bezár
 

art&design

2018. 01. 26.
Egymás mellett. Pár ezer kilométerrel…
Bakonyi Bence Parallels – Párhuzamok című kiállítása a Faur Zsófi Galériában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Élettelen mindennapiság – ekként lehetne összegezni Bakonyi Bence kiállítását a Faur Zsófi Galériában. A „Párhuzamok-Parallels” cím alatt három fotósorozat tekinthető meg – Segue (2013), After Five Years (2015) és We are allright here –, melyek néhány éves eltéréssel, de más-más háttérrel, indíttatással és szinte ellentétes gazdasági, társadalmi és kulturális valóságú országokban készültek. A fotók ugyanakkor egyetlen „egységként” kerülnek bemutatásra, ahol párhuzamosan tárulnak fel a térben és időben elválasztott, ám hasonlónak láttatott sorsok. A kérdés tehát az, hogy mi is köti össze az itt látható műveket.

A galériába lépve, a nagy előtérben először is fakó, szocialista magasházakról készült képek láthatók. Továbblépve – ezzel együtt meg is pihenhet a nyitott terekhez szokott szemünk –, a felhőkarcolók előterében egy lepusztult családi házat pillantunk meg, egy kínai kisboltot. A kis lépcsőn felfelé haladva már ismét egy teljesen más látkép tárul fel a látogató tekintete előtt: földszinti és emeletes bodegaházak fákkal tűzdelve, egy sufnis háztető, egy sarkon beforduló nő, egy kupac ruha. Majd még egy lépcső után János úr történetéhez érkezünk a csak nehezen felismerhető aszfaltrészlet-fotóval.

Bakonyi Bence: Parallels - Párhuzamok (enteriör), Faur Zsófi Galéria (2018)

Az elkülönítésnek ez a módja először is nem egyértelmű elsőre. A képek melletti fotódokumentációk számai ugyanis nem adnak tájékoztatást arról, hogy melyik ország pillanatképeit demonstrálják épp. Mi több, Bakonyi a Magyar Katolikus Rádiónak adott interjújában azt is elárulta, hogy eredetileg össze szerette volna keverni a képeket, hiszen mindegy, melyiket melyik után tekintjük meg. A képek elrendezése itt annyiban megtartotta a sorozatok különállóságát, hogy más-más termekben, mint sorozatokat helyezték el azokat.

Először is, hogyan láthatjuk Kínát a művész szemén keresztül? Bakonyi úgy ragadta meg az ott tapasztalt nyomasztó összezsúfoltságot, hogy kivonta belőle a tömeget. Egy lakótömb ablakánál sem látunk embert, vagy egyáltalán nyomát bármilyen, mindennapi életnek. A környezet változásával gazdasági és társadalmi különbségek megléte is levonható az emberek e látható hiányából. A kínai kisbolt előtt ugyanis, egyedülálló módon úgy ül ott az a férfi, mint egy jó fogadós, aki egy szellemvárosban sem hagyja el helyét.

Bakonyi Bence - Segue No.18 (2013)

A Haitin készült képek is leginkább a nyomort ábrázolják, levegőtlen szomszédságok ócska környezetben, miközben mindenhol elhagyott szerszámok fekszenek, mintha az építésvezetőre várnának, hogy elkezdhessék végre a helyreállító munkálatokat. 2015-ös, önkéntes útja során Bakonyi ugyanis arra volt kíváncsi, hogy öt évvel később milyen változások fedezhetők fel a 2010-es földrengés sújtotta katasztrófaterületen. A veszteséggel és fosztogatásokkal teli sokkos állapotokból e képek szerint csak a mélyszegénység tapasztalható ma már, amely mindazonáltal a régi, a megszokott.

Bakonyi Bence - After Five Years No.17 (2015)

Az itthoni valóságot Bakonyi a repedezett aszfaltrészlet képén és egy helyi lakos életmegfigyelésén keresztül idézi meg. A lakossal – János úrral – készített interjú szerint megcsinálták az utat, mint látható… Természetesen, rosszabb lett minden, mintha út nélkül hagyták volna meg a lelakott falut. A kép egy szakaszát képzeletben bárhova beilleszthetnénk, mindenhova passzolna, nincs egyedi hiba, sérülés rajta. Egyformán szurkos. Ahogyan az ottani életnek sincs többféle szakasza. Csak ez az egy. Megdermedve, változatlanul, élettelenül.

Párhuzam itt, ott, amott – közöttük. Bakonyi Bence és a kiállítás erre akar rádöbbenteni, azaz arra, hogy találjuk meg a láthatatlan kapcsolódási pontokat. Az egységként kezelés egyrészt az idősíkok egymásba olvadásával, az egynek – a megtekintés pillanatának – a folytonosságával legitimálja magát. Másrészt a befogadáskor felmerülő kulcsszó adja a teljes összeolvadást: élettelen változatlanság. Vagy változtathatatlanság.

Ez alapján valóban „ugyanazt” fotózta az objektív, miközben mégis meglepő kontrasztot hív életre és mutat be a látogató számára. Feszült szomszédságot alkot a romos kínai sarki bolt és a lepusztult, vagy modern felhőkarcolók együttese. Haiti ebből a szempontból egységes látványt kínál, nincs old school feeling, modernnel keverve. A természeti katasztrófák és a váltakozó államrendszerek megbélyegezték és determinálták a lakott területek látképét.

Az égetett filmszalagra emlékeztető kis magyar aszfalt pedig több csatlakozási ponton kúszik be a kiállítás egységes látóterébe. Közeli, szöveggel párbeszédet folytató fotó. Habár csak egy bemutató darab a legújabb, „We are allright here…” című sorozatból, egyben összesűrítve, az több kép helyett is lényegre törő.

Bakonyi Bence - We are all right here/8FVWJPG4+78

Az egész kiállítás terén a párhuzamok meghúzása ellenére is hiányérzetem támadt. Mintha mégis össze kellett volna keverni a sorozatokat, hogy megkapja azt az erős hangsúlyt, ami az összetartozást jelenti a művész számára munkáiban. A kiállítás nem bízza önmagát a látogató befogadói folyamatára, ahogyan a képek sem, holott önmagukban is megállnák a helyüket. A technikai komponáltság túlsúlyba került, és elvesztette azt a tartalmat, azt a többletet, amely önmaga felfedezését inspirálta volna. Olyan kérdések merültek fel, mint: Biztos ott van a valóságban az a háttér? A haiti nő igazi vagy csupán papírmasé? Egy partszakasz látképe tűnhet kissé giccsesnek?

Egy-egy kép tud csak igazán magába engedni – esztétikailag és narratív realitásként egyaránt. Mint például a ruhakupac színeivel, kompozíciójával, és tartalmával. Olyan szakrálisan terül szét, mintha a most divatba jött isteni szarvas-állatoknak lenne felajánlás. A katasztrófa után lehetett adomány; de mit jelent most? Nem tudjuk meg, mi adna igazi támogatást a környezet újjáépítéséhez.

Bakonyi Bence - After Five Years No.5 (2015)

Az aszfalt-interjú páros képe is emlékezetesként marad meg, mivel olyan hungarikumként jelenik meg, amely egyszerre fakaszt szomorkás mosolyt és megdöbbentést. Kína és Haiti párhuzamos kontextusában.

 

Bakonyi Bence Parallels - Párhuzamok című kiállítása 2018. február 1-ig tekinthető meg a Faur Zsófi Galériában (1114 Budapest, Bartók Béla út 25.)

Fotók: A Faur Zsófi Galéria engedélyével

nyomtat

További írások a rovatból

art&design

Mi ez a tömeg? Mi ez a tömeg?
Interjú Horváth Éva Mónika festőművésszel
art&design

A kreativitás termelése A kreativitás termelése
Esztétikai nevelés és az érzéki pedagógiai fejlesztése: Mérei Ferenc
art&design

Pár(t)ban, mégis egyedül? Pár(t)ban, mégis egyedül?
Anna - Változatok székely asszonysorsra. A Székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum időszaki kiállítása a Magyar Nemzeti Múzeumban
art&design

Budapest, túl Budapesten Budapest, túl Budapesten
Az Itt van a város, vagyunk lakói című kiállításról

Más művészeti ágakról

Illusztris kezeink, beszélgetés a magyar gyerekkönyvekről
Schwechtje Mihály: Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)
30. JAK-tábor, 4. nap
30. JAK-tábor 3. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés