bezár
 

gyerek

2018. 05. 17.
Meseképtár - Interjúk a rajzasztal mellől 2.
Beszélgetés Treszner Barbarával – Margittai Zsuzsa interjúsorozata kortárs magyar gyerekkönyv-illusztrátorokkal
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Treszner Barbara fiatal kora ellenére már két gyerekkönyv illusztrációit mondhatja magáénak. Budapesti lakásán fogad, ahol egyebek közt megismerhetjük a diplomamunka gyanánt készült rendhagyó recepteskönyvét, amivel felhívta magára a Csimota Kiadó figyelmét, és új projektjeibe is bepillantást nyerhetünk.

PRAE.HU: Hogyan döntöttél a grafikusi pálya mellett és milyen elképzelésekkel indultál a szakmának?

Treszner Barbara: Pécsen jártam általános iskolába és ott volt egy jó rajztanárom, aki tartott nekünk selyemfestés-foglalkozást is. Azt hiszem, valahol itt szerettem meg a rajzolást. Emlékezetesebb kulcsmomentum talán egy rajzpályázat volt, szintén általános iskolában, ahol a főnyeremény egy sétarepülőút volt Pécs városa felett. Nagyon sokan jelentkeztünk, kiállítás is volt belőle a Szivárvány Gyermekházban és én nyertem. Nagyon nagy élmény volt, egyúttal lelkesítő tapasztalat, hogy a rajzolásért kaptam ezt a díjat.

PRAE.HU: Hol tanultál később rajzolni?

Általános iskola vége felé Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskolájába jártam, ide anyukám íratott be, mert látta, hogy mennyire szeretek rajzolni. Voltaképpen itt tanultam meg az alapokat; színtant, formákat, különböző műfajokat. Utána a gimnáziumi évek gyakorlatilag kimaradtak… gyorskorcsolyáztam, sokat jártam versenyekre, külföldre, akkor arról szólt az életem.

PRAE.HU: A gyorskorcsolya még mindig része az életednek?

Nem, 16-17 évesen abbahagytam. Először építőművész szakra akartam menni Pécsen (a mai Pécsi Tudományegyetemre), jó voltam matekból is, fizikából is, és fogalmam sem volt arról, hogy mi az, hogy grafikus. A felvételi időszak közben láttam meg a Visart hirdetését. Megnéztem, mivel foglalkoznak és akkor láttam, hogy ez nem csak annyi, amit én gondoltam, és hogy ki szeretném próbálni. Úgyhogy halasztottam egy évet és elkezdtem a Visartra járni. Nagyon megtetszett, úgyhogy végül maradtam.

PRAE.HU: Hogyan kezdtél a grafikusi pályán, mik voltak az első munkáid?

A Visarton Kőszeghy Csilla volt az illusztráció tanárom, ő mondta, hogy ezzel komolyabban kellene foglalkoznom. Egy másik tanáromnak esküvői meghívók készítésében segítettem be. A képzés vége felé pedig voltunk a Csimota Kiadónál egy nyílt napon. Meséltek nekünk a kiadóról és mondták, hogy, akit érdekelne az illusztrátori munka, küldjön nekik portfóliót.

TB2

PRAE.HU: Akkor itt kezdődött a közös munkátok?

Nem – átküldtem nekik néhány munkámat, de akkor még nem nyertem el a tetszésüket. Ez később kezdődött, már a diploma után.

PRAE.HU: Mesélsz kicsit a diplomamunkádról?

Ez egy rendhagyó receptkönyv Örökkön örökké recept címmel, ami a hosszantartó, boldog párkapcsolat receptjét foglalja magába. Kifaggattam öt idős házaspárt, hogy szerintük mi a hosszú együttlét titka, és jártam ismerősökhöz, piacra, ahol 10-10 kérdést tettem fel az embereknek pl. „Mit gondol, miért van ennyi válás?” vagy „Hogy sikerült a párjának elnyernie a szívét?” és a válaszokból kiszemezgettem a karakteresebb mondatokat. Az elhangzottakból épült fel a „torta”, amit 3 részre osztottam, ilyen összetevőkkel, mint 500 gr szeretet, 1 komoly elhatározás, töltelékébe egyebek közt a közös cél és a szokások, a díszítésre a humor és a szép szó kerültek. Amit a legtöbben mondtak, az lett a torta alapja, a piskóta. Még a tortát magát is megsüttettem egy ismerőssel és a felszerelésekből komplett kis installációt csináltam; olyan volt, mint egy belső tér, egy időspár otthona. Az Visart francia központjából jöttek értékelni minket, nézték a koncepciót is, de alapvetően a vizuális összkép volt a lényeg. Tooth Gábor volt a konzulensem, nagyon tetszett neki az ötlet és sokat köszönhetek neki.

PRAE.HU: A könyv előzékein protézis, gyógyszer, habverő… nagyon ötletes minden részlet.

Igen, ez volt az a munkám, amire aztán a Csimota Kiadónál felfigyeltek. A Visart után részt vettem egy illusztrátorképzésen, amit Nagy Norbert tartott és ő mondta, hogy szokott a Csimotának illusztrálni. Második órára bevittem az Örökkön örökké receptkönyvet és ő buzdított, hogy jelentkezzek újra a Csimotánál. Nagyon hamar válaszoltak és rövid időn belül jött is az első munka. Mindig is foglalkoztatott, milyen lehet gyerekkönyveket illusztrálni, úgyhogy nagyon örültem a lehetőségnek.

PRAE.HU: 2016-ban jelent meg első illusztrált köteted a Csimotánál, Elekes Dóra: Dettikéről és más istenekről című könyve, amely cseppet sem szokványos oldalról, egy kislány képzeletbeli barátjának szemszögéből meséli el a történetet. A szöveg nyelvi leleményeihez egy sajátos vizuális világ képzete társul (már csak a Balambér számára kulcslyukon át érzékelt külvilág lefestésével), aminek képpé transzformálása komoly szakmai feladat egy gyakorlott illusztrátor számára is. Hogy zajlott a közös munka szerzővel/kiadóval, mennyire kaptál szabad kezet?

Mivel a receptkönyv stílusa fogta meg a kiadót, igyekeztem ezt átültetni a könyvbe és ez illett is a történet szürreális világához. Kicsit félelmetes volt, hogy mennyire szabad kezet kaptam és egyben furcsa is; ilyen fiatalon, első illusztrátori munkámnál. Egyszer-kétszer terelgettek csak, pl. én a történetet elmesélő Balambért meg akartam rajzolni, de erről végül lebeszéltek. Illetve még a szöveg tördelésében segítettek.

PRAE.HU: Illusztrációid diszkréten kúsznak be a szöveg által üresen hagyott helyekre és erre az itt használt finom, visszafogott színvilág is rásegít. Hogyan döntöttél a markáns (olykor kifejezetten ijesztő) karakterektől eltérő világos színek alkalmazása mellett?

Először vivid rózsaszínt és zöldet használtam, de a kiadó kérte, hogy változtassak rajta, mert túl lányos. Úgyhogy visszavettem kicsit és ez jól is jött ki, mert a kicsit félelmetesebb, groteszk képeket kompenzálja a pasztell színvilág.

PRAE.HU: Milyen volt a viszonyod a szöveghez? Kapcsolatban voltál a szerzővel?

A szövegnek nagyon örültem, úgy éreztem, hogy igazán rám szabták. A diplomamunkám stílusa is abszurd és vicces. Elekes Dórával viszont nem találkoztam, ahogy a második könyvem szerzőjével, Lipták Ildikóval is csak a könyv bemutatóján futottunk össze.

TB

PRAE.HU: 2017-ben egy nagyon merész, és az elsőtől sok tekintetben eltérő, redukált színvilágú, retró hangulatot idéző köteted jelent meg. A Nyári nyomozás (Lipták Ildikó) bekerült 2017 legjobb magyar gyerekkönyvei közé, a zsűri így nyilatkozott róla: „Ezt az ambivalenciát, a könyv élénk-nyomasztó hangulatát remekül kiemelik Treszner Barbara izzó vörösekkel és metsző kékekkel operáló expresszív képei.” Mi okozta ezt a stílusbeli váltást? Mennyiben járult hozzá a történet és az egyéni alkotói utad alakulása?

Ez nehezebb volt, kevésbé játékos – más, mint a Dettike. Itt már nem teremtettem groteszk világot, mert a főhős, Bálint sem így látja a világot szerintem. Csak annyiban kaotikus a külvilág és a környezet megjelenítése, amennyiben az ő érzelmi világát próbáltam kivetíteni. Úgy éreztem, hogy meg van ijedve, fél, elveszett, idegen neki a helyzet, amibe került – és ha az emberek meg vannak ijedve, másképp érzékelik a dolgokat. A pirosas-narancs színre azért esett a választásom, mert a történet nyáron játszódik, a kékre pedig azért, mert egy fiúról szól. Végül nagyon erős lett ez a két szín együtt.

PRAE.HU: Nagy érzékenységgel válogatod meg a történet kiemelésre érdemes momentumait. A narratíva „életszagú”, valós problémákat taglal, központi kérdése a saját családjában magát idegennek érző kamasz fiú identitáskeresése. Éppen ennek a keresésnek legmarkánsabb jelentét, a tízemeletes lakóházak előtt vizionáló Bálint figuráját ragadtad ki a leghangsúlyosabb, duplaoldalt betöltő illusztrációidon.

Igen, szerintem az a kép nagyon átadja, ahogy Bálint érzi magát.

PRAE.HU: Ahogy ezt a Dettikénél is láthattuk, az egész könyv gondosan megkomponált egység – a borító, a tipográfia, az előzékek és mind a teljes oldalakat kitöltő, mind a fejezetcímek alatt elhelyezett kisebb illusztrációk. Utóbbihoz mindig az adott fejezet esszenciáját összefoglaló motívumot ragadtál ki (pl. a plüss Bodri kutya lábának visszaragasztásához használt sebtapasz, ami egyúttal szimbolikusan a családon belül esett sérelmek betapasztására is szolgált). Karakteres a könyv előzékeinek díszítése, ahol kockás füzetlapokra helyezted el skicc-szerűen a történet néhány kulcsfiguráját. Ezek a kiegészítő részletek mennyiben voltak a saját invencióid?

Minden az én ötletem, nem volt semmi megkötés. Az előzéket azért szeretem, mert az egész történetet végigvezettem rajta és olyan, mintha mindez Bálint nyomozós jegyzetfüzetében lenne

PRAE.HU: Visszatekintve a három könyvre (diplomamunkádra és a két gyerekregényre) melyikkel milyen érzéseid vannak? Csinálnál-e valamit másképp?

Vannak régebbi munkáim, amiket már nem szívesen mutatok meg, de a könyvek esetében nincs ilyen. Kritikákat kaptam – főleg a Dettikére – de ezt tudtam is, hogy így lesz, mert egy nagyon groteszk, szkeccsesebb, szürreális stílust teremtettem, ami nem is feltétlen (csak) gyerekeknek szól. Ez nem mindenkinek tetszik (a saját családomból is kaptam rá kritikát), de én így képzeltem el, a visszajelzésekből pedig levontam a következtetéseket. A Nyári nyomozásnál egy kicsit visszafogtam magam, a „földön maradtam”, de itt a szöveg is más, sokkal befogadhatóbb – a Dettike ezzel szemben bevállalósabb.

PRAE.HU: Ilyennek képzelted az illusztrátori munkát, mikor elkezdted? Vannak más terveid?

Nem voltak konkrét terveim, sok mindent szeretek csinálni és kipróbálni. Attól függetlenül, hogy két könyvet illusztráltam, nem ez az egyetlen célom. Van egy rendezvényszervező csapat, a Friends Club Hungary, akikkel kb. másfél éve dolgozom együtt. Nagy megrendelőik vannak, most pl. a reptérnek dolgozunk, de rajtuk keresztül vettem részt a Mályvavirág Alapítvány egyik megmozdulásán, amikor a Beszélő Bugyik Bisztró elnevezésű, figyelemfelkeltő standot terveztem nekik. Tervezek még arculatokat, weboldalakat. Most épp az 1861 Kesztyűmanufaktúra mobiltelefonos applikációjának képeit csinálom. Kedvtelésből naptárakat is szoktam készíteni.

TB3

PRAE.HU: Ez nagyon sokszínű felhozatal.

Van sok projekt, ami nem enged elég szabad teret a kreativitásnak. De én grafikus vagyok, alkalmazkodom a megrendelőhöz, sokféle stílusban mozgok. Szerintem azért is szeretnek velem dolgozni, mert több stílusba bele tudom magamat illeszteni. Nem tudom, hogy ez jó vagy nem jó. Illusztrátorként lehet, hogy az a jó, ha az embernek egy felismerhető stílusa van, de grafikusként azt kell csinálni, ami a megrendelőnek tetszik.

PRAE.HU: Milyen kiállításokon szerepeltél eddig és vannak-e további terveid?

Részt vettem az Ugyanaz másképp, illusztráció és design a Csimota kiadó gyerekkönyveiben című kiállításon, de nagyon szeretnék egy önálló tárlatot is. Pécsen a Room bisztróban vannak kiállítva a munkáim – volt, aki ez alapján talált meg. A pécsi Monokrom Design Store-ba pedig már vittem kisebb dolgokat (füzetet, naptárat, képeslapokat) eladni.

PRAE.HU: Ki a kedvenc illusztrátorod vagy akinek a munkássága nagyon inspiráló számodra?

Lorenzo Mattotti munkáival még gimis koromban találkoztam Olaszországban, akkor meg is vettem egy könyvét és annak a képeivel dekoráltam ki a szobámat – most vele személyesen is volt szerencsém találkozni, mert a bolognai gyerekkönyvvásáron tartott előadást. Nagyon inspirálóak még számomra a török Gizem Vural alkotásai, de közel áll hozzám René Magritte és Guy Billout szürreális világa is.

PRAE.HU: Mit gondolsz a hazai gyerekkönyv-illusztráció helyzetéről, könnyű-e bekerülni a szakmába?

Sokan mondták, hogy nehéz bekerülni, szerencsére nekem egy-két apróbb akadály után sikerült – repültem a boldogságtól, mikor az első ilyen munkával felkerestek.

PRAE.HU: Mi a véleményed az itthoni gyerekeket körülvevő vizuális környezetről?

Sokat voltam Észak-Európában (Norvégiában, Finnországban, Hollandiában) és már évekkel ezelőtt feltűnt, mennyire más az ottani vizuális kultúra, ami körülveszi a gyerekeket. Sokkal jobban odafigyelnek, igényesebbek a gyerekjáték- vagy gyerekszoba-lakberendezési boltok, egész más impulzusokkal találkozhatnak már kicsi koruktól fogva. Itthon ez egyre jobban kezd elcsúszni rossz irányba. Pedig sokkal jobb hatással van a lélekre, ha ilyen dolgokat lát az ember. Sok mindent kellene mutatni a fiataloknak, akár street artot is, ami közelebb áll hozzájuk. Régi álmom, hogy csináljak egy művészóvodát, ahol a korai vizuális nevelésre és a kézműves foglalkozásokra helyezném a hangsúlyt. Nyáron besegítek majd egy gyerektáborban, úgyhogy végre ki is próbálhatom magamat ezen a területen.

PRAE.HU: Milyen projekten dolgozol épp?

Jelenleg a We Love Budapest a We Love Balaton címlapját és az utóbbi explainereit illusztrálom. Illetve szeretnék egy saját márkát elindítani, ami magyaros vonalon indul; ennek lesz egy kifejezetten a magyar közönséget megcélzó és számukra érthető/nekik szóló motívumokból kiinduló része is. Ezekhez webshopot indítok, de pécsi és budapesti designer boltokban is elérhetőek lesznek a termékeim.

PRAE.HU: Mikorra várható, hogy megjelensz a saját márkáddal?

Az arculat még egyelőre nincs kész, mert magamnak a legnehezebb dolgozni. Túlságosan maximalista vagyok, saját magammal nem tudok kompromisszumot kötni.

Fotók: Bach Máté

nyomtat

További írások a rovatból

gyerek

HUBBY-díjas a PRAE.HU írója, szerkesztője HUBBY-díjas a PRAE.HU írója, szerkesztője
Mészöly Ágnes és Péczely Dóra is részesült Év Gyermekkönyve Díjban
Kárpáti Tibor retrospektív tárlata a Budapest Projekt Galériában

Más művészeti ágakról

Rawson Marshall Thurber: Felhőkarcoló
színház

Kicsiben is hatalmas Kicsiben is hatalmas
Multikulti ínyencség a visegrádi négyek jegyében, ukrán fűszerezéssel bolondítva
irodalom

„A haldoklás névtelen morajlása” „A haldoklás névtelen morajlása”
Összeköttetések Babiczky Tibor és Rilke költészete között
art&design

A rothadás nedűje és a dehumanizált művészet vidámsága A rothadás nedűje és a dehumanizált művészet vidámsága
Győrffy László: Bízunk az enyészetben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés