bezár
 

zene

2008. 05. 21.
The Last Sucker – Ministry: utoljára?
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
The Last Sucker – Ministry: utoljára? A fenti „sucker” persze George W. Bushra utal, legalábbis a Ministry legutóbbi albumának címében. De vajon a közönség mennyiben tekintheti ezt a lemezt valóban az utolsónak (amint a banda frontembere, Al Jourgensen állítja), és mennyi az esélye annak, hogy ténylegesen utoljára láthatjuk a zenekart?
Számomra a Ministry nem a korai elektronikus zenét és a kibontakozó indusztriál-metált jelenti, de még csak nem is a klasszikusnak tekintett Psalm 69 lemezt. Hanem a legutóbbi triászt, a Houses of the Molé-t (2004), a Rio Grande Bloodot (2006) és (a) The Last Suckert (2008). Különösen a középső, a Rio Grande Blood sikerült elementáris erejűre; fűrészes, kíméletlen thrash témái, elsöprő lendülete és óriási agressziója alighanem a legtökéletesebben önti formába azt a gyűlöletet, amelyet a banda ifjabb Bush amerikai elnökre irányoz a három album koncepciója értelmében.
 
Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy 2006-ban a Szigeten épp a Rio Grande-turnét csíphettük el – azt hiszem, a Nagyszínpad a pár évvel korábbi Slayer óta aligha adott helyet ilyen töménységű és súlyú zenei pusztításnak. Akkor ráadásul a slipknotos Joey Jordison ült a dobok mögött, ami csak lazított az egyébként egyedül ezen a ponton gépies hatáson, még koszosabbá, egyúttal még elevenebbé fokozva a Ministry őserejű dalait. Azóta a basszer Paul Raven sajnálatosan elhunyt (tavaly), azonban a Ministry idén újra hazánkba látogat – július 8-án lépnek föl a Petőfi Csarnok színpadán. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a nehezen überelhető 2006-os koncerthez kell majd mérnünk az idei nyári fellépésüket, vélhetően azonban a lendület mit sem csökkent a zenekarban. Ugyan (a) The Last Sucker egy kicsit visszafogottabb, mint elődje, viszont a Bush-t és kormányát – illetve egyáltalán: az amerikai politikai elit színjátékát – megéneklő és megzenésítő lemez egészen biztosan hatásos lesz élőben is. Különösen, ha olyasféle bejátszásokkal, vetítésekkel színezik, mint a Szigeten, ahol is a Fehér Házban ülő, beszédet mondó és ágáló Bush fotómontázsai bomlottak szét és alakultak át a zenei kompozíciónak megfelelően gonosz, háborús bűnös vagy a lemezborítót idéző keresztre feszített, pénzzel és bombákkal körülrakott Bush-karikatúrákká.

Természetesen az elvekkel nem szükséges egyetérteni, ám ettől függetlenül is maga a produkció igen erőteljes hatást gyakorolt. Reményeink szerint nem ússzuk meg kevesebbel idén a PeCsában sem.
nyomtat

Szerzők

-- L. Varga Péter --


További írások a rovatból

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
Az UMZE kamaraegyüttesének pécsi koncertjéről

Más művészeti ágakról

gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés