A Csimota kiadási politikája tisztán strukturálódik a kiállított művek, és különösen a kiadó három sorozata: a Design-könyvek, a Tolerancia-sorozat és a papírszínházak mentén. Megújulásra készen, merész kísérletező kedvvel, játékos, ugyanakkor komoly mondandójukkal szembefordultak a tömegkultúrával, és könyvészetileg igényes (de nem luxus-kategóriájú) kiadványok létrehozására kötelezték el magukat. A gyermekeknek kozmopolita értékrendet és a nyitottság elvét közvetítik mind a tartalommal, mind az újító szellemhez szervesen illeszkedő, kortárs illusztrátorok friss olvasatában bemutatott képi megfogalmazásokkal. Jelen tárlat az első, a kiadó múltjára visszatekintő kiállítás és a tekintetben is újító, hogy nem egyetlen alkotó, hanem egy könyvkiadó munkásságát fogja át.

A kiállítótér főfalán kaptak helyet a Design-könyvek illusztrációi, köztük a sorozat ötletét inspiráló Kárpáti Tibor pixelgrafikus képei (Piroska és a farkas 2006, A három kismalac 2007, Hófehérke és a hét törpe 2009) – s az egyetlen, nem klasszikus értelemben vett illusztrációs kiállítási tárgy is az ő nevéhez kapcsolódik: a fentiek nyomán készült legóinstallációk. Az itt bemutatott műveit már megcsodálhatta a külföldi nagyközönség is néhány éve a colmari nemzetközi könyvvásáron rendezett kiállítása alkalmából. Képei által rajzolódik ki a kiállítás gondolati és vizuális gerince, ugyanis a kurátori koncepció arra az alapvetésre épült, hogy az ’ugyanaz másképp’ elve hatja át a Csimota egész eddigi kiadói tevékenységét – s ez talán a Design-könyvekben tükröződik leginkább. A gyerekekhez pusztán a vizualitás nyelvén szóló kötetek egyetlen írásos része a világ legkülönfélébb nyelveire lefordított mesecímek a borítón. A kisméretű 12X12 cm-es könyvecskékben adott oldalszámon egy-egy klasszikus mese kortárs képi átiratait láthatjuk. A szöveg teljes kiiktatásával, és a képre, mint univerzális közvetítő formára való támaszkodással egy olyan kísérleti sorozat jött létre, amely a maga nemében páratlan. A kötetek szerkesztésekor a kiadónak szempontja volt megtalálni a mese különböző kultúrkörökben azonos, fix pontjait. Némely kötet egészen minimalista, egy-egy motívumra redukált emblematikus nyelven igyekszik megragadni a kicsik – az absztrakt ábrázolásra meglepően fogékony – világát. A ’wordless picture book’ elvével a Design-könyvek egyúttal a szájhagyomány útján terjedő mesék tradícióját is felelevenítik. Azonban a hazai közönség zömmel szövegközpontú felfogása és az ebben szocializálódott szülői közösség számára sajnos nehezen értelmezhető a sorozat, noha az nem iktatja ki az olvasó/mesélő szerepét.

Kisebb egység foglalja össze a kiállításon a Tolerancia-köteteket, amelyek a legváltozatosabb témákból merítenek, akár a nyüzsgő nagyváros rengetegében a valós értékeket kereső, akár a kicsúfolt, kiközösített, hátrányokkal megküzdő gyerekek mindennapjaiba engednek betekintést.

A muter meg a dzsinnek (2015) a Tolerancia-kötetekhez hasonlóan kényes témát feszeget, de sokkal „felnőttesebb” ábrázolásmóddal. Az alkoholista szülő által bizonytalanná lett otthon ingoványos talaján játszódó történetben a rendkívül komoly illusztrációk hívják életre egy szétbomló, elhallgatásokkal teli otthon miliőjét az elszenvedő gyermek szemszögéből – s az ábrázolt destruktív életmód a képek koherenciáját is szétrombolja. A jelzésszerű, a tágabb környezetre látszólag csak esetlegesen utaló, valójában azonban nagyon tudatosan kiragadott tárgyak szimbolikája egy olyan plasztikus felületkezelési mód mentén jelenik meg, amellyel Kun Fruzsina grafikái az underground és a graffiti világát idézik meg.

Ugyancsak az ’ugyanaz másképp’ elve tükröződik Schmidt Cecília eredetileg MOMÉ-s diplomamunkaként indult Egyik kutya, másik eb (2017) című kötetében, amelyben a Design-könyvek címeihez hasonló nyelvi átfordítással élve magyar közmondások külföldi megfelelőit gyűjtötték csokorba. A nyelvi heterogenitás elvén haladva a Baranyai (b) András illusztrációival ellátott Vaker (2007) a képi megjelenítés mellett jelnyelven is „elmutogatja” az alapfogalmakat, s még ennél is tovább megy a kiállításon sajnos nem látható, de a sajátos nevelési igényű gyerekek esztétikai- és ízlésnevelése terén úttörőnek számító, vakok számára készült Piroska és a Farkas, amelynek illusztrációihoz a braille-írás pontozásos technikáját használták. Kárpáti Tibor a pixelek és pontok letisztultságával operáló könyvében a braille-írás sajátosságából adódóan kivételes tipográfia valósult meg – a kötet azonban a magas előállítási költségek miatt csak korlátozott példányszámban jelenhetett meg.

Révész Emese

A kiállítás egyúttal arra a kérdésre is keresi a választ, hogy az illusztrációk mennyiben tekinthetők autonóm kiállítási tárgynak, van-e létjogosultsága önálló tárlaton bemutatni őket – különösen ha nem egyedi grafikákról, hanem digitális technikával készült képekről van szó. Szegedi Katalin vegyes technikájú képeinél a textúrák és a felhasznált anyagok sokfélesége adja meg a néző számára azt az izgalmas többletet, amit a reprodukcióhoz képest az eredeti mű élvezete nyújt. A Sündör és Niru (2015) esetében a könyvben megjelenő egész oldalakat kitöltő illusztrációkról a kiállított képeken elhagyták a szöveget, s így azokon felnagyítva és absztrahálva, még hangsúlyosabban jelennek meg az álombéli táj bizarr textúrákkal játszó, monokróm/halovány színei. A képek még a maguk szürrealitásában is támpontul szolgálnak a történet olvasói számára az olyan nehezen értelmezhető (és megjeleníthető), invenciózus képi bravúrokat igénylő témák esetében, mint a hangok vagy a fények.

A Csimota vállalása egyúttal a fiatal magyar tehetségek felkutatása; sok elsőkönyves magyar illusztrátort indítottak el – s nem egyszer más területről nyertek meg alkotókat a gyerekkönyvek világának. A pályakezdő tehetségek közül mindenképp érdemes megemlíteni Treszner Barbarát, akinek a kiadóval való együttműködése 2016-ra nyúlik vissza és azóta két általa illusztrált gyerekkönyv is megjelent; 2016-ban a Dettikéről és más istenekről, majd a Nyári nyomozás 2017-ben – különösen utóbbi erős felütés, fanyar képi világával, retróízű beállításaival és színvilágával. A könyv egyúttal a kiadónak azt a hitvallását is reprezentálja, hogy eloszlassák a tévhitet, miszerint nem szükséges a tinédzserek számára illusztrált könyvek kiadása. A Csimota megkeresésére fordult a gyerekkönyvek illusztrálása felé első „felfedezettjük”, a reklámgrafikusként kezdő és szerteágazó stiláris repertoárral dolgozó Takács Mari, vagy a tervezőgrafikus Nagy Norbert, aki Kollár Árpád Milyen madár (2014) című verseskötetéhez készült, 2016-ban az IBBY dicsőséglistájára került, valamint a bécsi Joseph Binder Design Awardon bronzérmet nyert zseniális, egyszerre könnyed és groteszk illusztrációival vívta ki a szakma elismerését. A korábban alapvetően más területen dolgozó művészek kiválasztása is a kiadó jó érzékét igazolja; ennek során felismerték a művészek korábbi munkáin alkalmazott technikában vagy egyedi látásmódjukban rejlő lehetőségeket és a gyerekkönyvekre adaptálás lehetőségét.

Külön kamaraterem mutatja be a japán hagyományból merítkező papírszínházakat, amelyek 2008 óta szerepelnek a Csimota kínálatában. A jelen kiállításon látható válogatás valamennyi eddig megjelent műből egy-egy képet mutat be. A klasszikusok mellett itt is előfordulnak merész aktualitások pl. a Franck Pavloff világhírű novellájának nyomán Grela Alexandra tolmácsolásában készült Barna hajnal (2017). A diktatúra témájához jól illeszkedik a Grelára gyakran jellemző nyomasztó, szürreális képi világ. Amit a klasszikusokhoz készült képein, nevezetesen a Csipkerózsika egyik design-kötetén még a témától esetleg idegennek érezhettünk (például a szanatóriumok steril és hideg szobáira utaló palotabelsők vagy a gonosz tündér kifejező mimikája), itt már a súlyos téma kibontásának eszköze, a mocsár iszamós barnaságába süppedő, elnyomó diktatúra képi megjelenítése. Megtaláljuk a papírszínházak közt Makhult Gabriella expresszív, fauve-okat idéző interpretációját Lackfi János meséjéhez (Circus Maximus, 2010) és Nagy Norbert légies kontúrjaival ellátott kompozícióit A kis kakas gyémánt félkrajcárjához (2015). A papírszínházak hangsúlyos szerepeltetése a kiállításon azért is lényeges a kiadói politika illusztrálása szempontjából, mert a könyvillusztrációk terén a művészeknek meglehetős szabad kezet biztosító Csimota itt sokkal határozottabban szólt bele az alkotói folyamatba – s ezt a műfaj sajátosságai is indokolják pl. az olyan technikai részleteknél, melyek kihasználják az állóképek mozgatásában rejlő minimális kinetikát, két egymást követő kép interakcióját, a képek manuális mozgatásának ritmusát és az előadói jelenlétet. Komolyabb témáikkal pedig a papírszínházak a nagyobb korosztályt is megszólítják.

A Csimota illusztrátorai reflektálnak a 20.század több művészeti irányzatára, úgy mint a szürrealizmus, a fauvizmus, a szürnaturalizmus vagy éppen a pop art. Csak remélni tudjuk, hogy akárcsak az Egyszervolt klasszikus és kortárs meséket összefogó antológia nyomán létesült kiállítás, ez a sokszínű tárlat is vándorútra indul – és ezzel a Kaméleon Könyvközösségnek a gyerekkönyvek terén vállalt feladatát kiállítási keretek közt is megvalósítja, hogy kezdeményezéseiket mind szélesebb kör ismerhesse meg. Kísérletező kedvük, merész témaválasztásaik, értékrendjük, s az ezekhez társított friss, kortárs illusztrációk a Csimotát a hazai könyvkiadás meghatározó szereplőjévé tették. Korszerű kiadáspolitikájuk a járt utat a járatlanért mindig elhagyja, akár azzal is, hogy nem egy-egy „jól bevált” alkotóra építik kiadási terveiket, de mindig az újat, a még kimondatlant, járatlant keresik. A Csimota Kiadó felismerte, hogy fontos nemcsak minőségi gyerekkönyveket létrehozni, de az is, hogy komolyan és méltóképp beszéljünk róluk és ezen törekvés a kiállítás koncepciójának is alapja.

A kiállítás január 18-ig megtekinthető a Karinthy Szalonban (1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 22.) hétfőtől péntekig 11.00-18.00 óra között.

Fotó: Vörös Szilárd