art&design
2010. 02. 09.
Tárgyak az ókorból
Tárgyak az ókorban címmel indul csütörtökön az a tizenhárom részből álló előadássorozat, amely egy ókori tárgy vagy tárgycsoport létrejöttének, használatának és korabeli anyagi kultúrában betöltött helyét hivatott bemutatni.
Mint Zólyomi Gábor egyetemi docens, a rendezvényt szervező ELTE Ókortudományi Intézetének igazgatója az MTI-nek elmondta, ez a második ilyen tárgyú sorozat, tavaly Város az ókorban címmel hirdettek meg előadásokat.
"Tárgyak maradtak ránk az ókorból, ezekről sokféleképp lehet beszélni - lehet ismertetni készítésüket, fizikai tulajdonságaikat, vagy művészettörténetileg megvilágítani. Mi azonban arra törekszünk, hogy az előadók a tárgyaknak az ókorban betöltött szerepéről, szimbolikus jelentőségükről beszéljenek. Az adott tárgyból, mint cseppből a tengert, rekonstruálják, mutatják be az egész akkori valóságot" - fogalmazott Zólyomi Gábor.
Hozzátette: az előadássorozat célja a gyakorlatban bemutatni, hogy az ókor nem "valami unalmas dolog", hanem a máról, a jelenről is szól.
Az előadók szinte mindenhonnan verbuválódtak, ahol az ókorral foglalkoznak. Az első előadást Fejős Zoltán, a Néprajzi Múzeum igazgatója tartja, aki a tárgyi néprajzról beszél, bemutatva, hogy egy egész más közegben mit tudnak kezdeni a tárgyakkal.
"Mindig van egy ilyen előadás a sorozatban, amikor egy kívülálló ugyanarról a témáról egészen más kontextusban beszél" - mondta Zólyomi Gábor.
Mint kifejtette, van még egy "kakukktojás" az ókori tárgyakról szóló sorozatban: Raczky Pál, az ELTE Régészeti Intézetének igazgatója az őskori tárgyakról beszél.
"Az őskor, ókor elválasztása alapvetően arról szól, hogy melyikről vannak írott forrásaink. A tárgyak viszont folytonosak, sok olyan is van, amely már az őskorban is létezett, de az ókorban is előfordult" - emelte ki Zólyomi Gábor, hozzátéve, hogy az előadás az őskori tárgyak értelmezési lehetőségeiről szól majd.
Előadást szentelnek Taszenet koporsójának, amely a kairói Egyiptomi Múzeumban ősszel rendezett magyar tárlat egyik legjelentősebb kiállítási tárgya volt. Külön előadás szól az íráskultúrához kötődő pulpitusról, ahogy az obeliszkekről is, amelynek során az óegyiptomi kezdetektől a modern korig végigkövetik jelentőségüket és szimbolikájukat.
"Toronyi Zsuzsanna, a Zsidó Múzeum igazgatója arról beszél, hogy a zsidó szertartási tárgyakon milyen módon tükröződik az egykori szentély berendezése. Előadása nem közvetlenül az ókorról szól, hanem arról, hogy az ókor emlékezete milyen módon befolyásolja a zsidó tárgykultúrát" - emelte ki az ókortudós.
Zólyomi Gábor a Gudea B szobráról tart előadást. (Gudea Kr.e. 2144 és 2124 között az ókori sumer városállam, Lagas uralkodója volt.)
"Gudeának körülbelül 20 szobra ismert, a Gudea B szobor, amelyet a Louvre-ban őriznek, arról nevezetes, hogy ezen olvasható a leghosszabb felirat és a szöveg nagyon sok hasonlóságot mutat az úgynevezett Gudea-cilinderrel, amely a leghosszabb sumér irodalmi alkotás a Kr.e. III. évezred végéről. A szobor, amelynek hiányzik a feje, az ölében tart egy táblát, ezen annak a templomnak az alaprajza is látható, amelynek alapításáról szól a szöveg" - hangsúlyozta Zólyomi Gábor.
A szobor valószínűleg a főisten templomában állt, ahol Gudeát
helyettesítette. "Nap mint nap imádkozott a szobor Gudea helyett, ő volt Gudea helyett az Isten társaságában. Ezen a szobron keresztül be lehet mutatni, hogyan gondolkodtak a képmásokról, ami teljesen más, mint a nyugati gondolkodás" - összegezte Zólyomi Gábor.
Az előadássorozat programja az Ókorblogon (http://ookor.blogspot.com) olvasható.

További írások a rovatból
Megnyitószöveg blanche the vidiot és Palik Eszter "Norma" című kiállításához
Farkas Tiffany megnyitóbeszéde Ernszt András és Körei Sándor 'Longing for Gaia' című kiállításán
Más művészeti ágakról
Interjú Nagy Emmával
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről