bezár
 

gyerek

2017. 11. 26.
Bátor mese hatalmas szívvel
Lee Unkrich: Coco
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A karácsonyi szezonra egy váratlanul bátor gyerekmesét kaptak a nézők a Coco című animációsfilmmel. A történet kifejezetten progresszív, a látványvilág szokatlan forrásokból inspirálódott, és még a végkifejlet sem bárgyú, épp csak egy cseppel lett édesebb, mint ideális volna.

A Disney-Pixar soronkövetkező alkotása számos ponton rokonságot mutat a nyolc évvel ezelőtti Fel! című, ugyancsak gyerekeknek szánt, ám a felnőttek körében is világszerte zokogástól hangos sikert aratott animációs filmmel. A megözvegyült öregúr és különös társa, a minden lében kanál, túlsúlyos kisfiú közös utazása bőven túlnyúlt a gyártó jól bejáratott és stabil bevételt fialó komfortzónáján. Mindenekelőtt ott volt a bátor döntés, hogy egzotikus meselények, földi hercegnők és hősies kalandorok helyett egy hetvenes bácsit tettek meg főszereplőnek, a maga morózus kispolgáriságával. A sztori pedig a dél-amerikai kalandozás mellett olyan, korábban érintetlennek számító területeket is meglepő érzékenységgel és mértéktartással járt körül, mint a szeretett társ elveszítése, a gyermektelenség vagy a végigélt életre való visszatekintés keserédessége. Az „erről a 10 dologról ne készíts gyereknek animációs filmet!”-recept kategorikus figyelmen kívül hagyása pedig hatalmas kritikai és közönségsikert hozott a bevállalós készítőknek, a Fel! örökre beleírta magát a filmtörténetbe és a világon milliónyi felnőtt rajongót szerzett magának.

Coco

Ezen az úton halad tovább a Coco is, ami a meglepően progresszív és bátor problémafelvetésekkel operáló családi animációkat illeti. Mielőtt a történetről akár csak egy szót is szólnánk, már az is hatalmas pozitívum, hogy hova böktek a térképen az alkotók. A felismerhetetlenségig uniformizált euro-atlanti kultúrkörből kilépve ugyanis a millió gazdag színben pompázó, gitárszótól és megtermett matrónáktól hangos mexikói vidék szolgál a Coco helyszínéül. A történet nemcsak térben, hanem időben is pontosan elhelyezett, egy kitüntetett napot és éjszakát ölel fel a film: a mexikói Halottak Napját. Ez az ünnep pedig ha külsőségeiben az amerikai Halloweennel mutat is némi halvány hasonlóságot, lelkületében, hangulatában teljesen különbözik mindentől, amit a világnak ezen a táján ismerünk. Ez a halált az élet szerves részének tekintő kultúra a csontvázra nem félelmetes dologként tekint, hanem a személyiséget és a létezés örömét idéző ezer színnel dekorálja ki, majd hatalmas vigasságot csap körülötte. A Halottak Napja a létezés ünneplésén túl nagyon fontos családi alkalom is: ilyenkor a házi oltárra minden elhunyt felmenő fényképe kikerül, minthogy a hagyomány szerint a család megboldogult szerettei erre az éjszakára visszatérnek, hogy együtt üljék meg az ünnepet. Hogyan is lehetnének a szellemek ijesztőek, ha egyszer ők a mi szeretett felmenőink!

Coco

Ebben a  filmben a zsongó, vidám kavalkádként ábrázolt túlvilág egy, a minéktől markánsan eltérő, sajátos kultúra ihletéséből fakad, a halálról és az élet végességének hétköznapi valóságáról pedig végképp nem szokás gyerekeknek szóló mesét készíteni.

A fentiekből már az is nyilvánvaló, hogy a főhős, Miguel sem lehet egy klasszikus ágról szakadt, apátlan-anyátlan szegénylegény, akinek egyetlen társa a beszélő kutya (mert végre-végre egyetlen állat sem beszél az egész filmben!), hanem az első pillanattól fogva hangsúlyozódik, hogy egy családtörténetet látunk. Miguel szempontjából persze inkább afféle „családi átok” a rokonok hangsúlyos jelenléte az életében, hiszen a kisfiúnak hiába mindene a zene, ha ez szigorúan tiltva van a családban. Annak idején ugyanis Miguel ükapja a bohém zenészéletért hagyta magára a fiú ükanyját kicsi lányukkal, a címszereplő Cocóval együtt. Imelda mama azonban – a családért tűzbe menő, vérbeli mexikói matrónaként – összeszedte magát, megszabadult a zeneszerszámoktól és minden egyébtől, amely a gyermeke apjára emlékeztette, hogy cipőkészítésbe fogjon és egymaga tartsa el a kis Cocót. Innentől kezdve a susztermesterség lett a családi hagyomány, a minden szerencsétlenség forrásának tekintett zene pedig a létező összes módon tiltva volt. Öt generációval később természetesen a kis Miguelben kiütközött a zenész vér, a kisfiú kötelességtudóan pucolgatja a cipőket a téren, mégis minden gondolata a tiltott hangszer körül forog.

Coco

Halottak Napja varázslatos éjszakáján pedig egy különös átok folytán a kisfiú átkerül a túlvilágba, a megboldogultak földjére. Itt kell bizonyítania a tehetségét bálványának, a valaha élt legnagyobb zenésznek, Ernesto de la Cruznak, s mindeközben elnyernie Imelda mama áldását ahhoz, hogy visszatérhessen az élők közé. Még szerencse, hogy kap maga mellé egy segítőtársat a kókler Hector személyében, akit azonban nagy veszély fenyeget: ha reggelig nem teszi ki senki a képét az oltárra, a szelleme örökre eltűnik.

A film minden szempontból a család integritását erősíti meg, végső soron a vérségi kötelék erejéről és a család megtartó szeretetéről mondott újabb, jól ismert mese ez. Egyes pillanatiban azonban olyan, ebben a műfajban meglehetősen alulreprezentált témákat emel be a történetbe, mint az egyedülálló anya küzdelmei, a szenilis idős ember helyzete a családban és hatása a szeretteire, vagy az a különös paradoxon-fantázia, hogy mi történik akkor, amikor valaki fiatalon hal meg, a gyermekei pedig megöregedvén évtizedekkel élik őt túl – majd a túlvilágon találkoznak. Ilyen széles érzelmi skála végigzongorázása mellett is jut ideje azonban a filmnek okos és pengeéles humorral odaszúrni nemcsak a klasszikus hollywoodi filmek patetikus kliséinek, de még a rajongásig szeretett Frida Kahlo öntörvényű művészetének is. A felnövekvő generáció érdekében reméljük, hogy a Coco jelöli majd ki a követendő utat az animációs mesefilmek jövője számára, mert bátor témaválasztásával és problémaérzékenységével a megmentésre váró hercegnők és a magányos vitézek történeteinél sokkal korszerűbb, hiánypótló alkotást adott nekünk.

Coco

magyarul beszélő, amerikai animációs családi film, 105 perc, 2017

Rendező: Lee Unkrich

Forgatókönyv: Adrian Molina, Lee Unkrich

Producer: Darla K. Anderson

Hat éven aluliak számára nem ajánlott!

Forgalmazza a Forum Hungary.

Bemutató: 2017. 11. 23.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Dombai Dóra --

Dombai Dóra az ELTE BTK magyar nyelv és irodalom, valamint filmtudomány és esztétika szakán végzett. Rendszeresen publikál filmkritikákat, társadalmi témájú esszéket, alapítója a kortárs magyar divatot szemléző Sikk Projekt portálnak, illetve a gasztronómiai és belföldi turisztikai témákkal foglalkozó Kalandjárónak. Érdeklődési területe a feminista kritika, a narratológia és a rituális művészetek.


További írások a rovatból

gyerek

Van Művészi Vénád?
Pályázat középiskolásoknak
gyerek

Legendás lovagkor - Az apród titkos küldetése Legendás lovagkor - Az apród titkos küldetése
Kiállítás és kalandjáték a Vajdahunyadvárban
gyerek

Mesél az erdő Mesél az erdő
Gyereknapra, szeretettel

Más művészeti ágakról

Chrétien de Troyes Lancelot című regényének bemutatója
irodalom

Közösség az immunitáson túl Közösség az immunitáson túl
Roberto Esposito társadalomfilozófiája és az emberi biztonsági rendszer megnyitása


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés