bezár
 

irodalom

2017. 10. 14.
Spontán biológiaóra, avagy az élet és az irodalom
A JAK Műfordító tábora, 2017, ötödik nap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ötödik nap, melyben a szerencse egy jelét elhallgatom, melyben megváltjuk a világot Károlyi Csabával, beszélgetünk Tompa Andreával és Deczki Saroltával, és bizonyos értelemben velünk van Danyi Zoltán is.

A mai naptól Imreh András vezetésével folynak majd a szemináriumok, kicsit késve kezdünk, mert elfüstölt a hármas metró, lekésődött a Dunabogdányig közlekedő busz, és András Leányfalun próbál stoppolni. Ezúttal nem bolydul fel az irodalmi élet, csak egy kisebb küldöttség indul Andrásért, Buda Gyuri, LVP és jómagam. A reggeli köd felszállt, gyönyörűen süt a nap, mérsékelten forgalmas csupán a 11-es út, András a hentesbolt előtt sütkérezve vár ránk, és a munkakezdés is csak 10 percet késik, az autóban van idő dióhéjban beszámolni az eddig történtekről.

Imreh András azt kéri a fordítóktól, hogy mutassák be egymást. Jól sül el ez a játék, jó csapat az idei, ez eddig is látszott, de most még inkább megmutatkozik egymás munkájának tisztelete és a személyes odafordulás. Gion Nándor Hófalak között című írásával kezdődik a munka, András azt kéri, miután kiosztotta a szöveget, hogy mindenki kezdjen el dolgozni úgy, ahogy szokott. Húsz perc elteltével aztán megakasztja a folyamatot, és érdekes játékot indít: mindenki írja össze, hogy mit csinált az eltelt húsz percben, és milyen gondolatai voltak. Mintha egy rendőrfelügyelő akarná rekonstruálni az esetet. Belehallgatok az egyik asztalnál erről folyó tapasztalatcserébe. Tom például szeret vakon belemenni a szövegbe, azonnal fordítani kezd. Ez persze azzal jár, hogy időnként visszatér és megváltoztat egyet-mást a nyersen, ha a szövegben előrehaladva rájön, hogy máshol van a hangsúly, vagy egy elsőre lényegtelen momentumnak jelentősége van. Az asztalnál a többiek végigolvassák a szöveget, mielőtt belekezdenek a fordításba, de az változó, hogy az ismeretlen szavakat olvasás közben, vagy csak az után keresik-e ki a szótárban.

Imreh András szemináriuma

Elgondolkodunk azon, hogy mi lehet a helyszín. Város-e, vagy falu. És mi lehet a kor. A szövegben keressük ennek nyomait, szoros olvasással. Andrásnak nem elég egy érv, vagy az, hogy „az az érzésem”. Nyomozzuk ki, mi kelti azt az érzést, hol vannak ennek a jelei a szövegben. Hiszen – persze lehetőség szerint – ezt kell megcsinálnunk a másik nyelven is. A nyomozás közben szöget üt a fejekbe, hogy mi is az a görbebot. Ráadásul vas görbebot. A szótár nem ismeri ezt a szót, az internetes kereső viszont sok találatot ad, külön írva leginkább, és képekkel. Utánanézett valaki annak, hogy ki a szerző? – kérdezi András. Alig akadt ilyen. Pedig bizony lehet ennek jelentősége, gondoljunk csak a tegnap Zsigmond Andival olvasott drámaszövegre.

Károlyi Csaba már ebéd előtt megérkezik, és hozza Deczki Saroltát is, aki az esti beszélgetést fogja vezetni. Az ősz még mindig ragyogó napfénnyel kényeztet, kiállunk a ház melletti gyepre sütkérezni, én reggel négylevelű lóherét találtam, Csaba cipőjére katicabogár szállt, a szerencse minden jele együtt mutatkozik, szóval fürdőzünk a napban, Saci, Melinda, Csaba, L. Varga Péter és én, és miközben a fordítók még a szemináriumon dolgoznak, egy spontán biológiaóra keretében megváltjuk a világot, megoldjuk a Föld élelmiszer- és vízhiányát, kecskékkel és a vizeletből ivóvizet lepárló berendezéssel méghozzá – innen is üdvözöljük Danyi Zolit, aki A dögeltakarító dugójelenete óta megkerülhetetlen a témában –, és a sok hülyéskedés közepette hatalmasakat nevetünk.

szerencse

Ebéd után egy kupac könyv és öt kupac ÉS kerül elő Csaba autójából, hiszen, mint mindig, most is körképet fog adni az általa legfontosabbnak tartott idén megjelent művekről. A listájáról nem számolok be ehelyütt, tessenek hetilapot olvasni a folyóiratok mellett. Tizenegy könyvről beszél másfél órán keresztül, van köztük próza, vers, még esszékötet is. Tartalmi áttekintést, olykor komplett műelemzést ad mindről, és elmondja, miért tartja fontosnak az adott kötetet. Hosszabban Tompa Andrea Omertájáról beszél, egyrészt, mert a szerző lesz az esti vendégünk, Saci partnere, másrészt mert egyébként is erről beszélt volna, nagyon fontos könyvnek tartja ő maga is. Kis szünet után a fordítóké a terep, kérdezhetnek bármiről, élnek is vele, Csaba humora és közvetlensége mindig magával ragad, és így vannak ezzel a fordítók is; többen megjegyzik később, hogy Károlyi Csaba előadása a leginkább várt pillanata a tábornak, mert orientál, bemutat, felmutat minden fontos könyvet, előolvas nekünk, értőn és hitelesen. A lelkesedéstől is lesz hiteles, attól, hogy látszik, hogy ez az élete, és szereti az életet – jegyzi meg Magda, és kölcsönveszem tőle ezt a mondatot, mert magam sem mondhatnám jobban.

Károlyi Csaba

Tompa Andrea már a Facebookon közzétette, hogy a műfordító táborba jön a mai napon, és azt írta, külön öröm, hogy a beszélgetőtársa Deczki Sarolta lesz, akinek a Tompa Andeáról szóló tanulmányai, kritikái termékenyítőleg hatottak a szerzőre. Mindez előrevetíti, hogy jó beszélgetés lesz ez, és nem csalódunk. Tompa Andrea szikrázóan okos és mosolygósan szerény, a jó értelemben, azaz a jó értelemben magabiztos is egyszerre; sugárzik belőle, hogy a helyén van a világban. Saci értő ismerője a műveinek, kérdései világosak és érzékenyek.

Az írói karrier indulásának nehézségeiről esik először szó, az elindulástól való félelem, így nevezi Tompa Andrea. És arról, hogyan hatnak minderre a kiadók. „Amikor a második kötet, a Fejtől s lábtól kéziratát odaadtam Mészáros Sándornak, azt mondta, hogy én olyan író leszek, akinek nincs nyelve. Ettől nagyon megijedtem, aztán rájöttem, hogy ezt úgy érti, hogy minden könyvben újra ki kell majd találni magamat. Vannak írók, akiknek van egy saját írói nyelvük, azonnal felismered őket a mondataikról. Nálam ez nincs így. Ez valószínűleg alkati kérdés is. Van ugyanakkor valami, ami minden könyvben fontos számomra. Orosz szakos voltam; az orosz formalizmus jellemzője az elidegenített, nehezített forma. Ez számomra nagyon fontos. Ugyanakkor ott van mellette az a törekvés is, hogy az olvasó az elidegenített nyelv ellenére nagyon közel érezze magát ahhoz, aki beszél. Egymás ellen ható dolgok ezek, de engem ez érdekel. Azt az olvasót, aki mindent túl könnyen akar megkapni, biztosan el fogom veszíteni.”

Tompa Andrea és Deczki Sarolta

Andrea könyveit ugyan összeköti, hogy mind Kolozsváron játszódnak, de a témák nagyon különbözőek. A Fejtől s lábtólban egy sebész házaspár történetét követhetjük, közben bepillanthatunk az orvoslás történetébe és az erdélyi fürdőkultúrába, az Omertában egy rózsanemesítő áll a történet középpontjában. Rengeteg kutatás van ezek mögött a könyvek mögött. Én nem életművet írok – mondja Tompa Andrea. „Nem egy kompakt dolgot, amelyben minden szöveg elhelyezhető. Sokkal jobban visz a véletlen és az érdeklődésem. Nincs tudatos építkezés a korszakot, a helyszínt, témát illetően. Van az az izgalom viszont, amikor rátalálok egy témára. Nem akarom ezt az izgalmat megmagyarázni – talán az ihlet másik neve ez. Ez az izgalom öntött el, amikor az orvostudományról, sebészetről, fürdőkről, rózsákról írtam. Nagyon sok mindent meg akarok érteni: a tudománytörténet hullámzását, a test történetét, a kort – ezeket próbálom egyetlen mederbe terelni.”

Szó esik arról, hogy ez a fajta dokumentarizmus bizonyos kritikák szerint megköti az írói fantáziát. Tompa Andreánál ez az alkotási folyamatban nem így van; az olvasó pedig vagy elfogadja ezt a dokumentarista jelleget, vagy nem. A kultúrtörténetileg eléggé terhelt rózsa kapcsán azonban úgy érezte, ez a kultúrtörténeti kontextus nem érdekes. „A rózsanemesítőt próbáltam megérteni mindenestül. De ha elkezdem akár a művészettörténet, akár a vallás felől közelíteni a rózsát, annak nincs itt a helye. Az ipari rózsatermelésről szóló könyvet viszont sokat forgattam, az én hősöm ugyanis nem a kultúrtörténet felől foglalkozik a rózsákkal. Művésznek gondolom őt, de nincs szüksége rá, hogy a kultúrtörténet felől közelítsen. Arccal a növény felé írtam meg a szöveget.” És Danyi Zoltán megint előkerül, ő rózsakertész ugyanis, Andrea szerint neki elvileg sokkal könnyebb lehetne innen megírni a témát, Zoli azonban nem mer a témához nyúlni, mert neki viszont túl sokat jelentenek.

Tompa Andrea és Deczki Sarolta

„Sokszor érzem a hívást arra, hogy olyan szavakat, amelyek totálisan üresek, agyonhasználtuk, kiraboltuk őket, megpróbáljak újra leírni és jelentéssel megtölteni” – mondja Andrea. A diskurzus egyfajta demitizálása-e ez, kérdezi Saci, le, egészen a sáros gumicsizmáig. Igen, és nem egészen – felel Andrea. „A feladat mégiscsak az, hogy el kellene juttatni valahogy az olvasót odáig, hogy a gumicsizmától eljusson oda, hogy a rózsa mégiscsak a szépség és a tökéletesség természeti, emberi, isteni csodája – épp az, amivel a kultúrtörténet megterhelte.”

Érdekes beszélgetés bontakozik ki arról, hogy Andrea hősei nem lázadók. Hogy meg lehet-e írni ma egy olyan nőt, akinek eszébe sem jut megkérdőjelezni az alárendelt szerepét. Hogy a mai fejjel problematikusnak gondolt jelenségeknek nem megerősítése-e az. „Hiteltelen lett volna, ha nem így írom meg őket. Szerintem gátló tényező az irodalomban, ha egy jelenbeli nézőpontot viszünk be egy múltbeli helyzetbe. A ma már politikailag inkorrekt nézőpontokat fel kell mutatni, hogy felmutasd a kort. A kor erkölcseit felmutatni nagyon inspiráló – reményeim szerint az olvasó éppen ettől kezd el reflektálni.”

LVP és a befogadók szupermenje

Hosszan beszélgetünk még a regényről, alakokról, véletlenszerű, talált hősökről, és az erdélyi irodalom mint címke létjogosultságáról vagy létre-nem-jogosultságáról, érdekes az ír nézőpont erről, érdekes a svájci is. Károlyi Csabát kivéve, aki nem csak Sacit hozta, de Andreát viszi is, mindezt már egy pohárka bor mellett tesszük, Élet és Irodalommal borított asztalok között. És mivel a biológiai óránk jelzi, hogy túl vagyunk a tábor felén, lassan aludni térünk.

nyomtat

Szerzők

-- Dúll Kata --


További írások a rovatból

irodalom

Telt házas rendezvény keretében mutatták be a Műút folyóirat öt legutóbbi lapszámát
Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Dubinyák Réka: Ali, a magyar jezidi
Jeney Zoltán: Balatoni kacsavész
gyerek

A téma: Képek és könyvek


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés