Igazán alaposan csak Jules eredettörténetét ismerjük meg, akinek családja a kispolgári normalitás mintája: anya, apa, szeretett lánygyerek – semmi bonyodalom. Valami miatt a kislány mégsem boldog, nem találja a helyét sem a családjában, sem pedig a kortársai között. Apránként kiderül, hogy pont a jószándékúan túlféltő légkör az, ami fojtogatóvá válik a gyerek Jules számára. Bár nem érzi magát otthon a világban, egyetlen egy dologban biztos, amióta csak az eszét tudja: anya szeretne lenni. Ez azt is eredményezi, hogy már gyerekként sem babákkal játszik, hanem hús-vér, nála kisebb gyerekekkel, akik cserébe nagyon örülnek a nagylány érdeklődésének. Sams egy érdekes paradoxont tesz meg Jules egyik központi tulajdonságának: bár felismeri, hogy saját bonyolult kapcsolata az egyébként szerető szüleivel azért alakult így, mert anyja és apja mindent a szülőség feladatának rendelt alá, ezáltal pedig túl nagy nyomást helyeztek lányukra, Jules mégis arra vágyik, hogy maga is anya lehessen. A regény érdekessége, hogy Sams ezt a folyamatot nem a mindent feladó anya szemszögéből mutatja be, hanem annak a gyereknek a nézőpontjából, aki mindezt óriási teherként és bűntudatként éli meg.

Az író azzal a gondolattal is eljátszik, hogy vajon Jules látszólag mélyről fakadó vágya az anyaságra biológiailag vagy társadalmilag kódolt-e: „Mint a legtöbb nőnek, nekem is azt tanították, hogy a szerelem és az anyaság lesz a jutalmam. […] Persze fantáziadúsabbnak kellett volna lennünk, ezt most már tisztán látom. De belülről nézve ez soha nem olyan egyszerű” (201-202).

Ahogy Jules személyiségének ellentétjeit, úgy ezt a paradoxont sem oldja fel a regény, de ez valószínűleg nem is volt célja Samsnak. Jules, aki bár eltökéli, hogy nem esik ugyanúgy az anyaság mindent felemésztő csapdájába, ahogy saját anyja tette, azt is elismeri, hogy nem olyan forradalmár, aki teljesen új struktúrákat tudna kiépíteni. Talán ennek okán is találja magát évekig egy rendkívül rossz házasságban egy Leon nevezetű férfival, akivel mindennek ellenére gyereket akar vállalni, és ez egy olyan cél, ami hosszú időn keresztül minden mást felemészt.

Már elvált nőként, de még mindig volt férje klubjában, a címadó Trutyiban dolgozik, amikor fordulatot vesz az élete. A regény egyik fontos helyszíneként funkcionáló, egyetemistákat megcélzó klub több szempontból is köztes világ: a vendégek nagy része éppen a felnőttkor küszöbén áll, míg a tulaj, Leon egy felnőni és kötődni képtelen, a klubba járó egyetemista lányokon keresztül az örök fiatalságot hajszoló középkorú férfi. Bár a regény alapvetően a két nő, Jules és Nim története, Leon alakján keresztül Sams mintha röviden a „heteró férfi átkáról is” (151) is mondani szeretne valamit. A klubbot mindenesetre ténylegesen a mindenért felelősséget vállaló Jules vezeti, aki bizonyos szempontból elmulasztott anyaságát is ezen keresztül éli meg. Ebbe a furcsa, elmosódott határoktól hemzsegő világba toppan be a rejtélyes múltját sokáig titkoló, mindössze tizennyolc éves Nim. Nim mellett, bár jó néhány évvel idősebb nála, Jules többször is önfeledt gyereknek érezheti magát. Ezt szüleivel sosem tudta megélni, hiszen túl nagy volt annak a felelőssége, hogy megfeleljen nekik, tehát olyan gyerek legyen, akinek nagy szüksége van a szüleire, ami viszont paradox módon nem a felhőtlen gyereklétet jelentette számára, hanem egy nagyon is felnőttes performanszt. Nim viszont új energiát hoz Jules életébe, majd pedig váratlan, nem tervezett terhessége új perspektívákat is megnyit a mindig is anyaságra vágyó Jules előtt.

A regény legjobban sikerült fejezetei azt a folyamatot követik végig, ahogy a két nő egy konkrét részletekben sohasem megfogalmazott egyezség során egyre közelebb kerül egymáshoz. Jules és Nim között a terhesség kilenc hónapja alatt lassan kiépül egy szeretetteljes szokásrendszer, egy különös intimitás, melynek apró mozzanatai és rituáléi olyan kapcsolódást tesznek lehetővé, melyben korábban egyiküknek sem volt része.

Bár a kilenc hónap letelte szükségszerűen a kettőjük elválását is jelenti, ahogy közeledik a kiírt időpont, Jules-t már nem csak a baba érkezése teszi szorongóvá, hanem az a tudat is, hogy ezzel egyidőben Nim el fog tűnni az életéből. Még így is időbe telik neki, hogy belássa, szorongása részben abból fakadt, hogy már meglévő fogalmakkal próbálták definiálni a kapcsolatukat, ezáltal pedig „a nyelv, a legitimitás csapdájába est[ek]” (216).

Az év első felében Budapest több pontján megjelent egy falfirka: „A családok bonyolultak, a gyerekek védelemre szorulnak”. Bár a szöveg egyértelműen az aktuális magyar politikai helyzetből merít, Sams regénye is ráérez arra, hogy globálisan alakulnak át az együttélés normáit meghatározó fogalmaink, így a család és az anyaság mibenléte is. Ez pedig szükségszerűen bonyolult és többszörösen összetett kapcsolódásokhoz vezet, melyek egyszerre küzdenek régi mintázatokkal és az öndefiníció fájdalmas folyamatával. A Trutyi így végsősorban arról szól, hogy az önkéntelenül is sebző, ártalmas szülői minták ellenére hogyan tudunk mégis valami újat és egészségeset építeni, úgy hogy közben el tudjuk kerülni ezeknek a mintáknak a továbbadását. Jules túlóvó szülei, Nim kapcsolatfüggő anyja és Leon fiát gyereksorban tartó, minden felelősség alól felmentő anyja mindannyian megalapozzák gyerekeik problémás kötődéseit. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy pont a Jules és Nim által épített, konvencionálisnak egyáltalán nem nevezhető kapcsolódás nyújthat kiutat ebből. Ezt leginkább Nim fogalmazza meg jól, amikor amellett érvel, hogy az emberi kapcsolatok, legyenek akármennyire is kiegyenlítetlenek, nem alapulhatnak „cserekereskedelmen” (120). Egyik felcsattanásában a modernkori kapcsolatok, baráti, családi vagy szerelmi kötődések központi problémájaként is pont ezt a kölcsönös elvárásrendszert határozza meg: „Miért kell mindennek valamiféle tranzakción alapulnia? […] Feladjuk az időnket pénzért cserébe, így nem marad energiánk a barátságra, nincs helyünk senki számára, akiből nem származik közvetlen hasznunk” (166). Persze aztán kiderül, hogy Nim látszólag önzetlen felajánlása mögött is húzódhat valamilyen rejtett motiváció, viszont az a törékeny, helyenként ügyetlen és szorongással teli, mégis őszinte közeledés, ahogyan ez a két, az élet által egymás mellé sodort nő közös életet próbál építeni, mentes mindenféle számítástól.

Bár egy viszonylag rövid és hétköznapi nyelven megírt történetről van szó, Samsnak rendkívüli tehetsége van ahhoz, hogy olyan érdekes, összetett és szerethető karaktereket teremtsen, akiknek az olvasó akkor is drukkol, amikor láthatóan éppen hatalmas hülyeségre készülnek.

Mire a regény legvégén eljutunk a hosszú szülésjelenethez, már megismertük Jules és Nim múltját és a baba életének első néhány napját is, ugyanis a narráció nem teljesen lineáris. Ebben a jelenetben a címadó trutyi szó is egészen új értelmet nyer: akár annak a nem mindig szép, helyenként kaotikus folyamatnak a leírásaként is értelmezhetjük, amely során a babával együtt egy új család is megszületik. Ahogy a terhesség és a szülés alatt egyre közelebb kerül Nimhez, Jules rájön, hogy az általa sokáig idealizált anyaság soha nem is működhetett volna vákuumban, hiszen akármennyire is nehezére esik bevallani, egyedül senki sem boldogulhat. Ennek a bonyolult családnak a történetével Sams pedig azt is megmutatja, hogy talán pont ezekre a nem konvencionális kapcsolódásokra van leginkább szükségünk ahhoz, hogy ki tudjunk szakadni a rögzült, káros mintákból.