bezár
 

irodalom

2014. 06. 20.
Szombaton adják át a Magyar Örökség díjakat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Újabb hét kitüntetettnek ítélték oda a Magyar Örökség Díjat. A Magyar Örökség és Európa Egyesület elismeréseit szombaton adják át a Pesti Vigadóban.

prae.hu

Magyar Örökség Díjban részesül Faragó Laura előadóművészete, amelyet Tóthpál József kultúrakutató méltat az ünnepségen, valamint Jónyer István sportteljesítménye, amelyről Stocker Miklós, a Magyar Asztalitenisz Szövetség tiszteletbeli főtitkára beszél - közölték a szervezők az MTI-vel.
    
Elismerésben részesül Gazda József művészeti, szociográfiai és közírói életműve. Halász Péter népművelő, néprajzkutató laudációja szerint Gazda József munkássága sokrétű, mondhatni minden lehetséges műfajban kereste és igen sokban meg is találta a szolgálat lehetőségét. "Váltott fegyverekkel és váltott lovakkal törekszik a magyar örökség védelmére és átélésére".
    
Popovics Béla kultúrtörténeti munkásságáért veheti át a kitüntetést. Vári Fábián László költő, kritikus, műfordító szerint "Popovics Béla ma a kárpátaljai magyar közélet egyik jeles képviselője. Szavaira, előremutató intelmeire - akár a hit fontosságáról, akár a családi élet tisztaságáról és társadalomerősítő szerepéről beszél - figyelni kell".
    
Losonczi Áron a fényáteresztő beton szabadalmának megvédéséért folytatott küzdelméért kapja a díjat. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke méltatásában rámutat: "Losonczi Áron 2013-ban az év példaképe lett Magyarországon. Ma is Csongrádon él és dolgozik, gyártja az üvegbetont, szabad idejében szívesen zenél, közvetlen, kedves ember, aki akár ebéd közben is szívesen válaszol a házi dolgozat ügyében őt megkereső diákoknak".
    
Elismerésben részesül a Hamerli család pécsi kesztyűje, a család munkásságát Sey Gábor helytörténész, családkutató, heraldikus mutatja be. Véleménye szerint "Pécs ipari-, kereskedelmi-, pénzügyi-, kulturális-, és politikai életében kiemelkedő szerepet játszott a Hamerli dinasztia számos tagja, akik valamennyien kitartó munkájukkal, állhatatosságukkal, jó üzleti érzékükkel, s főleg szakértelmükkel szerezték, majd gyarapították vagyonukat".
    
A Magyar Örökség Díjban részesülő Matuska Márton délvidéki tényfeltáró munkásságáról Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnöke úgy vélekedik: "Matuska Márton célja a délvidéki tragédia föltárásával kapcsolatban nem pusztán az emlékezés, az emlékeztetés. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által megismert hiteles személye arra tanít minket, hogy keresztényként feladatunk a kiengesztelődés, a megbocsátás azoknak, akik gyűlöletből és kapzsiságból ezeket a rémtetteket elkövették".
    
A Magyar Örökség Díjat azok kaphatják meg, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez.

A díjat évente négy alkalommal adják át, szombaton immár hetvenötödször.

Az elismerések odaítéléséről a Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért bírálóbizottság dönt. A kitüntetést életre hívó Magyarországért Alapítványtól a díj gondozását 2003 márciusában vette át a Magyar Örökség és Európa Egyesület.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről
irodalom

Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról
Kotányi Attila Éberen kutató élet könyvét mutatták be a Nyitott Műhelyben

Más művészeti ágakról

art&design

Bemutatták Győrffy László Poszthumán Stratégiák című könyvét
Tudósítás a 17. KAFF Kecskeméti Animációs Filmfesztiválról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés