bezár
 

film

2009. 04. 16.
Clint Eastwood ismét, utoljára?
Clint Eastwood: Gran Torino
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Clint Eastwood ismét, utoljára? Amióta Leone dollár-trilógiájának hála az egész világ megismerte a nevét, szinte nincs olyan év, hogy Clint Eastwood ne rukkolna elő valamivel. Aggastyán korára való tekintettel mára inkább csak a rendezői székben, vagy produceri minőségben szerepel, filmjei számával azonban így is csak a róla készült felvételek mennyisége vetekedhet. A már fiatalon legendává avanzsált sztárnak pedig érdekes mód még mindig van mondanivalója.
Sikertörténete mögött természetesen tudatos karrierépítés húzódik meg, a Gran Torino pedig az életműhöz hű, stílusos búcsúzás, amennyiben igaz Eastwood azon állítása, hogy ez az utolsó film, amelyben színészként is szerepet vállal. Ehhez mérten pedig direktori minőségben és főszerepben egyesíti a Gran Torinóban mindazokat a műfajokat, amelyeket a legjobban szeret. A film alapvetően a western sémáira épít: középpontba magányos hőst állít, aki a többiek felé emelkedő képessége folytán lesz hivatott a rendteremtésre, mégis vonakodik elvállalni a feladatot. Emellett jegyei között ott hordozza a veterán háborús filmek tematikáját: főhősünk a koreai háborúban szolgált, és még mindig az ott történtek hatása alatt éli az életét. Míg a kertvárosi közeggel és az élete végéhez közeledő férfi küzdelmeivel önkéntelenül behozza a melodrámát is, ami viszont csak annyiban bontakozhat ki, amennyiben annak az Eastwoodra jellemző, keserűen cinikus humor határt szab. 



Mindezt Eastwood megbonyolítja azzal, hogy a sémákat kiragadja szokásos kontextusaikból, hogy egy csavarral tegye még érdekesebbé azok használatát, például kifordítja a bosszúwesternekre jellemző és a néző által már untig ismert végkifejletet, vagy a közeg megváltoztatásával egyszerre teremt komikus és tragikus helyzetet: a koreai veterán azzal kénytelen szembesülni, hogy szeretett otthonát mindenhonnan a kísértő ellenség, a cipzárfejűek veszik körül, vagy a tipikus, műfaj követelte mellékkarakterek megrajzolásába visz új színt, elég csak a „nagyokhoz” mérten prédikáló, tejfelesszájú padréra vagy a talán az ötvenes évekből itt felejtett borbélyra gondolnunk. Mindemellett nem egy elavult, jól bevált témát rángat elő, hanem most is aktuális problémát boncolgat, amit bárhol a világon ki-ki a maga példájára tud vonatkoztatni. Főképp pedig éles kritikájával nemcsak az Eastwood-fanatikus, éltes korosztályt célozza meg, hanem a fiatalokhoz egyaránt szól, ekképp pedig, tanít. Már csak az a kérdés, mit tanulhatunk mi Mr. Kowalskytól?



A film egy temetéssel veszi kezdetét, az egész család összegyűlt Walt Kowalsky nejét búcsúztatni. Ám az istentiszteleten az unokák ócska vicceken élcelődnek, a fiak szemernyi gyászt sem tanúsítva beszélik ki lesújtó szoborként álló apjukat, miközben Walt utálkozva néz végig rajtuk, és láthatólag pokolba kívánja az egészet, vagyis világosan látszik már, hogy valami nagyon mélyről jövő meg nem értés húzódik a főhős és közvetlen környezete között, aminek kiváltó oka is hamar felfedésre kerül. Közrejátszik benne a kommunikáció teljes hiánya, de legfőképp a generációk közé ékelődő átjárhatatlan szakadék: Walt egyszerűen nem képes megérteni, „mi az ördög lehet ezekkel a mai fiatalokkal”. Ugyanekkor a világ másik táján, pontosabban Walt közvetlen szomszédságában a születést ünneplik, nem is kissé rasszista főhősünk számára pedig fokozatosan tárul fel az eddig csak feketén látott hmongok életének „igazi” oldala, amely végül a szomszédok melletti teljes elkötelezettség felvállalásában teljesedik ki.



Eltérő kultúrák találkozására tehát ismét szép példát kapunk, a legsikerültebb jelenetsorok a teraszon hintázó hmong nagyi és a rasszista férfi szembeállítását célzó epizódok. Azonban ennél fontosabb, hogy a film e tekintetben egy másik történetet is elmond: a beavatás, vagyis a felnőtté válás örök meséjét. A Gran Torino másik főszereplője ugyanis a szomszédban lakó, még tinédzser éveit taposó Thao, akit ugyanekkor próbál meg az aktuális banda beszippantani, első megbízása pedig pont Walt féltve őrzött Gran Torino oldmobiljának a megszerzése lenne. A fiú előtt nem sok lehetőség áll, azonban a férfival való, kevésbé szerencsésen induló találkozása végül egy másik, több perspektívát nyújtó élet felé tereli, ami viszont már megköveteli az önmagáért való kiállást, aminek első lépése az "igazi férfiak" közti beszéd elsajátítása, jobbára egy borbélyüzletben: „Bejössz, és nem arról fogsz beszélni, hogy nincsen kocsid, se barátnőd, se jövőd, se farkad. Fölfogtad?” 

És ha ezt egy lecsúszott építésvezetővel folytatott rövid diskurzusban sikerül is prezentálnia, férfivá válása nem merülhet ki egyetlen próbatételben, Thaonak sok mindenen kell átvergődnie ahhoz, hogy a végső akadályt, a környezetétől való elszakadást sikerrel vegye. Ehhez azonban a huszadik század egyik legnagyobb ikonját kapja segítségül, úgyhogy annyira azért nem kell félteni. Ahogy a mozinézőt sem.

Gran Torino (Gran Torino)
Színes feliratos amerikai film, 116 perc, 2008.
16 éven aluliak számára nem ajánlott, Dolby Surround.
Rendezte: Clint Eastwood
Szereplők: Clint Eastwood, Bee Vang, Ahney Her, Christopher Carley
Bemutató: 2009. április 16.
Forgalmazza: InterCom

nyomtat

Szerzők

-- Hegedűs Georgina --


További írások a rovatból

A legkülönbözőbb természetű titkok a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról

Más művészeti ágakról

kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés