bezár
 

irodalom

2010. 03. 29.
Versbusz Veszprémben - Színészek a költészetért
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szerdán ismét útjára indítja Veszprémben a versbuszt a Petőfi Színház és a városi művelődési központ: hat helyszínen hat művész több mint száz verset ad elő egyetlen nap alatt.

prae.hu

Mint azt Varga Róbert, a színház szóvivője hétfőn az MTI-nek elmondta, a "verskommandó" tagja lesz ezúttal is Bencze Ilona és Hűvösvölgyi Ildikó, valamint a Petőfi Színház művészei közül Módri Györgyi, Kőrösi Csaba és Máté P. Gábor, de erősíti a csapatot Oberfrank Pál, a teátrum nemrég kinevezett igazgatója is. A színművészekkel tart Szabó Gyula énekes-gitáros is.

A művészek célja felhívni a figyelmet a költészet napjának közeledtére, s természetesen a versek, az irodalom népszerűsítése, a magyar kultúra értékeinek bemutatása - fogalmazott Varga Róbert.

A művészek a buszozást és a verselést szerdán reggel a veszprémi helyi járatokon kezdik, ahol az utazóknak verseket mondanak. Ezután fellépnek egy óvodában, egy általános iskolában és egy nyugdíjas klubban. Délután meglátogatnak otthonában egy családot is - a családfő 40. születésnapja alkalmából -, s versekkel köszöntik az ünnepeltet és hozzátartozóit.

A mozgalmas nap végén a verselő művészcsapat a veszprémi kórház szülészeti osztályán a kismamáknak ad irodalmi műsort - sorolta a program állomásait Varga Róbert.

A költészet napját József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta minden évben április 11-én ünneplik Magyarországon.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Két semmi közt Nemes Nagy-válogatáskötet bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 1-2. számáról
Kritika François-Henri Désérable Én uram és legyőzőm című regényéről
Szendrői Csaba Féyn kettő című kötetéről

Más művészeti ágakról

art&design

Vélemény Kiss Miklósról és a Just Decorationről
színház

A Műút folyóirat Túlhevített virágcsokor című digitális mellékletéről
Somfai Anna A fal túloldalán című kötetéről
Daniil Trifonov Bach-klipjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés