bezár
 

gyerek / tudósítás

Régi és új összeér
Régi és új összeér
December 2-án a nemrég megnyílt Dió Pagony Caféban mutatták be a Tízig aludni című kötetet, amely a Tilos az Á Könyvek antológiasorozatának negyedik és egyben utolsó darabja. Péczely Dórával, a kötet szerkesztőjével, Jásdi Julival, a könyv illusztrátorával, valamint kilenc szerzővel Vincze Bence, az f21.hu alapítója és művészeti vezetője beszélgetett.
Gyógyító mesék antológiája
Gyógyító mesék antológiája
November 23-án tartották a Magvető Caféban a Piros Orr Mesék – Nevetésben a remény című antológia bemutatóját. A mesekönyv az idén 25. születésnapját ünneplő Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány és a Manó Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg. Az eseményen részt vett és beszédet mondott Monica Culen, a Red Noses Clowndoctors International és a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány létrehozója. A kötetben szereplő szerzők közül is többen megjelentek, velük és Szabó Attila ötletgazdával, valamint Csapody Kingával, a Manó Könyvek kiadóvezető-főszerkesztőjével dr. Labancz Dániel klinikai szakpszichológus beszélgetett. 
Szabad lélekkel
Szabad lélekkel
Tizenkét gyerek szaladgál önfeledten a Lisznyai Szabó Gábor Alapfokú Művészeti Iskola hangversenytermében. Bár most is Bach muzsika visszhangzik a falak között, ezúttal nem egy reményteljes fiatal növendék játékát élvezzük, hanem azokat a művészet ereje által felszabadított lelki rezdüléseket, melyek a jelen lévő 6-10 éves korosztály tagjaiból varázsolódnak elő. Bán Tamás klarinéttanár, Kokas-foglalkozásvezető, éppen egy komplex művészetpedagógiai órát tart.
Gyerekszáj
Gyerekszáj
A MOME Zugligeti úti Campusának Auditoriumában 2022. október 7-én modern környezetben, kellemes hangulatban telt a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztiválhoz kapcsolódó szakmai nap és a pitchfórum. Repkedtek az ötletek a kreatív erőtérben, amely a „versenyzők” mellett a felnőtt- és a gyerekzsűri tagjaira, valamint a hallgatókra egyaránt hatott.
Egy magába zárkózó társadalom
Egy magába zárkózó társadalom
Miklya Luzsányi Mónika Vérvonal – Étienne könyve című ifjúsági regénye október elején jelent meg a Móra kiadónál. A Margó Fesztiválon, a Nemzeti Táncszínház Kávézószínpadán Veiszer Alinda beszélgetett a szerzővel a kötet kapcsán a különböző társadalmi rendszerekről, a digitális generáció megszólításáról és gondolkodásmódjáról.
Kapcsolódások a természethez
Kapcsolódások a természethez
2022. október 15-én a Margó Fesztiválon, a Nemzeti Táncszínház Kávézószínpadán Pacskovszky Zsolt beszélgetett Regős Mátyással és Kemény Gabival ifjúsági regényeikről, továbbá az állatokhoz és a természethez, valamint a klímaszorongáshoz való viszonyukról. Mindkét szerző a Regényes természet irodalmi pályázat díjazottja. 
Nagyon inspiráljuk egymást
Nagyon inspiráljuk egymást
A béke körbeér címmel karácsonyi nagykoncertre készül Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar december 18-án. A műsor anyaga a Társasjáték című CD lemez dalaiból áll majd össze, melyeket egy mesékkel teli könyv tesz teljessé. Vagy fordítva? Többek között erre is fény derült a Magvető Caféban október 8-án délután háromkor, a társasjátékozással és minikoncerttel egybekötött könyvbemutatón.
A módszertani változatosság demonstrációja
A módszertani változatosság demonstrációja
Október 7-én 17 órától került sor Az irodalomtanítás módszertana című kétrészes kötet könyvbemutatójára. A Könyvtár és katedra sorozat 5. kiadványáról az esemény moderátora, Simánné Horváth Zsuzsanna magyartanár Fenyő D. György szerzővel, Mozer Tamás lektorral és Arató Lászlóval, a Magyartanárok Egyesületének elnökével beszélgetett. Az Írók Boltjában megrendezett szimpózium nagy érdeklődésre tartott számot, a lelkes közönség nem csupán az üzlet galériáját, hanem az oda vezető lépcsősort is elfoglalta.
Őszinteség, emberség és humor
Őszinteség, emberség és humor
Az Astrid Lindgren-díjas Jean-Claude Mourlevat-val, a kortárs gyermekirodalom meghatározó alakjával október elsején, a Millenárison László Kinga beszélgetett.
Közélet, zine, képregény
Közélet, zine, képregény
A PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivál keretén belül szeptember 29-én rendezték meg a Képregényünnepet a Három Holló pincetermeiben. Az este programja kiállításmegnyitóval kezdődött, ahol Brecht Evens, Hannah Berry, Oravecz Gergely, Cserkuti Dávid, Marjai Petra Lilla és Marabu alkotásait tekinthették meg az érdeklődők.
1   2   3   4   5   6   7   8   9 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés