film
2012. 03. 09.
Eseménydús napok Frankofóniában
A 2! Frankofón Filmnapok Budapesten
Már az első Frankofón Filmnapok is alapos szervezésre vallott, és a sztárok sem kerülték el a filmek stáblistáját, mégsem övezte zajos siker a széles programot, nem volt olyan produkció, ami igazán megrengette volna a moziszéket. A második rendezvénysorozat most rástartolt a külföldi fesztiválsikerekre, és szerencséjére még Oscar is beleszólt a történet alakulásába.
A másodszor megrendezett Frankofón Filmnapok szervezőgárdája igazi nagyágyúkat is hozott idén az Uránia moziba. Míg a tavalyi kínálatból leginkább az Apró kis hazugságok (Guillaume Canet) és a Nem beszélek zöldségeket! (Jean Becker) iránti mérsékelt érdeklődés maradt meg, a mostani program jól tudta ötvözni a popularitást a színvonalas megvalósítással, így több darab okozhatott emlékezetes pillanatokat. Ehhez azért a szerencse is hozzájárult, és fontos volt természetesen az alapok lefektetése a fesztivál indulásának évében, mert a 2012-ben megvalósult, sikerekkel, díjakkal felturbózott műsorrend több nemzetre kiterjedő szelekciója a korábbi válogatási szempontokat fejlesztette tovább.
A rendezők között több régi ismerős is található, jó páran képviseltették már magukat hazai fesztiválokon: Nadine Labaki a Francia Filmnapokon járt 2008-ban, Karamell című filmjét kísérte el; Olivier Masset-Depasse a Belga Filmnapok kínálatában szerepelt ugyanebben az évben (Ketrecek, Hűtőkamra); Dominique Abel és Fiona Gordon az első Frankofón Filmnapok programját erősítette (Iceberg, Rumba); Rémi Bezançon pedig a Titanic Filmfesztivál alkalmával látogatta meg a magyar közönséget. 2008-ban a Hátralévő életed első napja miatt utazott Budapestre a rendező, most a Frankofón Filmnapok keretében tért vissza legújabb produkciója, A legszebb dolog (Un Heureux Evénement) népszerűsítése céljából. A film alapja Eliette Abecassis regénye volt, aki újdonsült anyukák ezreinek nyújtott megnyugvást azzal, hogy leírta a terhesség-szülés-gyermeknevelés "szentháromság" árnyoldalait. Bezançon ennek feldolgozásával populárisabb feladatra vállalkozott – felkérve Louise Bourgoint a főszerepre –, de neki határozottan jót tett a stílusváltás korábbi önmagához képest.
A Filmnapok egyik friss szerkezeti újdonsága az "Arab tavasz" elnevezésű szekció kialakítása. Már az első fesztivál is szívesen engedett teret a keleti-egzotikus filmtermésnek, a mostani viszont saját gyűjteménnyel szolgált, szemezgetve a frankofón országok egyiptomi, tunéziai szegmenséből. Idén tovább cifrázta a válogatást a dokumentumfilmes darabok beemelése a Többé már nem félünk és a Tahrir 2011 – a Jó, a Rossz és a Politikus című filmekkel. Az "Arab tavasz" vendége Khaled Youssef egyiptomi rendező volt, aki a Káosz, a Talán majd egyszer, a Chahata boltja és az Amar keze című produkciókkal gazdagította a fesztiválprogramot, amellett, hogy személyes jelenlétével kísérte a vetítéseket. A rendezővel párhuzamosan Lina Ben Mhenni tunéziai blogger is részt vett a fesztiválon. Az aktivista jelenléte és az "Arab tavasz" címválasztás politikai többletjelentést is adott ezáltal a Frankofón Filmnapoknak.
.jpg)
Rémi Bezançon: A legszebb dolog (Un Heureux Evénement)
A rendezők között több régi ismerős is található, jó páran képviseltették már magukat hazai fesztiválokon: Nadine Labaki a Francia Filmnapokon járt 2008-ban, Karamell című filmjét kísérte el; Olivier Masset-Depasse a Belga Filmnapok kínálatában szerepelt ugyanebben az évben (Ketrecek, Hűtőkamra); Dominique Abel és Fiona Gordon az első Frankofón Filmnapok programját erősítette (Iceberg, Rumba); Rémi Bezançon pedig a Titanic Filmfesztivál alkalmával látogatta meg a magyar közönséget. 2008-ban a Hátralévő életed első napja miatt utazott Budapestre a rendező, most a Frankofón Filmnapok keretében tért vissza legújabb produkciója, A legszebb dolog (Un Heureux Evénement) népszerűsítése céljából. A film alapja Eliette Abecassis regénye volt, aki újdonsült anyukák ezreinek nyújtott megnyugvást azzal, hogy leírta a terhesség-szülés-gyermeknevelés "szentháromság" árnyoldalait. Bezançon ennek feldolgozásával populárisabb feladatra vállalkozott – felkérve Louise Bourgoint a főszerepre –, de neki határozottan jót tett a stílusváltás korábbi önmagához képest.
Michel Ocelot: Esti mesék (Les Contes de la nuit)
A Filmnapok egyik friss szerkezeti újdonsága az "Arab tavasz" elnevezésű szekció kialakítása. Már az első fesztivál is szívesen engedett teret a keleti-egzotikus filmtermésnek, a mostani viszont saját gyűjteménnyel szolgált, szemezgetve a frankofón országok egyiptomi, tunéziai szegmenséből. Idén tovább cifrázta a válogatást a dokumentumfilmes darabok beemelése a Többé már nem félünk és a Tahrir 2011 – a Jó, a Rossz és a Politikus című filmekkel. Az "Arab tavasz" vendége Khaled Youssef egyiptomi rendező volt, aki a Káosz, a Talán majd egyszer, a Chahata boltja és az Amar keze című produkciókkal gazdagította a fesztiválprogramot, amellett, hogy személyes jelenlétével kísérte a vetítéseket. A rendezővel párhuzamosan Lina Ben Mhenni tunéziai blogger is részt vett a fesztiválon. Az aktivista jelenléte és az "Arab tavasz" címválasztás politikai többletjelentést is adott ezáltal a Frankofón Filmnapoknak.
Bertrand Bonello: Bordélyház (L'Apollonide - Souvenirs de la maison close)
Tavaly a Titok című tunéziai drámában tűnt fel a Filmnapokon, ebben az évben Bertrand Bonello Bordélyházának egyik főszerepében (prostituáltként) tér vissza a franciák egzotikus kedvence, Hafsia Herzi színésznő. A "belle époque" esztétikusan rothadó szegletét, Párizs egyik örömtanyáját bemutató film az undor és a szépség képeit váltogatva, egymásba csúsztatva játszik el az idővel és a nézői tűrőképességgel is. A míderek és alsószoknyák világa végleg levedli romantikáját – ha volt neki egyáltalán –, és csúnyává, beteggé, fátyolossá válik Bonello kezei között. Súlyos darabja ez a fesztiválnak, de távol áll a könnyedség az olyan produkcióktól is, mint Masset-Depasse bevándorlókról szóló Illégálisa (Illégal) vagy Maïwenn Polisse című rendőrdrámája. Ám mivel a végletesen eltérő szerzői hangok jól megfértek egymás mellett, a könnyedebb műfaj is helyet kapott a rendezvényen, ebben főként a franciák és a belgák jeleskedtek: a Kapás van! (Les Petits Ruisseaux) a vidéki Franciaország ismert, de szerethető humorát aknázza ki, Dominique Abeltől és Fiona Gordontól pedig idén is kapunk egy okosan kidolgozott agymenést A tündér (La fée) című bohózat formájában. Ha valaki mesére vágyott, minden bizonnyal nem hagyta hidegen Michel Ocelot több történetre felbontott, népmesei motívumokat feldolgozó Esti mesék (Les Contes de la nuit) című animációja, ami nem is az egyetlen animációs filmként került a programba, mert Románia is képviseltette magát a Crulic – Út a túlvilágba című rajzolt produkcióval.
Az idei válogatás több ponton rábízta magát a nagyobb külhoni fesztiválok programjában szereplő, esetleg díjat is nyert alkotásokra, és ezzel nem is nyúlt mellé. Hoztak egy bolgár road movie-t, az Avét (Konstantin Bojanov), ami a 2011-es Szarajevói Filmfesztivál különdíjasa lett, és emellett begyűjtötték a 2011-es Cannes-i Filmfesztivál sikergyanús példányait: a Bonello Bordélyháza hivatalos versenyfilm volt; Abel és Gordon A tündér című vígjátéka nyitófilmként szerepelt; Labaki És most merre? (Et maintenant on va où?) című munkája Un Certain Regard jelölést kapott (amellett, hogy a Torontói és Namuri Fesztivál közönségdíjasa lett), Masset-Depasse és az Illégális még 2010-ben lett Rendezők Kéthetének SACD-díjas filmje, Maïwenn pedig a zsűri díját kapta meg a Polisse-ért.
A legnagyobb dobás viszont egyértelműen a The Artist – A némafilmes vetítése volt, ami azon melegében be is gyűjtött hét BAFTA-díjat, három Golden Globe-ot, egy-egy díjat Cannes-ban és az Európa Filmakadémiától, valamint a vetítést követően öt Oscart. Annyi díjat zsebelt be, hogy szinte a fától nem látszik az erdő, de mielőtt elvakítana bárkit a sok aranyszobor, érdemesebb Michel Hazanavicius, az alig ismert, kimondhatatlan nevű rendező csúcsprodukciójába belemerülni. A The Artist – A némafilmes láttán valószínűleg minden mozirajongó (némafilmrajongó) a szívéhez kapott és a zsebkendőjét keresgélte annak a merész elgondolásnak a bűvöletében, hogy mi, a huszonegyedik század emberei, részesülhetünk az időutazás élményében, és némafilmet nézhetünk. A szakma a filmtörténeti finomságok miatt udvarolta körbe a filmet (és a főszereplő Jean Dujardint), Oscar viszont azért szerette annyira, mert Hollywood őstörténetéről mesél, tehát nem a francia mozi fejlődéséről, hanem a sztárkultuszra sokkal inkább építő amerikai némafilmgyártásról. Hazanavicius nagyobbat robbantott ezzel a filmmel az Akadémia előtt, mint például Jean-Pierre Jeunet az Amélie csodálatos életével vagy Olivier Dahan a Piaffal. Remélhetőleg a közönség ugyanúgy ráharap a nosztalgiára, mint a film öndefiniáló gesztusaira éhes szakmai közeg.
.jpg)
Visszatekintve az elmúlt hétre, eredményesen, büszkén zárulhatott a Frankofón Filmnapok budapesti vetítéssorozata, mert sikerült olyan filmeket elhozni a közönségnek, amik komoly alapját képezhetik egy ébredező filmfesztiválnak. Az utóbbi pár napban ismét beigazolódott, hogy az intellektualizmussal elkészített francia filmproduktumnak nem feltétlenül kell elveszítenie kapcsolatát a nézővel, csak ügyesen kell trükközni, hogy a közönségnek is jó legyen. Tizenegy ország (Belgium, Bulgária, Burkina Faso, Egyiptom, Franciaország, Kanada, Libanon, Marokkó, Románia, Svájc, Tunézia) mozgóképi jelenlétében zajlott le a rendezvény fővárosi része, és A némafilmest leszámítva mindegyik produkció először volt látható hazánkban. Ha valaki lemaradt volna a filmekről, több alkotást meg tud majd nézni a közeljövőben, hiszen biztosan forgalmazásba kerül a The Artist – A némafilmes mellett a Bordélyház, A legszebb dolog, a Polisse és A tündér. Ezen kívül a Filmnapok csak Budapesten ért véget, Debrecenben, Miskolcon, Pécsen, Szegeden és Szolnokon még csak most jön a java.
2! Frankofón Filmnapok, február 23. és március 31 között.
Maiwenn Le Besco: Polisse
Az idei válogatás több ponton rábízta magát a nagyobb külhoni fesztiválok programjában szereplő, esetleg díjat is nyert alkotásokra, és ezzel nem is nyúlt mellé. Hoztak egy bolgár road movie-t, az Avét (Konstantin Bojanov), ami a 2011-es Szarajevói Filmfesztivál különdíjasa lett, és emellett begyűjtötték a 2011-es Cannes-i Filmfesztivál sikergyanús példányait: a Bonello Bordélyháza hivatalos versenyfilm volt; Abel és Gordon A tündér című vígjátéka nyitófilmként szerepelt; Labaki És most merre? (Et maintenant on va où?) című munkája Un Certain Regard jelölést kapott (amellett, hogy a Torontói és Namuri Fesztivál közönségdíjasa lett), Masset-Depasse és az Illégális még 2010-ben lett Rendezők Kéthetének SACD-díjas filmje, Maïwenn pedig a zsűri díját kapta meg a Polisse-ért.
Dominique Abel és Fiona Gordon: A tündér (La fée)
A legnagyobb dobás viszont egyértelműen a The Artist – A némafilmes vetítése volt, ami azon melegében be is gyűjtött hét BAFTA-díjat, három Golden Globe-ot, egy-egy díjat Cannes-ban és az Európa Filmakadémiától, valamint a vetítést követően öt Oscart. Annyi díjat zsebelt be, hogy szinte a fától nem látszik az erdő, de mielőtt elvakítana bárkit a sok aranyszobor, érdemesebb Michel Hazanavicius, az alig ismert, kimondhatatlan nevű rendező csúcsprodukciójába belemerülni. A The Artist – A némafilmes láttán valószínűleg minden mozirajongó (némafilmrajongó) a szívéhez kapott és a zsebkendőjét keresgélte annak a merész elgondolásnak a bűvöletében, hogy mi, a huszonegyedik század emberei, részesülhetünk az időutazás élményében, és némafilmet nézhetünk. A szakma a filmtörténeti finomságok miatt udvarolta körbe a filmet (és a főszereplő Jean Dujardint), Oscar viszont azért szerette annyira, mert Hollywood őstörténetéről mesél, tehát nem a francia mozi fejlődéséről, hanem a sztárkultuszra sokkal inkább építő amerikai némafilmgyártásról. Hazanavicius nagyobbat robbantott ezzel a filmmel az Akadémia előtt, mint például Jean-Pierre Jeunet az Amélie csodálatos életével vagy Olivier Dahan a Piaffal. Remélhetőleg a közönség ugyanúgy ráharap a nosztalgiára, mint a film öndefiniáló gesztusaira éhes szakmai közeg.
Michel Hazanavicius: The Artist - A némafilmes
Visszatekintve az elmúlt hétre, eredményesen, büszkén zárulhatott a Frankofón Filmnapok budapesti vetítéssorozata, mert sikerült olyan filmeket elhozni a közönségnek, amik komoly alapját képezhetik egy ébredező filmfesztiválnak. Az utóbbi pár napban ismét beigazolódott, hogy az intellektualizmussal elkészített francia filmproduktumnak nem feltétlenül kell elveszítenie kapcsolatát a nézővel, csak ügyesen kell trükközni, hogy a közönségnek is jó legyen. Tizenegy ország (Belgium, Bulgária, Burkina Faso, Egyiptom, Franciaország, Kanada, Libanon, Marokkó, Románia, Svájc, Tunézia) mozgóképi jelenlétében zajlott le a rendezvény fővárosi része, és A némafilmest leszámítva mindegyik produkció először volt látható hazánkban. Ha valaki lemaradt volna a filmekről, több alkotást meg tud majd nézni a közeljövőben, hiszen biztosan forgalmazásba kerül a The Artist – A némafilmes mellett a Bordélyház, A legszebb dolog, a Polisse és A tündér. Ezen kívül a Filmnapok csak Budapesten ért véget, Debrecenben, Miskolcon, Pécsen, Szegeden és Szolnokon még csak most jön a java.
2! Frankofón Filmnapok, február 23. és március 31 között.
Kapcsolódó cikkek
Szerzők
-- Bükki Linda --
