Szokás szerint három nagy etapra tagolódott az előadás, az első rész címe ez volt: Mindketten tudtuk, hogy valami történt.

Jakob Wegelius klasszikus kalandregényével kezdődött a nap. Sally Jones története, a Mord ohne Leiche (Gyilkosság holttest nélkül) egy igazi road movie. A sztori 1900-ban veszi kezdetét Lisszabonban, ahol egy kikötői csetepaté során egy férfi a vízbe zuhan. Bár a hullát soha nem találják meg, Henry Koskela tengerészt gyilkosságért 25 évre lecsukják. Sally Jones, hogy barátja ártatlanságát bizonyítsa, útra kel. Sally Jones az afrikai őserdő mélyéről indul Isztambulba, ahol egy gazdag özvegy fogadja be hősünket, majd innen egy hajóra szökik, és kezdetét veszi a kalandos utazás Borneón, Szingapúron keresztül New Yorkig. Sally Jones szerencsére közben találkozik Chieffel, akiben igazi barátra lel. Sally Jones ugyanis egy majom. A szerző által illusztrált könyvnek hatalmas sikere lett. Az 1966-os születésű Wegelius kétszer kapott August-díjat, egyszer Luchs-ot, és a német gyerekirodalmi díjra is jelölték már.

Thorben Kuhlmann egereivel utazunk tovább, Lindbergh után ugyanis itt van Armstrong és az ő kalandos utazása a Holdra, amely magyarul is megjelent már a Partvonal Kiadónál.

Az északi népeknél maradva, máris itt van Mats Wahl trilógiája a Sturmland (Viharföld), amely Lettner és Nowak szerint túltesz Az éhezők viadalán, amit készséggel elhittem, mivel Katniss történetét nem olvastam, tekintve, hogy már a könyv fülszövegétől is majd' elaludtam. Ehhez képest az ötven év múlva Svédországban játszódó történet teljesen felvillanyozott: a klímaváltozás olyan erőteljes, hogy mindenhol pusztító viharok kavarják a finom homokot, amitől minden vörössé válik. A gépesített világ a tüzelőanyagok hiányában leállt, lovakon közlekednek, autoriter rezsimek kormányozzák a világot. Az emberek a kormány parancsára beköltöznek a városokba, csak kevés család él vidéken az állandó erőszaktól való félelemben. Így van ez a 16 éves Elin családjával is. Amikor Elin és a bátyja rejtekhelyét megtalálják, Vagnt is elviszik. Így indul a folytonos életveszély és a kutatás az eltűnt báty után. A trilógia következő két része is megjelent már. A tabu-irodalmon belül is az erőszakkal foglalkozó irányzathoz tartozik, hiszen a klímaváltozás és a levegőszennyezettség mellett a terrortámadások is megjelennek a könyv lapjain ijesztő pontossággal, jelen idejű elbeszélésben, de távolságtartóan. Remélem, valaki már szorgosan fordítja magyarra.

William Sutcliffe Concentr8 című könyve sem könnyed lányregény. Troy, Femi, Lee, Karen és Blaze amióta az eszüket tudják, szedik a csillapítót, mint minden más kamasz. Egy nap azonban a gyógyszerellátás megszűnik, így ők öten elrabolnak egy férfit és egy raktárba viszik. A rendőrség persze kivonul, a következőkben elbeszélt hat napból az olvasó is megérti, mi és miért történt így.

Még mindig a svédeknél maradva a kicsiknek itt van az új Kommissar Gordon – Doch noch ein neuer Fall! (Gordon felügyelő – Mégis új eset!), Ulf Nilsson és Gitte Spee hozzák a szintet a Wallander kisiskolásoknak szóló sorozat újabb kötetében.

Aaron Blabey ausztrál szerző Böse Jungs (Komisz skacok) című kötetét kifejezetten olvasni nem szerető fiúknak ajánlják. A főhősök: Mr. Farkas, Mr. Piranja, Mr. Cápa és Mr. Kígyó. Mindenki fél tőlük, és komisznak tartják őket, amit a fiúk már nagyon utálnak, sokkal szívesebben lennének inkább hősök, így megalapítják a Jófiúk klubját. Szerepekkel és sztreotípiákkal játszik ügyesen a szerző, az a zseniális kötet, aminek láttán talán a fiam végre nem siránkozik, hogy már megint könyvet kapott.

A következő könyv egyáltalán nem kisfiúk számára íródott, sőt megkockáztatom, nem is klasszikusan a kamasz korosztályt célozza meg. Abba a young adult kategóriába tartozik, amit inkább a húszas-harmincas korosztály olvas. Gideon Samson & Julius ’T Hart Fluchtlicht (Reflektorfény/Villanófény) című könyvében Pieter épp a 2010-es foci VB döntő meccsét nézi, amikor a FB-on Elin Andersson bejelöli. Ez már önmagában abszurd indítás, mert való igaz, hogy a foci VB alatt teljesen elnőiesedik a világháló, de olyan focirajongót én még nem láttam, aki a döntő alatt a neten lóg és nem az eredményeket és a játékot vitatja meg valami fórumon, de jó, hát legyen.

Mindenesetre ezek után Pieter már nem a focira figyel, hanem gondolatban visszautazik – és vele együtt az olvasó is – 2004 decemberébe, Sri Lankára, ahol ő és a barátja, John vak gyerekek tanításánál segédkeztek, de néhány napot a tengernél akartak tölteni, amolyan kikapcsolódásként. Itt ismerkedtek meg két hátizsákos turistával. Pieter és Elin az estét és az éjszakát a strandon akarják tölteni, ám a romantikus éjszaka helyett a szökőár jött. Pieter az élmény hatására megváltozott, magába zárkózott, ebből az állapotból zökkenti ki Elin, aki ismét feltűnik, szabadjára engedve a fiú elfojtott emlékeit. A különböző gyerekirodalmi fórumokon is jó kritikákat kapott a könyv, érdemes lenne talán magyarul is kiadni.

Michelle Robinson & David Roberts: Bären beobachten (Medvemegfigyelés) című kötete egy elképesztően vicces történet arról, mi történik, ha nem szakszerűen figyeljük meg a medvéket, illetve melyik helyzetben mi a teendő. A főhősünket egyébként a végén… nos, maradjunk annyiban, hogy aki a könyvet elolvassa, az biztosan nem jut a sorsára.

A szünet után a Hier kommt keiner durch! Oder dazwischen: ich! (Senki nem jön itt át. Vagy közben: én!) című rész következett.

Julya Rabinowich Dazwischen: ich (Közben: én) című könyve az író ifjúsági debütje, és reakció a menekültválságra is. A 15 éves Madina csakúgy, mint a többi menekült gyerek híd a család és az új élet közt.

Madina képes az újrakezdésre, és arra, hogy a családját segítse a nehéz helyzetben, felnőve a feladathoz, de nem mindenki képes erre. Az apa a családfenntartói és egyéb klasszikus apai szerepekből a nyelvi és kulturális különbségek miatt egyre jobban kiszorul, végül vissza is tér inkább oda, ahonnan eljöttek, nem találva helyét az új világban. A könyv egyetlen szépséghibája, hogy a klasszikus én-elbeszélést alkalmazza, és kilóg az író keze, nem tud tökéletesen belehelyezkedni egy 15 éves lány helyzetébe, szóhasználatába.

Katrin Triebswetter, Luna Al-Mousli, Marie-Christine Gollner-Schmid Wir sind hier - 45 Jugendliche. 45 Geschichten. 45 Orte in Wien című alkotása csodálatos kötet, fiatalok portréi képben és szóban.

Egy fotó - a számukra különleges helyen készült kép mellett egy-egy történet arról, kik ők, hol élnek, honnan jöttek, hová tartanak. A közös bennük, hogy bécsiek, bevándorlók, és a START-ösztöndíj keretén belül tanulhatnak. „Honnan jöttél?“ kérdezzük, ahelyett, hogy azt kérdeznénk: „Hol érzed jól magad?“ Nem a jelenről, hanem a múltról kérdezünk, a múltról, amire nincs és talán nem is volt befolyásuk. Nem kérdezzük, mit szeretne, hogy érez, kicsoda ő… Ezeket a kérdéseket próbálja pótolni és megválaszolni a könyv.

Francesca Sanna Die Flucht (Menekülés) című képeskönyvét már régóta ismerem, még a tavasszal jelent meg. Hatalmas, jól átgondolt képi kifejezőerővel jeleníti meg a hétköznapi életből kirobbanó háború által megváltoztatott életet, egy anya és két gyermeke sorsán keresztül. Az egyetlen probléma, legalábbis Lettner és Nowak szerint, hogy nyitott a vége.

Személy szerint ezt inkább jónak tartom, mert bár a meséknek többnyire megnyugtató véggel kell zárulniuk, legalábbis a tradíciók szerint, de vannak történetek, amiket jobb nyitva hagyni, hogy az olvasók fejezhessék be őket. És ez egy olyan sztori, amihez mindenképpen hozzá kell tenniük a maguk személyes történetét. Egy ismeretlen család menekülésének elbeszélése nem vonja be a gyereket, nem feltétlenül teszi azt átélhetővé, de ha nyitva hagyjuk a végét, ha elkezdhet spekulálni, melyik ismerőse, barátja érkezett így (és most már szinte mindenki ismer ilyen gyereket), máris tökéletes rombolása lesz a demagógiának, idegengyűlöletnek, egyből érzékenyít és testközelbe hoz.

Bart Moayaert neve a magyar olvasóknak sem ismeretlen, a Duett hamis hangokra című könyve 2014-ben jelent meg Rádai Andrea fordításában a Tilos az Á Kiadónál. Most egy verseskötettel szerepelt a listán Du und ich und alle anderen Kinder (Te és én és a többi gyerek) a Hansernél az ősszel.  Egy róka (ki más?!), aki a különbségekről és hasonlóságokról filozofál, egy afrikai agyagkunyhó a szomszéd kertjének közepén, Titija, aki a kegyetlen generálisról szóló  történetekkel varázsol el, egy alsó- és egy felsőmacska, akik a korszakos változások tanúi lettek, és Langerschatz (Hosszúbók) és Kurzerschmatz (Rövidcupp), akikhez Agatha tulajdonképpen már régóta túl nagy. Ők  és még számos varázslatos alak jelenik meg abban a kötetben, aminek az illusztrálásához nem kisebbeket nyert meg a szerző és a kiadó, mint Wolf Erlbuchot és Rotraut Susanne Bernert, hogy csak a két legismertebbet említsem.

Az ALMA-díjas Kitty Crowther könyveit érdekes módon német nyelvterületen sem gyakran adják ki, pedig például a listás Medusenkind című munkája is fontos témát feszeget. A történet nem egyébről szól, mint az anyai szeretetről, túlféltésről és elengedésről. A hatalmas, bozontos hajzat, ami mindenre jó, fészeknek, hintának, takarónak, és bizony szoros kötélnek is. Crowther bizonyos értelemben Rapunzel történetének újragondolása. A megoldás is azonos, az anya végül a gyereke miatt érzett szeretetéért képessé válik az elengedésre és az egészséges távolság megteremtésére, az utolsó képeken konszolidált, rövid hajjal jelenik meg.

A kínai Guojing Allein (Egyedül – eredeti címe  The Only Child - Egyke) című könyve egy kicsit a magyar csodaszarvas legendára emlékeztet. A kínai alkotó 112 oldalas kötete angolul jelent meg, és inkább a képregény mint a képeskönyv műfajába sorolható. Egyszerre ábrázolja a kínai társadalom egykéző politikájának a hatását és a gyermeki mágikus-realista látásmódot. A központi szereplőt a szülei egyedül hagyják, hogy dolgozni menjenek, ő pedig a buszhoz indul, hogy a nagyszüleihez menjen, de elkóborol. Végül egy varázsszarvas segítségéve talál oda a nagyszülőkhöz.

A következő két könyv címe és a tartalma is olyan vicces, hogy már csak emiatt sem hagyhatom ki a felsorolásomból: Sylvia Englert Der kleine Warumwolf. Verrückte Vorlesegeschichten… Az analógia ugye: Warum Wolf, Where Wolf, Werewolf… A kíváncsi farkas nyomában az olvasó is megtudhatja, miért görbe a banán, miért van az embereknek két karjuk és még egyéb, az ovisokat roppantul érdeklő kérdésekre a választ. Az illusztrációk meg simán csak cukik.

Lorenz Pauli és Katrin Schärer Rigo und Rosa című könyvében egy egér és egy tigris kötnek barátságot. Aesopus óta e témában nincs igazán új a nap alatt, és a páros egyébként is a klasszikus történetek újragondolásában igazán nagy, de a történet és a képek ezúttal is nagyon jók, és hát a rigorózus a címben különleges finomság.

Ugyanígy nagy kedvencem Elisabeth Steinkellner és Michael Roher kettőse, és Die Kürbiskatze kocht Kirschkompott (A tökmacska cseresznyekompótja) című ábécéskönyvük, amely szóviccek és művészet remek keveréke, kicsit rétegkönyv, de ehhez a befogadói réteghez szívesen tartozik az ember.

Anna Woltz könyve Gips oder Wie ich an einem Tag die Welt reparierte (Gipsz, avagy hogy javítottam meg egy nap alatt a világot) az egyik legvidámabb könyv a listán, egyrészt a borító, másrészt a történet banalitása miatt. Fitz és a testvére, Bente épp az apjukhoz tartanak, amikor baleset történik, és Bente gipszet kap, Fitz pedig arra gondol, talán a szülei házassága is megjavulhat, ha hat hétre gipszbe teszik. Ekkor azonban megjelenik Adam, és Fitz belezúg egy kicsit. Egy ilyen katasztrófális nap után aztán mégis minden jóra fordul.

Peter Schössow: Wo ist Oma? Zu Besuch im Krankenhaus (Hol van nagyi? Kórházi látogatás) című könyve szintén egy banális helyzetből indul. A nagyit látogató gyerek elveszik a kórházban, az egészből egy remek böngésző kerekedik, miközben bemutatja a kórházat, annak különböző részlegeit működés közben. Magyar kiadásért kiált. Hiánypótló darab.

Edward van de Vendel & Roy  Looman: Krebsmeisterschaft für Anfänger (Rákbajnokság kezdőknek) című könyvének főhőse, Max focitáborban van, amikor a kulcscsontjából furcsa érzés indul... Nyirokcsomórák - szól a diagnózis.

Nem a világ legjobb híre, de Max nem adja fel, legyőzi a rákot, és ezzel a történet még korántsem ért a végére. Mióta John Green megírta a Csillagainkban a hibát, begyűrűzött az ifjúsági irodalomba a rák/betegség téma, és egyre nehezebb erről jól beszélni. A Krebsmeisterschaft írójának úgy tűnik sikerült. Legalábbis Klaus Nowakék szerint.

Sarah Crossan Apple und Rain című könyve sem egyszerű történet. Apple-t hároméves korában a nagyanyjánál hagyja az anyja, hogy tíz évvel később ugyanilyen váratlanul feltűnjön és magával vigye. Bébiszitternek, a húga, Rain mellé. A dolgokon nem sokat segít, hogy Rain pontosan annyit tud Apple létezéséről, mint Apple a húgáról. Maga a szöveg érdekesen van megírva, valahol a póza és a líra között egyensúlyoz. Sikerrel.

Amikor kijöttem, kicsit kóválygott a fejem, randalíroztak benne a hétköznapi és különleges hősök.  Azóta már többük történetét elolvastam és igencsak megszerettem őket. Jó lenne magyarul is viszontlátni ezeket a könyveket.