bezár
 

színház

2008. 05. 25.
Sikerrel szerepelt Párizsban a Katona
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Sikerrel szerepelt Párizsban a Katona Nagy sikerrel mutatta be csütörtök este a budapesti Katona József Színház társulata Csehov Ivanov című darabját a párizsi Odéon Színházban. Az első felvonás alatt még teljesen visszafogott, alig-alig reagáló közönség a szünet után már felszabadultan nevetett a poénokon, majd bravózva és lábdübörgéssel kísért, hosszan tartó tapssal jutalmazta az előadás végén a színészeket.

A Katona József Színház társulata az elmúlt években számos külföldi színházban mutatta be a darabot: az Ivanov nagy sikert aratott Rómában, Torinóban, Nancyban, Rennes-ben, Strasbourgban, Bukarestben, Kolozsvárott és Dublinban is, és eddigi leghosszabb turnéján vendégszerepel Párizsban.

Május 22-31. között kilenc alkalommal látható az előadás Franciaország egyik legnagyobb presztízsű kőszínházának, az Odéonnak az Atelier Berthier nevű kamaraszínházában magyar nyelven, francia feliratozással.

A turné újdonsága, hogy a megszokott szereposztástól eltérően, Borkin szerepét Párizsban Fenyő Iván játssza Nagy Ervin helyett, aki éppen filmet forgat.
A címszerepet Fekete Ernő alakítja, Anna Petrovna szerepében Tóth Ildikót, Szásaként Jordán Adélt láthatja a közönség.

"Ezzel a darabbal több szerencsénk van külföldön, mint Magyarországon. Talán azért, mert otthon nem annyira érdekes, viszont külföldön nagyon izgalmasnak találják, hogy hatvanas-hetvenes évekbeli lepusztult szocialista környezetben játszódik. Nem a melankóliára és a hangulatra, hanem a szatírára, a tragikomédiára, a burleszkre és az őrületre hajt az előadás. Ezt külföldön, úgy tűnik, jobban értik és jobban szeretik" - mondta a párizsi bemutató után az MTI-nek Ascher Tamás.
A rendező hozzátette: az első előadás minden vendégszereplésen túl nagy téttel jár, így a színészek egy kicsit óvatosabbak. Ehhez járult hozzá a bemutatón az a plusz izgalom, hogy Borkint először játszotta Fenyő Iván, ráadásul francia közönség előtt. Az első rész ezért is volt kicsit óvatosabb, de a szünet után a közönség egy hullámhosszra került az előadással, és a színészek is jobban megtalálták önmagukat.

A Katona társulata 1990-ben a párizsi Odéonban mutatta be a Platonovot és vendégszerepelt az Übü királlyal az Európai Színházi Unió tagjaként. Ezúttal viszont az uniótól függetlenül az Odéon tavaly kinevezett új igazgatója, Olivier Py rendező hívta meg az Ivanovot.

A bemutatóra nagyon sokan eljöttek a francia színházi szakmából, többek között Bernard Faivre d'Arcier, az Avignoni Színházi Fesztivál volt vezetője, aki a 2001-es MagyArt kulturális évad francia kormánybiztosa volt, valamint Yasmina Reza drámaíró-színésznő, aki az előadás után hosszan beszélgetett Ascher Tamással.
A rendező a Művészet című darabjának a Katona József Színházban tíz évvel ezelőtt Ascher Tamás rendezésében színre vitt bemutatóján találkozott először az írónővel. "Akkor nagyon jót beszélgettünk, mert neki nem tetszett annyira a bemutató. Most mondtam neki, hogy tíz évadon keresztül játszottuk az előadást, és sokat fejlődtünk. Viszont az Ivanov most nagyon tetszett neki, nagyon gratulált, és ismét nagyon jót beszélgettünk. Yasmina Reza egy nagyszerű, nagyon jópofa és nagyon szellemes nő, akinek nagyon szeretem a darabjait" - tette hozzá Ascher Tamás.

Szkéné színház

nyomtat

Szerzők

-- Csernus János --


További írások a rovatból

Üvöltő szelek musical az Eötvös 10-ben
Üvegcipő a Vígszínházban
színház

Zemlényi Attila és kabai lóránt darabja Miskolcon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés