PRAE.HU: Közvetlenül a megnyitó után visszautaztál Kairóba, amikor hívtalak, épp egy múzeumban voltál. Mit néztél meg?

Az Egyiptomi Civilizáció Nemzeti Múzeumában jártam, ami nemrég nyílt meg, és egy királyi múmiákat bemutató kiállítást néztem meg a kislányommal. Nagyon szépen installálták az egész kiállítást, ráadásul a Siwa-oázisban látott gyönyörű, ünnepi viseletekből is van itt egy kisebb válogatás. A Siwa-oázisban berber amazírok élnek, akik szépen hímzett, hosszú, geometrikus, de se nem túlzsúfolt, se nem túl bonyolult mintázatú ruhákat viselnek. Szeretem ezeket a viseleteket, és az amazírokat kivételesen gyönyörű embereknek tartom.

PRAE.HU: A legújabb, Oázis című kiállítás egyik képén van is egy ilyen mintás amazír ruharészlet. Hogyan kell elképzelni ezt a helyet?

A Siwa-oázis Egyiptom nyugati sivatagának vidékén található, itt töltöttük két éve a szilvesztert, és ekkor láttam először ezt az elképesztően szürreális sivatagot, ahol rengeteg sós- és édesvízi forrás van. A bugyogó tavacskák mellett egy különleges romváros is fekszik, amelynek épületeit évek óta az UNICEF gondozza, tehát az egész olyan, mint egy szellemváros. Számomra ez volt az oázis egyik legvonzóbb része. A félig-meddig rekonstruált régi épületek látványa a sivatagban holdbéli tájnak tűnt, még nem láttam ehhez foghatót. Az ott megtett utazásom minden új munkámra hatást gyakorolt, sőt még azokon a képeimen is érződik ennek a tájnak a spirituális atmoszférája, amelyek közvetlenül nem erről az élményről szeretnének szólni. A Siwa-oázis mindenkire hatással van, a férjem, aki szintén művész, húsz évvel ezelőtt még egy földet is vett itt, és egy nagyobb kiállítási anyag szintén készült az itteni élményeiből. Most, úgy tűnik, lesz itt egy kis házunk is.

PRAE.HU: A képeidre rákerültek itteni szimbólumok, szobrok, színek, de jellemzően, ahogyan korábban, most is a testeddel, vagyis az emberi testtel dolgoztál.

Ezek a munkák olyan speciális testtérképek, amelyeken az oázis spiritualitása mellett a múltidézésnek is fontos szerep jutott. 2018-ban Dél-Egyiptomban, egy luxori művésztelepen kezdtem el a régi épületek részleteit, az archeológiai toposzokat és szimbólumokat felhasználni a munkáimban. Akkor például a férjem arcába Ámon isten kos szimbólumát transzformáltam bele. Ezeken az új, és nagyon friss kollázs-szerű munkákon – szinte a kiállításra száradtak meg a képek –, múlt és a jelen keveredve jelenik meg, egyszerre van meg bennük összesűrítve a táj különleges szépsége az arab világ közismert szimbólumaival együtt. Tehát az utóbbi időben egyre kevesebb testrészletet festek, elbillentek az arányok.

Egyiptomi Civilizáció Nemzeti Múzeum, kép a művész jóvoltából.

Verebics Kati: A L, olaj, vászon, transzfer, 2021.

Egyiptomi Civilizáció Nemzeti Múzeum, kép a művész jóvoltából.

Az arcok, kezek, testkivágások, emberi torzók mellett egyre hangsúlyosabbak számomra az épített környezet fontos elemei és attribútumai, ezeket fordítom át az emberi testbe. Sőt, mostanában transzfer technikával készült festett olaj- és vászonképeket csinálok. A módszer lényege, hogy monotípiákból lézerprinteket készítek, és ezeket dolgozom rá egy különleges emulzióval az olajjal festett képekre. 

PRAE.HU: A 2018-as Jel című tárlatodon mindenféle érzékeny arcot, speciális portrét láthattunk, amelyeken fontos szerepet kaptak a különféle testi jelek, anyajegyek, szemek, finom, szinte láthatatlan hibák, deformitások. A mostani kiállításon ez nincs annyira jelen. Más gesztusokat tartasz izgalmasnak?

Igen, most nem a bőrhibák dominálnak. Azt vizsgáltam többek között, vagy azt próbáltam megmutatni nem túl expresszionista módon, hogy ezek a folk-motívumok, amelyek a régmúltból jönnek, és ami a mai napig jelen vannak a drapériákban, a textíliákban, hogyan mozognak együtt az emberi bőrrel, illetve hogy milyen kontrasztban vannak egymással.

PRAE.HU: Van is egy tondo-szerű képed, amelyen valószínűleg téged lehet látni, amint kikukucskálsz egy nagyon színes, tradicionális ruha vagy fejkendő mögül. Eldönthetetlen, hogy csadorban vagy, vagy leselkedsz éppen.

Amazír hagyomány, hogy házasság után a nő soha többet nem mutathatja meg az utcán az arcát, teljesen be kell magát burkolnia. Ezt nagyon szigorúan betartják. De Kairóban már más helyzet, nagyon sok nőt láttam kendő nélkül. Ezzel a képpel ezt a szokást idéztem meg, és mivel a pandémia első hullámában készült, utal a maszkviselésre is, amikor mindenkiből tipikusan csak a szemet láthattuk.

PRAE.HU: Sokszor naplószerűen fested és rajzolod ki magadból az élményeket.

Akárhol járok, rengeteg fotót készítek. Válogatás után layereket csinálok belőlük és egymásra úsztatom őket, egyszerre kettőt, hármat is mozgatok, így vázolok fel egy képet. Sajnos sok mindent elfelejtek, ezért szükségszerűen rögzítenem kell az eseményeket, a látottakat. Valószínűleg ez terápia is, bár nem emiatt a dolgozom így. Egyszerűen ez a munkafolyamatom része, és persze zárkózottnak is tartom magam, de a művészet segít az önkifejezésben.

PRAE.HU: A kiállításon van egy hermelines sorozatod. A hermelin többféleképpen megjelenik, hol az arcodba dolgozva, hol más testrészeden. Miért?

Igen, kicsit kiugrik a kiállítás koncepciójából, de azért mégis kapcsolódik a többi képhez. A hermelin a nőiesség szimbóluma, hölgymenyétnek is hívják, és rengeteg parafrázis készült ebben a témában, legtöbbünknek Leonardo Hölgy hermelinnel című képe jut rögtön az eszünkbe juthat, bár azt mondják, az inkább egy vadászgörény volt. A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként Magyarország „hőseivel”, nagymúltú királyaival is foglalkoztam az utóbbi időben, és így jutottam el Géza nagyfejedelem feleségéhez Sarolthoz, akinek a neve fehér hölgymenyétet jelent. Egyébként roppant erős asszony volt, az ő fehér hermelinje tehát a bátorság jelképe is. Tehát elmentem a Természettudományi Múzeumba, és rengeteg képet készítettem a hermelinről, majd ezekből a fotókból, illetve újságcikkekben talált képekből fotó alapú transzfereket készítettem, beledolgoztam a festményeimbe, az önarcképekbe és más testrészekbe az egészet.

PRAE.HU: Vagyis mit jelent számodra a testek tökéletlensége? Az általad ábrázolt testek sokszor sérültek vagy torzak.

Vonz ez a téma, a kiszolgáltatottság, a törékenység ábrázolása. És nyilván benne van mindebben az üzenet is, hogy ne legyenek előítéleteink a mássággal, a kisebb és nagyobb testi hibákkal szemben.

Verebics Kati, kép a művész jóvoltából.

Verebics Kati, kép a művész jóvoltából.

PRAE.HU: Neked is van egy kis furcsaság a szemedben, bár ez közel sem testi hiba, inkább érdekesség.

Van egy anyajegy-szerűség az egyik szememben, közel az íriszhez. Többször feldolgoztam ezt az elváltozást, a diplomamunkámban is benne van, de akkor még vörös volt, olyan, mint egy vércsepp. Ez egyébként egy óriási 160x160-as kép, és frontálisan az arcom egy részletét ábrázolja nyitott koponyával. Mostanra besötétedett ez pötty, olyan, mint egy barna pont. Mióta a kislányom, Frida megszületett, egyébként is sokkal kevesebb a vér a képeimen, és az erotikus témájú munkák is megritkultak. Frida nagyon sok mindenre inspirál, fontos tényező lett számomra művészi szempontból is. Készítettem már olyan képet is ahol együtt vagyunk: ő ül, mint egy kőszobor és vele szemben egy szfinx áll az én profilommal, és őt nézi.

PRAE.HU: 2013-ban jártál kint először Abu-Dzabiban, és ha jól tudom a húgod, Verebics Ágnes is volt kint hosszabb időre, de őt valahogy nem szippantotta be annyira az arab világ.

A legnagyobb hatást rám a Dubai és Abudabi között elterülő narancsszínű arany sivatag tette. Ágit valóban nem vitte annyira magával ez a világ, de nekem egyiptomi férjem is lett, így a hatások hatványozottabban vannak jelen, több szállal kötődöm.

PRAE.HU: Nem nagyon mozogtok együtt Verebics Ágnessel, tavaly mégis volt egy közös kiállításotok Permanens konfliktusok címmel.

A MANK (Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.) szervezésében,  a szentendrei Új Műhely Galériában rendeztük a kiállítást, ahova különféle testrészleteket ábrázoló képeket és rendhagyó portrékat vittem, utóbbinál az arcot mindig kitakarta valamilyen tárgy. Analógiáknak hívtam ezeket a munkákat. Ági állatos képeket vitt, meg mindenféle fetisizáló objekteket, és ő találta ki a kiállítás címét is, ami abszolút jellemez minket. Nem koncept kiállítás volt, így nem volt szükséges, hogy kapcsolódjanak egymáshoz a munkáink.

PRAE.HU: Ha jól tudom, ősszel lesz megint egy közös munkátok.

Hárman fogunk kiállítani, a férjemmel együtt. Ő főleg absztrakt, nonfiguratív képeket készít, emellett filozófiát, valamint mindenféle, a festéshez, rajzoláshoz szükséges vegyestechnikákat tanít, például Japánban is volt hosszabb ideig, hogy a merített papír készítését elsajátítsa. Intenzíven hatunk egymásra, vannak közösen készített festményeink, kollázsaink, a transzfer módszert például tőle tanultam. Nagy kihívás ez a hármas közös munka, de remélem, minden békésen megy majd.

A képek a művész jóvoltából.