A zenekar korábbi filmzenei előadásán is sikerült részt vennem, ahol kivetítőn az éppen odaillő filmrészletek is láthatóak voltak. Érkezéskor az előadók székei fölött ismét megpillantottam a vásznat és nyugtáztam, hasonló színpadképre számíthatok. (Korábban nem voltam teljesen megelégedve az élménnyel: úgy éreztem, egy idő után a képek átveszik a központi helyet, ezzel elterelve a nézők figyelmét a zenészekről. Az élőzene élményét – azt, hogy nem a moziban ülünk és nem egy minőségi hangszórókból álló rendszer szolgáltatja a hangzást, hanem emberek szólaltatják meg hangszereiken a zenét –, tompította akkor nekem a kivetítő. Erre azonban csak akkor döbbentem rá, amikor a finálé ráadás számában már teljes megvilágítást kapott a zenekar, és vetített részletek nélkül játszhattak: az élmény teljesen más volt.) Az idei műsor alatt végül megértettem, hogy nagyon is átgondolt és az élményt teljessé tévő kiegészítése volt a kivetítő az eseménynek. A kottákat megvilágító fény engedett annyit láttatni a zenészekből is, mely elegendő volt azoknak, akik őket szerették volna figyelni, azon nézők számára pedig, akiknek nem minden film volt ismerős, teljes körű élményt adott a hangulat megteremtéséhez a képi látvány.

Hasznosnak érzem több szempontból is az ilyen stílusú komolyzenei előadásokat: olyan peremterületen kalauzolják el ugyanis a hallgatót, ahol nemcsak a klasszikus zene rajongói érezhetik jól magukat, hanem teret nyitnak és lehetőséget adnak arra, hogy meglássuk, mennyi árnyalata van a szimfonikus zenének. Az üdítő változatosság nem utolsó sorban a zenészekre is hatással van, mely jól látszott az előadás közben is. A színpadról végig mosolyt dobott a nézők felé az esten vezénylő Horváth Gábor, aki egyébként is rendkívül szerethető figurája a Zuglói Filharmónia koncertjeinek. A bőgős szakaszt pedig olyannyira felvillanyozta a Star Wars összeállítás a második részben, hogy még vonóik is fénykarddá változtak, és színesen világítottak a félhomályban.

A repertoár változatos volt, bár nagyobb hangsúlyt kapott a Star Wars- és a Harry Potter-filmek zenéje, melyek közül a Star Wars főcímdala nyitotta a programot, illetve a második rész teljes egészében John Williams – ennek a két filmszériának írt – zenéire épült. A műsoron érezhető volt, hogy igyekeztek a fiatalabb generációk igényeit is kielégíteni, leginkább fantasztikus, mesés, szuperhősös mozik zenéinek beválogatásával, ami egyébként csöppet sem vont le a színvonalából az estének. Így kerültek be a Pókember, az Így neveld a sárkányod, a Batman, a Charlie és a csokigyár, a Harry Potter, a Narnia krónikái és a Szépség és a szörnyeteg zenéi. Az idősebb korosztály is megtalálhatta a maga kultfilmjeiből híressé vált dalokat, mint a A Keresztapa, az Indiana Jones vagy a Star Wars egy-egy kompozícióját. A karácsony jegyében a sort Leroy Anderson A Christmas Festival című alkotásával zárták, melyben klasszikus karácsonyi dalok összefűzött egyvelege volt hallható.

Bár nagy szívfájdalmam volt, hogy idén nem hangzott el John Williams Home Alone (Reszkessetek, betörők!) főcímdala, mely számomra az egyik legkedvesebb karácsonyi szerzemény, mégis a kicsit sem karácsonyi filmek dallamvilága olyan varázslatos volt azon a hideg decemberi estén, melyekkel harmonikusan egészült ki az ünnepi hangulat.

Műsor

John Williams: Star Wars – Főcímzene

Alan Menken: A szépség és a szörnyeteg

Danny Elfman: Pókember

                         Batman

                        Charlie és a csokigyár

H. Gregson-Williams-Steve Barton: Narnia krónikái

        (Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény)

John Powell: Így neveld a sárkányodat

Nino Rota: A Keresztapa

John Williams: Indiana Jones – Raiders’ March

John Williams: Star Wars – részletek

John Williams: Harry Potter – részletek

Leroy Anderson: A Christmas Festival

Vezényel: Horváth Gábor