bezár
 

zene / hírek

Akiko Suwanai és a BFZ a Müpában
Akiko Suwanai és a BFZ a Müpában
A 19. századi nemzeti öntudatra ébredés cseh és orosz földön egyaránt felejthetetlen műveket eredményezett. A német stílusú arisztokráciától a cseh vidék felé forduló Smetana, a nyugat-európai és orosz zenei elemeket kiváló érzékkel ötvöző Csajkovszkij és az orosz nemzeti zene egyik úttörőjeként számontartott Rimszkij-Korszakov meséi adják a cselszövéssel, szerelemmel és tréfákkal fűszerezett programot márciusban három alkalommal – olvasható a Müpa honlapján.
Joyce DiDonato ÉDEN című projektje a Müpában
Joyce DiDonato ÉDEN című projektje a Müpában
Az amerikai lírai koloratúr-mezzo, a New York-i Metropolitan sztárja korunk legjelentősebb zenés színpadi művészeinek egyike. Repertoárja kimeríthetetlenül gazdag, Mozarttól Kálmán Imréig szinte mindent énekel. Kedveli a határozott vezérfonállal rendelkező tematikus esteket, ahol a koncertpódiumot díszlettel-jelmezzel és fényeffektusokkal színpaddá lényegíti át. 2022. március 22-én is összetett élménnyel készül elvarázsolni a közönséget a nemzetközi hírű Il Pomo d'Oro régizene-együttes közreműködésével – olvasható a Müpa honlapján.
Megnyílt a felújított Operaház
Megnyílt a felújított Operaház
Ünnepi gálaműsorral nyílt meg újra szombat este a Magyar Állami Operaház átfogó felújításon átesett, Andrássy úti főépülete Áder János jelenlegi és Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök, valamint Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében.
Berecz Mihály szólóestje a Zeneakadémián
Berecz Mihály szólóestje a Zeneakadémián
Berecz Mihály szólóestjével folytatódik az MVM Koncertek zongorasorozata, a március 23-án a Zeneakadémia Nagytermében fellépő fiatal zongoraművész Bartók és Chopin műveire épülő koncertjén hallható lesz Lutoslawski 2 etűdje is - közölték a szervezők az MTI-vel.
Fenyő László csellóművész és az Anima Musicae a BMC-ben
Fenyő László csellóművész és az Anima Musicae a BMC-ben
Fenyő László csellóművész közreműködésével rendezik meg az Anima Musicae Kamarazenekar A mélység hangja című koncertjét március 18-án a Budapest Music Centerben (BMC). A csaknem kétórás zenei program az olasz zeneművek köré épül.
Megkapták a béremelést a kulturális szférában dolgozók
Megkapták a béremelést a kulturális szférában dolgozók
A decemberben elfogadott kormányrendelet alapján 20 százalékos béremelést kaptak a kulturális területen dolgozók.
Ötnapos fesztivállal nyílik meg újra az Operaház
Ötnapos fesztivállal nyílik meg újra az Operaház
Ötnapos fesztivállal nyílik meg újra az Operaház: gálakoncerttel, Erkel Hunyadi László című operájának ősváltozatával és MacMillan Mayerling című balettjével ünnepli a Magyar Állami Operaház, hogy csaknem öt év után ismét felgördülhet a függöny a felújított Andrássy úti Ybl-palotában.
Szőke Nikoletta Quartet Juan Antonio López Moyával az Opus Jazz Clubban
Szőke Nikoletta Quartet Juan Antonio López Moyával az Opus Jazz Clubban
Az ország egyik legnépszerűbb jazzénekesnője március 17-én Juan Antonio López Moya katalán gitárművésszel ad közös koncertet – olvasható a bmc.hu-n.
Az Óbudai Danubia Zenekar és Baráti Kristóf a Zeneakadémián
Az Óbudai Danubia Zenekar és Baráti Kristóf a Zeneakadémián
Schönberg Téma és variációk darabját, Bruch 1. (g-moll) hegedűversenyét, valamint John Adams Harmonielehre című zenei kompozícióját adja elő az Óbudai Danubia Zenekar és Baráti Kristóf Farkas Róbert vezénylésével március 19-én – olvasható a zeneakademia.hu-n.
Brahms művei a Dialógusok (a) zenével című programsorozatban
Brahms művei a Dialógusok (a) zenével című programsorozatban
Újragondolt hagyomány – Brahms művei címmel folytatódik március 20-án a Csalog Gábor zongorista és Fazekas Gergely zenetörténész közreműködésével zajló Dialógusok (a) zenével sorozat – olvasható a bmc.hu-n.
188   189   190   191   192   193   194   195   196 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés