színház
2010. 09. 03.
Debreceni Alternatív Színházi Szemle Budapesten
A kulturális pályázati támogatások radikális csökkenése miatt a budapesti Merlin Színházban rendezik meg szeptember 10. és 14. között az elmúlt évad leginnovatívabb alternatív és független színházi előadásait összegyűjtő III. Debreceni Alternatív Színházi Szemlét.
A szemle költségeire jelenleg 4,5 millió forint áll rendelkezésre, amely a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap pályázataiból, illetve a MasterCard támogatásából adódik össze - tájékoztatta Számel Judit, a Merlin sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.
Az Alternatív Színházi Szemle 1994 óta nyújt bemutatkozási lehetőséget a független színházi szféra kiemelkedő társulatai számára. Az utóbbi két esztendőben Debrecenben megrendezett fesztivál mindig az aktuális évben született, különböző műfajú, innovatív szemléletű, alternatív és független színházi előadásokat gyűjti össze, és bocsátja szemlére. Az eseményt a Befogadó Színházak Társulása és a Független Színházak Szövetsége rendezi.
A III. Debreceni Alternatív Színházi Szemle címében megtartotta a hajdúsági megyeszékhely nevét, a fesztiválon valamennyi társulat és művész ingyen lép fel. A szemlén részt vevő tizenegy előadást Szalai-Szabó István, a budapesti Városi Színház/Sirály ügyvezető igazgatója válogatta, de egyeztetési nehézségek miatt a szombathelyi Weöres Sándor Színház stúdiósainak Victor Hugo A Nevető Ember című előadása (rendező: Jeles András) végül nem kapott helyet a programban.
A Merlinben látható lesz Duda Éva Társulata Lunatika (koreográfus: Duda Éva), Fehér Ferenc Tao Te (koreográfus: Fehér Ferenc), Gergye Krisztián Társulata és a Bárka Színház Nádas Péter által írt Találkozás, valamint Temetés (rendező-koreográfus: Gergye Krisztián), a Hólyagcirkusz Társulat Kant (rendező: a társulat), a Maladype Színház Alfred de Musset műve nyomán készült Lorenzaccio (rendező: Zsótér Sándor), a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és Urbán András Társulata Albert Camus Közöny című regénye alapján készült The Beach (rendező: Urbán András), a Szputnyik Hajózási Társaság Kockavető (rendező: Bodó Viktor), valamint a Tünet Együttes Az élet értelme (rendező: Szabó Réka) című produkciója.
Pintér Béla és Társulata az együttes névadója által írt A szutyok című darabját szokott játszóhelyén, a budai Szkéné Színházban adja elő.
Az idei fesztivál zsűrijébe Iulia Popovici kritikus, Árkosi Árpád rendező és Pálfi György filmrendező kapott meghívást.
Az előadások előtt - pénteken, szombaton és vasárnap, valamint a díjátadó előtt 15 órai kezdettel - a Merlin Klubjában a szervezők beszélgetéseket tartanak a függetlenek helyzetéről és a változó előadóművészeti törvényről.
A fesztiválhoz kapcsolódik a philadelphiai Pig Iron Theatre Company művészeti vezetője, Quinn Bauriedel Piros orr című workshopja a Tűzraktérben. Az ötnapos seregszemle programjáról a www.aszsz.eu internetes oldalon talál részletes információkat a közönség.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Interjú Nagy Emmával
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról