bezár
 

film

2010. 09. 23.
Wahlberg, a pancser
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Wahlberg, a pancser A Pancser police (The Other Guys, hazai bemutató: szeptember 30.) tovább járja hódító útját.

prae.hu

Még augusztusban, rögtön a bemutatója után a toplista csúcsára került az Egyesült Államokban, és most angol premierjét követően is első lett: az Egyesült Királyságban regisztrált jegybevétel Will Ferrell hétéves egyéni rekordját is megdöntötte.
Pancser Police
Pedig a Ferrell társát, a másik lökött zsarut játszó Mark Wahlberg szerint nem volt nagy megerőltetés a forgatás. Amikor azt kérdezte tőle egy újságíró, hogy szüksége volt-e tréningre, mielőtt New York-i rendőrt alakított, így felelt:
Pancser Police
– Életemben elég sok rendőrt játszottam már, és elég sokszor voltam letartóztatva ahhoz, hogy eljátszhassam a Pancser police egyik felét. Eredetileg úgy terveztem, hogy Will Ferrell-nek is én mutatom majd meg, mit hogyan kell csinálni. De erre sem volt szükség: a kaszkadőr-mutatványokat mind nekem írták, az ő dolga többnyire annyi volt, hogy nézze, amint én strapálom magam. Ami meg a rögtönzött dumákat illeti: gyors dumában gyerekkorom óta gyakorlatom van.

IC Press
nyomtat

Szerzők

-- Forgács Nóra Kinga --


További írások a rovatból

Cannes-ban láttuk Jordan Firstman Club Kid című filmjét
A 23. Anilogue rövidfilmes és magyar animációs vetítéséről
Phil Lord, Christopher Miller: A Hail Mary-küldetés
Beszámoló a 16. Frankofón Filmnapokról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés