bezár
 

zene

2010. 06. 21.
Kurtág György kapta a Zürichi Ünnepi Játékok díját
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Zürichi Ünnepi Játékok díjával tüntették ki Kurtág György magyar zeneszerzőt - számolt be róla a hétfői Neue Zürcher Zeitung című lap.

A 84 éves Kurtág György életművének elismeréseként vehette át az elismerést.  Indoklásában a zsűri kiemelte: "Kurtág György személyében olyan ember, interpretátor, tanár, de mindenekelőtt zeneszerző kapja a díjat, akinek életműve kiemelkedő a kortárs zenében".

A vasárnapi díjátadó ünnepségen a művész feleségével, Kurtág Mártával közösen részleteket adott elő Játékok című szerzeményéből. Pénteken Kurtág- és Robert Schumann-kórusművek csendültek fel a Svájci Kamarakórus előadásában, Heinz Hollinger vezényletével. Másnap szintén a Svájci Kamarakórus szólaltatta meg a szerző Omaggio a Luigi Nono című művét, Kaspars Putnins vezényeltével.

A svájci napilap "a legkevesebb hangjeggyel a legkifejezőbb hatást elérő" zeneszerzőként jellemezte Kurtág Györgyöt, s egész oldalas, méltató összeállítást szentelt a díjátadónak és a megnyitó hétvégéjén elhangzott Kurtág-művek előadásainak.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
Folytatódik a szakmai egyeztetés
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.

Más művészeti ágakról

Oziewicz Tina: A türelem lekvárt főz
Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
Az FSA első két napja a Szigeten
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés