Húzunk át Ürmi rozoga Lada Samara személygépkocsijával a pannon tenger kiszáradt medrében Kelebia felé. Fél éve meghalt az anyukája, örökölte a lepusztult „rancsot”, hagyatéki tárgyalásra kell mennie. Ideális alkalom bátorítani, és kihasználni az ingyen fuvart. Hat doboz ajándékkönyvet viszünk a Szabadkai Könyvtárnak. Egydarabos, válogatott, új kötetek, szépirodalom és társadalomtudományok, 517.400 forint. Szerbiában nagy az ínség, a kulturális intézmények tengődnek, örülni fognak neki. Ürmi parázik: mi lesz a határon? A magyaroknak azt hazudod, hogy a tied, a szerbekkel majd én beszélek – mondom neki. Van hivatalos szállítólevelünk, de odaát ezt leszarják. A magyarok ránk se néznek, a szerb vámos viszont azonnal kinyittatja a csomagtartót. Šta nosiš? (Mit viszel?) – kérdezi keményen Ürmitől, én meg kipattanok az anyósülésről: To su moje knjige. Ja sam pisac. (Ezek az én könyveim. Író vagyok.) Beletúr a felső banános ládába, gyanút fog, talán valami biznisz. Kakav pasoš imaš? (Milyen útleveled van?) – Jugoslovenski! (Jugoszláv!) – és már kapom is elő a kesztyűtartóból. (Én vagyok az utolsó jugó: a fiam, az anyja, a barátaim, még az echte srbin Nikola kocsmáros is már régen magyar állampolgár.) Ránéz: Ovde nigde ne piše Jugoslaviju. (Itt sehol sem írja Jugoszláviát.) – Stara je to priča, brate. (Régi történet ez, testvér.) Visszaadja, ötvenes, őszülő tiszt, halvány mosoly suhan át az arcán. Teraj dalje! (Hajts tovább!) – és otthagy bennünket.

Leparkolunk a könyvtár előtt, bemegyek az utcai helyiségbe, ahol 1989–91-ben én voltam a patinás belgrádi Nolit könyvesbolt üzletvezetője. Mile meglát, átölel, és háromszor arcon csókol. Varjal – mondja tört magyarsággal, szalad fel az irodába, közben kiabál: Dođite, ovde je Lantoš! (Gyertek, itt a Lantos!). Most mit dolgozol? – kérdezem tőle később. A helytörténeti osztályt vezetem. Kicsit elszomorodunk. Barátunk, Matković Slavko költő vezette a haláláig, Milét is ő hozta ide. Ha van valami szórólapod, plakátod, fotód, cikked, ami a városra vonatkozik, szívesen fogadnánk.

„Otthon”, Budapesten, nyolc kibontatlan ládában minden van. Az egyikben megtalálom az „Illyés-ügy” kivágott cikkeit. Nagy botrány volt, fölösleges tökösködés. Bori tanár úr, az avantgárd irodalom neves újvidéki teoretikusa durván megtámadta Illyést. Talán le kellene közölni, gondolom. Minek? – kérdezi Mari mérgesen –, opportunista volt, lakájszellem, kiélvezte a Kádár-kor minden előnyét. Akkor utazott Párizsba, amikor csak akart, és volt képe az Új Írás tetőlapjára tetetni a tihanyi villájában készült, matrózsapkás fotóját. – A symposionisták istenítették Illyést – csitítom –, többek között miatta nyírták ki a Sziveriéket. Tudja mindenki: a Vajdasági Ifjúsági Szövetség tartományi választmányának elnöksége 1983. május 9-i ülésén leváltotta az Új Symposion szerkesztőségét. A közvetlen ürügyet Tolnai Ottó: Orfeusz új lantja (211. sz. 1982. november) és Illyés: Egy mondat a zsarnokságról (212. sz. 1982. december) című versei szolgáltatták. Szomorú – válaszolja –, de ti nem ismertétek a valós személyiségét. Sokan nevezték kétkulacsosnak a háta mögött, de nagyon kevesen írtak róla olyan kritikusan, mint a Bán Zoltán András meg a Petőcz. Hja, gondolom, talán mégis újra kellene publikálni ezeket az elsárgult cikkeket. Azután mehetnek Szabadkára, a boldogtalan jugókhoz…


Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról
Új Symposion (Újvidék), 1982, XVIII. évf., 212 sz., 512 o.


Bori Imre: Még Illyés Gyulától sem!
Magyar Szó (Újvidék), 1983. február 20.

Határozottan elutasítunk minden külső beavatkozást 
A Vajdasági Kommunista Szövetség szabadkai községi bizottságának közleménye az Illyés-interjú kapcsán, 7 Nap (Szabadka), 1983.

Petőcz András: Egy mondat Illyés Gyula

Hol Illyés Gyula, / ott Illyés Gyula, / nemcsak a verssorokban, / de ott van a ragozásban, / nemcsak a vágyakozásban, / hogy mindenkinek tessék, / szeressék, / és hiú / szépfiú- / ként se felejtsék / soha: / ne fedje be az elmúlás / pora / ...ő a siker, / a karrier, / övé mindaz, amire vágysz, / magasságából messzire látsz, / mert ő a legjobb, az első, / nem alsófok, de felső, / akiről mindenki tudja, / nemzete erén az ujja, / ...fogadásra megfontoltan sétál, / beszédet mond a főasztalnál, / sűrű a hatalmi mámor, / de hangja tiszta és bátor, / jó szókat kap a párttitkártól, / eltelik hasa a zabától, / és gyula marad ő mindig, / hiába intik, / gömbbel a fejében tornyot remél, / gömböcnyi vezérrel eszmét cserél / ...mert ahol ő van, / ott ő van, / másra hiába várnál, / kádered szakmája kádár, / és a vacsoránál / miközben a vallatószobánál / játsszák a zsarnokságot, / érkezik második fogásod, / barátom, tálhoz / és lábhoz!, / suttogja, / és eltűnik, / mint a kámfor, / a diktátor, / illata mégis / behatárol / ...hol Illyés Gyula, / ott Illyés Gyula, /...a mindenféle politikában, / örökké-felszínen lenni akarásban, / ...nézed, / hogy kúszik elébed, / és nem érted, / milyen sokféle lehet egy élet, / könnyedén táncolja néked / a parasztcselédet, / álnépi hős, / aki egy nemzettel viselős, / de ha kell, / lekezel / mindenfélékkel, / miniszterrel, / és egyébbel, / hol Illyés Gyula, / ott Illyés Gyula, / és mint a kutya, / párttitkárok / pofájába tátog, / váltani véli / a világod, / de ki az, aki tőle / mindezt kéri?, / hol Illyés Gyula, / ott Illyés Gyula: / terrorról okítja népét / versében, és nézed, mint / a zsarnokság tükörképét.

Kötelező olvasmányok:

Bán Zoltán András: Több mondat Illyésről (Egy új kötet ürügyén)
Magyar Narancs (Budapest), 2002/34. sz.
http://magyarnarancs.hu/konyv/tobb_mondat_illyesrol_egy_uj_kotet_urugyen-58629

Falcsik Mari: Kordal ’60 – Kassák Lajos vs Illyés Gyula
prae.hu, 2013. július 5.
http://www.prae.hu/article/6474-kordal-039-60-kassak-lajos-vs-illyes-gyula/

Márkus Béla: Egy mondat a gyarmatosítókról
Kortárs (Budapest), 2006.
http://epa.oszk.hu/00300/00381/00110/markus.htm