bezár
 

irodalom

2008. 05. 24.
Költőverseny az Aquincumi Múzeumban
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jövő szombaton tartják az Aquincumi Múzeum által meghirdetett költőverseny döntőjét, amelybe 12 szerző 19 műve került be. Az Ősök emlékezete témakörben meghirdetett versengésre összesen 30 művet küldtek a pályázók.

prae.hu

Lengyelné Kurucz Katalin, az esemény szervezője az MTI-nek elmondta, hogy a május 31-i rendezvényen a Vidám Színpad művészei: Papp János, Borbás Gabi, Kovács Vanda, Schlanger András és Papp Dániel olvassák fel a döntőbe jutott szerzeményeket, s ebből választja ki a három tagú zsűri a legjobbnak ítélt alkotásokat.

A kortárs magyar költők ókori stílusban és antik témával készült műveinek megmérettetése az irodalomkedvelő közönség részvételével zajlik, hiszen a publikum is bekapcsolódhat a versenybe; a helyszínen epigrammaírásban vetélkedhet mindenki, ennek elbírálása és díjazása szintén a program részét képezi. 

Lengyelné Kurucz Katalin tájékoztatása szerint minden jelentkezőnek 15 perc alatt kell megalkotnia epigrammáját, miután minden alkotást felolvastak, a közönség szavazza meg a legjobb művet. 

A szervező elmondta: immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg a költőversenyt, amely rétegrendezvénynek számít, az irodalomkedvelők programja, s megközelítőleg százan szoktak részt venni az eseményen. Egyre több fiatal érdeklődik a költőverseny iránt, a szervező példaként említette, hogy tavaly egyetemisták nyerték meg a versenyt. A versenyzőknek tisztában kell lenniük a verstani ismeretekkel, amellett a tartalmi mondanivalónak is színvonalasnak kell lennie - jegyezte meg Lengyelné Kurucz Katalin.

nyomtat

További írások a rovatból

Blended Intensive Programme Pozsonyban
irodalom

Az örmény idő nyomában
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről
irodalom

Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról

Más művészeti ágakról

A Boldogtalanok című előadás az Örkény Színházban
gyerek

Június 20-tól 3 napos programsorozat várja a családokat
Anna Llenas Színszörny-sorozatáról, Labirintus kiadó
A VII. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál nyitóelőadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés