bezár
 

film

2010. 12. 20.
Az első filmpremier a világűrben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A világtörténelemben első ízben a világűrben, a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) lesz egy film premierje: Timur Bekmambetov rendező Fenyőfák című filmjét elsőként az űrhajósok láthatják kedden.

prae.hu

Ezt Moszkvában jelentette be a film forgalmazója azzal, hogy az ISS lakói a mozi után elmondják majd benyomásaikat a filmről a földi repülésirányító központtal (CUP) történő következő kapcsolatfelvétel során, s erre az eseményre meghívtak újságírókat is a Moszkva melletti Koroljovóban lévő központba.

A film 90 perces, ez alatt az űrállomás egy egész fordulatot tesz a Föld körül, és amint vége a vetítésnek, máris meg lehet majd hallani az űrbeli "kritikusok" véleményét.

Bekmambetov ma talán a legsikeresebb orosz filmrendező, pályáját reklámfilmekkel kezdte. Legismertebb alkotásai a 2004-ben készül Éjjeli őrjárat, továbbá a két évvel későbbi folytatás, a Nappali őrjárat, mindkettőnek a forgatókönyvét is maga jegyezte. Emellett 2008-ban hollywoodi rendezőként is sikeresen bemutatkozott a Wanted című alkotással.

A fenyőfák című film újévi komédia, és nagy várakozás előzi meg, tekintettel arra, hogy a műfajban remekművek is készültek a szovjet időkben, s Bekmambetov az egyiknek a folytatását is megcsinálta már, nagy sikert aratva vele.

Nem nehéz elképzelni, hogy milyen hatással lesz az előzmények után a példátlan űrreklámkampány.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Cannes-ban láttuk Jordan Firstman Club Kid című filmjét
Kristoffer Borgli: Kész dráma
Olivier Assayas: A Kreml mágusa
Betekintés négy Oscar-díjra jelölt rövidfilm világába

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
Az Életünk folyóirat tavaszi lapszámáról
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés