bezár
 

art&design

2010. 10. 08.
A nagy rajzolás Salgótarjánban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeumban idén másodszor rendezik meg A nagy rajzolást a 2000-ben Angliából indult mozgalomhoz csatlakozva; a szombati rendezvény a múzeum új, időszaki, egyedi rajzkiállításához, az I. Országos Rajztriennáléhoz kötődik.

prae.hu

Bagyinszki Istvánné, a múzeum munkatársa az MTI-nek pénteken elmondta: céljuk egyrészt a kiállítás megismertetése, másrészt az egyes művek továbbgondolására, újraalkotására, kiegészítésére szeretnék késztetni a diákokat és az érdeklődő felnőtteket.

A foglalkozásokat négy témakör, illetve lehetőség köré csoportosították. A bejárat előtti téren aszfaltrajzra lesz lehetőség, az idei javasolt téma a jövő Salgótarjánja.

A kiállítást megtekintők számára három, különböző nehézségi fokú feladatot kínálnak fel. Több, a tárlaton látható rajzról másolatokat készítenek, a feladat ezek kiszínezése úgy, hogy a körvonalakból határozott, jól felismerhető formák váljanak.

A másik feladatnál olyan rajzmásolatokat adnak közre, amelyek folytathatók, kiegészíthetők, így a diákok az eredeti művet átfogalmazva saját alkotásukat készíthetik el. A harmadik lehetőség az egyik műhöz, Gellér B. István Tölcsérfalut ábrázoló rajzához kötődik.

A művész hagyományosan képzeletbeli városokat rajzol, valójában életformákat, civilizációkat jelenít meg az alaprajztól a régészeti rajzon át az infrastruktúráig.

Bagyinszki Istvánné elmondta: ez esetben azt várják az érdeklődőktől, hogy a rajz alapján hasonlóképpen teremtsék meg saját, elképzelt civilizációjukat, amely lehet akár jövőbeni, akár egy régi törzs társadalma és épített környezete is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az OFF-Biennále Traces of Life című kiállítása
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról

Más művészeti ágakról

Pintér Béla és Társulatának Kabuki című előadása az Átriumban
Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 42. számáról
Az Oscar-jelölt A zuhanás hangja című filmről
irodalom

A 2025-ös Margó második napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés