosították a rendezők, mint a sajtószabadság, a szolidaritás, a jelképrombolás és alkotás, a gyász, vagy a kizökkent világ. A forradalom kollektív emlékezetében fontos szerepet töltött be a szóbeli hagyomány, különösen, amikor a forradalom témáját tabusította a Kádár-rendszer. A forradalom tanúival, résztvevőivel és alakítóival készített életútinterjúk – amelyekben megszólal mások mellett Bacsó Péter filmrendező, Bereményi Géza író, Bibó István politikus, Göncz Árpád volt köztársasági elnök, Kosáry Domokos történész, Vásáry Tamás zeneszerző, vagy Zwack Péter üzletember – megőrizték a forradalom szóbeli emlékezetét is.

Rainer M. János kiemelte: a kiállítás során arra érdemes figyelni, hogy ezeket a képeket és azok jelentéseit Magyarországon több mint 30 éven át „a politika szigorított börtönében tartották”. A történész megjegyezte: 1989-ben ugyan „szabadlábra kerültek”, de szerinte az állam később is megpróbált beleszólni az értelmezésükbe, miszerint „van az egy igaz történet, és vannak a melléktörténetek, amelyek hát nem sokat érnek”.

„Egy közgyűjtemény természetesen nem fogságban tartja a történetek alapját képező krónikák anyagát, hanem őrzi, rendezi, hozzáférhetővé teszi, kutatást végez benne a saját apparátusával, és – mint ahogy itt látjuk – jelentésekkel látja el” – fejtette ki, hozzátéve, hogy ez lenne az ideális helyzet. „A magyar nemzeti könyvtár azonban sajnos, ahogyan az egész könyvtárügy, nincs ebben az ideális helyzetben. Ellenkezőleg, nyomorult, leromlott helyzetben van, gyengén vagy alig funkcionáló épületekben, és mint a nemzeti könyvtár, évtizede tartó vezetési válságban. Úgyhogy a köszönet duplán illeti ennek a kiállításnak a létrehozóit, mert mégis azt tették, amit egy ilyen intézménynek tennie kell” – emelte ki.

„Ha most valamit kívánhatok a játék kedvéért, születésnapján, a 70 éves ősz öreg 1956-nak, akkor az valami ilyesmi, amit itt látunk. Az, hogy hallgassák meg minél többen a történeteit, hallják meg az öreg kérdéseit és alkossanak saját történeteket róla” – mondta Rainer M. János. „Hallják meg az üzeneteit, akkor is, ha olykor felettébb avítttnak ható nyelvezetben szólal meg. (…) Ki beszél ma már munkástanácsokról? Ki beszél a tervgazdaság megjavításáról? Vagy a beszolgáltatás reformjáról? De beszélünk-e eleget szabadságról? Beszélünk-e eleget értelmes társadalmi önszerveződésről, cselekvésről, hogyha kell? Szóval azt kívánom, hogy ünnepeljék derűs lélekkel az öreget október 23-án, mert ez a szabadság ünnepe, és nem a gyászé” – zárta gondolatait.