bezár
 

zene

2023. 08. 24.
Hat koncert az idei New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hat koncert az idei New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon Hat koncerttel jelentkezik augusztus 31. és szeptember 4. között a Fuga - Budapesti Építészeti Központban a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál, amelynek programjában nemzetközi kamarazenei mesterkurzusok is szerepelnek.

Miranda Liu hegedűművész öt évvel ezelőtt indította el programsorozatát, amely a kamarazenét és annak leghitelesebb bemutatását, valamint a tehetségek felkarolását helyezte középpontba - emlékeztetnek a szervezők az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményükben.

prae.hu

Tájékoztatásuk szerint a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Akadémia idei felhívására tizenkét országból jelentkeztek, hogy augusztus 31. és szeptember 5. között részt vegyenek a hegedű, brácsa, cselló, zongora, fuvola, klarinét és kamarazene mesterkurzusokon.

Az idei fesztivál során kurzust tart Miranda Liu (hegedű), Isabel Villanueva (brácsa), Bartosz Koziak (cselló), Győri Noémi (fuvola), Pálfi Csaba (klarinét) és a V4 Vonósnégyes (kamarazene). Online kurzust tart Vlad Stanculeasa (hegedű), Somodari Péter (cselló) és Georgy Tchaidze (zongora).

A fesztivál augusztus 31-i nyitókoncertje Hubay Jenő hegedűiskolájának állít emléket. Közreműködik Miranda Liu és Soós Orsolya, akik Benjamin Britten, Bartók Béla, Hubay Jenő és Maurice Ravel műveit adják elő.

Szeptember 2-án és 3-án délután Boros Misi ad koncertet, a műsoron Bach, Haydn és Schumann művei szerepelnek.

Ezen a két napon 19 órától spanyol, illetve cseh estet hallhat a közönség, melyeken az akadémia tanárai és diákjai lépnek fel. A cseh est fellépő vendége Tomás Krejbich brácsaművész.

A szeptember 4-i zárókoncerten Győri Noémi, Boros Misi és a V4 Vonósnégyes játssza majd Erwin Schulhoff és Antonín Dvorák műveit - áll a közleményben.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban

Más művészeti ágakról

A Budapesti Fotófesztivál Női fókusz című kiállításáról
A Friss Hús Határhelyzetek című nemzetközi szekciójáról
Kocsis Gergely és Tallér Edina könyvbemutatója a Margó Fesztiválon
Kilenc szabad növény és Boszorkányok nyara – Recenzió Sánta Miriám és Sárkány Tímea 2023-as köteteiről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés