bezár
 

gyerek

2018. 06. 29.
Meseképtár – Interjúk a rajzasztal mellől 3.
Beszélgetés Kárpáti Tiborral - Margittai Zsuzsa interjúsorozata kortárs magyar gyerekkönyv-illusztrátorokkal
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kárpáti Tibor otthonában ugyanolyan rend van, mint pixeljei között. S bár a művészlakásokhoz társított artisztikus káosz nincs jelen, mégis tagadhatatlanul egy alkotó otthonában járunk; a vitrinben a művészbarátoktól kapott stúdióüvegek, a nappaliban Szöllősi Géza Taxidermiához készített díszletének egy darabja, a mosdó falán pedig csempékből kirakott „pixellány” és „pixelfiú” fogad.

PRAE.HU: Hogyan indultál el a grafikusi pályán, mikor kezdődött a történeted? Van olyan pont, amire konkrétan emlékszel (akár gyerek, akár fiatal felnőtt korodból), amikor eldőlt, hogy grafikus leszel?

Kárpáti Tibor: Sosem volt kérdés, hogy ezt fogom csinálni. Gimnázium alatt ugyan még próbálkoztam mással is (akkor még édesanyám is reménykedett benne, hátha közgazdász leszek), de ez mind mellékvágány volt, úgyhogy rákapcsoltam, hogy bejussak a Magyar Iparművészeti Egyetemre (ma Moholy-Nagy Művészeti Egyetem). Két évig jártam a szegedi Tanárképző Főiskolára (matematika-rajz szakon), de ez a két év is arról szólt, hogy felkészüljek az Iparművészetire. Az egész évfolyamunknak ilyen törekvései voltak: a csoporttársaim zöme a képzőre vagy az iparra készült. Nagyon jók voltak a szegedi tanáraim is, közülük Szekeres Ferencet emelném ki, nála kezdtem el a rajzolás kreatív, a tanulmányrajzokon túlmutató részével foglalkozni. Az Iparművészeti Egyetemen Pálfi Györgynél szabadkézi rajzot tanultam és Molnár Gyula is meghatározó mesterem volt. Ő hagyta, hogy saját magunkat fejlesszük és rendszerint nem mutatott konkrét irányt, hogy mit kellene csinálni – ez nagyon inspiráló volt.

PRAE.HU: A Budapest Projekt Galériában június 9-ig volt látható retrospektív tárlatod Pixel City címen, de nem ez volt az első önálló kiállításod.

A legelső önálló tárlatom Szegeden volt 2002-ben, ott még leginkább sulis melóim voltak kiállítva. Akkoriban kezdtem a mesekönyv-illusztrációval foglalkozni. Az egyetemen Pálfi György és Felvidéki András vezetésével voltak különböző illusztrációs feladatok. Ezeket kiküldték a Bolognai Gyerekkönyvvásárra és szinte minden évben be is került valaki. Engem 2001-ben zsűriztek be először a bolognai katalógusba – ez a korai elismerés is meghozta a kedvem a témához.

PRAE.HU: Mi volt az a 2001-es munka, amivel bezsűriztek?

A Rémusz bácsi meséihez készítettem illusztrációkat. Az eredeti könyv Reich Károly rajzaival mindig is nagy kedvencem volt – van is Reichtől akvarellem, szitanyomatom. Ez a 2001-es elismerés eléggé egyértelművé tette számomra, hogy ezen az úton érdemes haladni és szerencsére ez után is még többször bezsűriztek, 2007-ben pedig már a pixeles stílussal mentem ki Bolognába.

PRAE.3

PRAE.HU: Azt mondod, sokat lendített a gyerekkönyves pályádon a Bolognában való szereplés. Volt még ilyen meghatározó momentum?

A következő, ami nagyot dobott a pályámon az a Piroska és a farkas volt, ami a Csimota Kiadónál jelent meg 2006-ban; itt kezdődött a pixeles stílusom. Előtte egy évvel jutottam be a The New Yorker magazinba, ott még a firkás-vonalas stílusommal, de miután elküldtem nekik az első pixeles könyvet, onnantól ők is csak olyat kértek.

PRAE.HU: Hogyan pattant ki a fejedből a pixeles stílus?

Ott kezdődött, hogy a diplomamunkámhoz bevállaltam három minikönyv elkészítését és a harmadiknál kifutottam az időből. Már csak két hét volt a diplomáig és ki kellett találnom valamit, ami gyorsan kivitelezhető. Így született meg egy geometrikus, piktogramokból építkező stílus ötlete, amelynek az elemeiből aztán könnyen lehetett dolgozni.

PRAE.HU: Mi volt ennek a diplomamunkaként készült minikönyvnek a témája?

A címe: A mongúzok szeretik a meleget. Korábban kaptam egy állatkerti fotót, amin infralámpával voltak megvilágítva az állatok, ez megihletett és innen jött a szurikáták befogásának az ötlete, és az évszakok váltakozásának megjelenítése. A könyvemben cukorkával csalogatják be őket, ezt az opponensem fel is rótta nekem a kritikájában.

PRAE.7

PRAE.HU: Tehát lehet mondani, hogy egy szerencsés véletlennek köszönhetően lyukadtál ki a mára már védjegyeddé vált pixelgrafikus stílusnál. 2007-ben jelent meg a hasonló elvet követő Három kismalac, míg 2009-ben a négyzetrácsos szerkesztési módot a keresztszemes hímzések világába helyezted a Hófehérke és a hét törpe meséjében. Hogy jutottál el ehhez a technikához, melyik volt előbb? A hímzésekből vezetted le a pixeleket vagy utólag társítottad hozzá az öltések hasonlóan vonalas ritmikáját?

Amit én csinálok, az nem pontosan az, amit a pixelgrafika takar – ez inkább a keresztszemes hímzés „visszaszámítógépesített” verziója, mintha például meg tudták volna tervezni a hímzett terítőket számítógéppel. A cél az volt, hogy addig csökkentsem a pixelszámot, amíg még felismerhető marad az ábrázolni kívánt forma. A keresztszemes képeknél ez éppen fordítva volt; itt a kevés keresztszemes öltésből kellett addig építkezni, míg végre felismerhetővé vált egy-egy figura.

PRAE.HU: Mi az, amiben a munkáid eltérnek a hagyományos értelemben vett pixelgrafikától?

Ők axonometrikus ábrákat, bonyolultabb, részletgazdagabb grafikákat hoznak létre és élfényekkel is dolgoznak. Nálam ez nem is annyira stílus, inkább technika. Úgy kezdődik, hogy hogyan tudok a lehető legkevesebb négyzetből létrehozni egy figurát.

PRAE.HU: A francia Hermés divatmárka fényképes katalógusai mellé illusztrált művészi kiadványt is készít, amivel idén téged kerestek fel. 2018-ban a játék témaköre került a fókuszba – ezekből a munkáidból is láthattunk a legutóbbi kiállításodon. Milyen érzés volt ebben részt venni és mi volt a koncepció?

Ez nagyon nagy megtiszteltetés. A korábbi években olyan nagy nevű grafikusokkal dolgoztak együtt, mint Henning Wagenbrett. 2011-ben megjelent egy KRESZ-könyvem az Éditions MeMónál – ez akadt a Hermés művészeti igazgatójának a kezébe, ezt követően kerestek fel. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a tárgyak a Tetris-játékhoz hasonló rendszerben követik majd egymást a lapokon, de így nem sok minden látszott volna belőlük.

PRAE.HU: A lapszéleken elhelyezted a kézjegyed és finom, humoros utalásokkal használtad fel a katalógus elemeit. Mennyire kaptál szabad kezet?

Én választhattam ki, hogy a katalógusból melyik darabot rajzolom meg nagyban, és az azt körülvevő kis figurákat próbáltam ehhez kötni. Így került a kalap mellé a Kalapos figurája Alice csodaországban meséjéből, a kis pixeldínóra jelzésszerű Hermés karóra vagy övtáska az autónepper vagy a pálmafák mellett vonuló strandruhás lányok derekára. Pont a Hermés katalógusnál billent meg az előbbi dolog, ott már én is kicsit „átcsúsztam” a hagyományos pixelgrafikába: élfényeket, árnyékokat alkalmaztam – én annyira nem rajongok ezekért. A Hermés görkorcsolya az én felfogásomban már túl részletgazdagra sikeredett.

PRAE.5

PRAE.HU: Bányai Istvánról írtad a szakdolgozatod, aki azóta példaképed és barátod, általa jutottál el a The New Yorker magazinhoz is. Közös munkátok miben merült ki, miben segítette a pályádat?

A mi történetünk régre nyúlik vissza. Az egyetemen az egyik első dolog volt, hogy Molnár Gyula behozott egy Bányai-könyvet azzal, hogy ezt a minőséget kellene elérnünk – ez akkor teljes lehetetlenségnek tűnt. Viszont megmaradt bennem, hogy a könyv milyen jól működhet szöveg nélkül, és ennek mentén a képekkel mesélés gondolata is foglalkoztatni kezdett. Bányaiból írtam aztán a szakdolgozatomat (ő 1982-ben ment ki az Amerikai Egyesült Államokba) és Molnár Gyula révén – akivel évfolyamtársak voltak – összeismerkedtem vele, később összebarátkoztunk és ő ajánlott be a The New Yorkerhez is.

PRAE.HU: Hogyan jutott el a híred a többi amerikai magazinhoz? Kiknek dolgoztál és melyik munka jelentette a legtöbb kihívást ezek közül?

Az amerikai Condé Nast adja ki nemcsak a The New Yorkert, hanem még 10-20 másik magazint/folyóiratot is. Ezeknek a magazinoknak a művészeti igazgatói gyakran találkoznak a kiadónál, így jutottam el az MIT Technology Review-ba vagy a Microsoft Golf Digest laphoz. Nagyon élveztem csinálni a The New Yorker magazin fesztiváljához készített panorámaképet, ennek eredményét meg is tudtam nézni élőben. Tele volt a grafikámmal a város – taxik tetején, buszok oldalán volt látható a fesztivál promóciójaként.

PRAE.HU: Mi volt az első munkád a The New Yorker magazinnál?

Beküldtem nekik néhány rajzomat a madárinfluenzához, de végül a téma komolysága miatt ide más karakterű illusztrációk kerültek. Először 2006-ban a divat különszámban jelentem meg – a korábbi csirkefiguráimra hajazó spotokat helyeztem el elszórva az egész lapszámban. Ezeken különböző híres divattervezők figurái voltak (Marc Jacobs, Dolce & Gabbana stb.).

PRAE.HU: Két stílusodról ismernek; az egyik a Commodore 64 képi világát idéző, mondhatni „retró” formavilágú ’pixelgrafikus’, a másik a rajzos-vonalas stílusod. Ezeknek közös metszete az egyszerűség elve és a markáns színek, monokróm felületek alkalmazása. Mennyiben más az alkotás folyamata ezeknél a stílusoknál, van-e olyan, ami kedvesebb számodra?

Nekem élvezet egyszer ezt, másszor azt csinálni. A rajzos stílus ösztönös, egyből kijön a kezemből. Amit lefirkantok, azzal mindig van egy kis utómunka is, el lehet vele molyolni, de kevesebbet, mint egy pixelképpel. A pixeleket nagyon ki kell találni, az egy tervezői folyamat, olyan mint a tipográfia.

PRAE.HU: Melyik korosztályt szólítja meg ez a két stílus?

A kicsik szeretik a vonalas rajzaimat és a pixeleset is sokkal jobban megfejtik mint a felnőttek. Többször hallom, hogy a szülők gyakran csak értetlenül nézik, de a gyerekeknek nem kell rajta gondolkodniuk.

PRAE.4

PRAE.HU: A kiállításodon is láthatóak voltak a könyvhéten megjelent Budapest OFF antológia városképei. Pixeles városképeket először New Yorkhoz készítettél. Esetleg már itt felmerült, hogy jó lenne ezt Budapesttel is folytatni? Hogyan készült a Budapest OFF - Kortárs novellák antológia (Tilos az Á Könyvek, 2018)?

Kovács Eszterrel, a Pozsonyi Pagony vezetőjével már régóta gondolkodtunk egy Budapest kötet megvalósításán. Ő ismerte a korábbi The New Yorkeres munkáimat is. A kötet a Pozsonyi Pagonyhoz tartozó Tilos az Á gondozásában jelent meg, és 13 szerző (köztük Dániel András, Berg Judit, Kemény Zsófi, Molnár T. Eszter) írt bele novellákat egy-egy budapesti városrészt kiválasztva. Szerepel benne a bulinegyed, Rákospalota, Újlipótváros, de a Ferihegyi repülőtér is.

PRAE.HU: Nem vagy „egykiadós” illusztrátor, számos itthoni (Cerkabella, Magvető, Móra, Pozsonyi Pagony, Két Egér Könyvek, Csimota) és külföldi (Éditions MéMo, Callicéphale Éditions) kiadónál dolgoztál már; mennyiben volt más a munka az egyes kiadókkal? Melyikből tanultál legtöbbet?

A munka elején irányvonalakat kapok, hogy például telioldalas vagy elszórt illusztrációkat szeretnének és van egy próbaoldal, ami alapján még közösen ötletelünk, ez minden kiadónál jól szokott elsülni. A szerzőkkel nem annyira vagyok kapcsolatban a munka során.

PRAE.HU: Legújabb gyerekkönyved viszont igazi csapatmunka volt szerző, illusztrátor és kiadó közt. A Kihalni esélyes (Két Egér Könyvek, 2018) kiindulási alapja a korábban megjelent dinoszauruszos képeslap-sorozatod volt, amely egy iskolai kezdőcsomag részeként készült. Hogyan alakult a koncepció; volt-e olyan, amikor akár az írói, akár a kiadói szemszögből érkező észrevételek módosították az eredeti elképzeléseidet?

Az egész könyv koncepcióját közösen alkottuk, de leválasztottuk az egyes részeket – egymást követik a szöveges és illusztrált oldalak. Adél megírta a verseket a már meglévő képeslapokhoz, ehhez még három továbbit kellett hozzárajzolnom, plusz a panorámaképeket az egyes dínók piktogramjaival.

PRAE.HU: A könnyed ismeretterjesztő szövegek mellett a pixeldínók ’természetes élőhelyükön’, pixelekből formált növényi mustrák közt jelennek meg – hasonló dekoratív felületkezelési elv jelent meg a Három kismalac képi narratívájának esetében. Első pixelgrafikus mesekönyved már több mint 10 éve jelent meg. Szeretnél ezen a vonalon maradni, hiszen ez a forma már védjegyeddé vált?

Gondolkodtam rajta, hogyan lehet-e/érdemes-e ezt tovább vinni. Amíg megtalálnak különböző megkeresésekkel, ahogyan a Hermés is megtalált, addig úgy gondolom, van létjogosultsága a pixeles stílusomnak. A lényeg az egyszerűsítés elve. Példaértékű számomra Dick Bruna alkotói felfogása. 1982-ben egy könyvborítóra megalkotta az X-orrú nyúl bicikliző „prototípusát” és 2003-ban, amikor egy New York-i útikönyv készült, annak ugyanez a bicikliző nyúl került az elejére. Tehát az a piktogram, amit 20 évvel azelőtt megalkotott, ugyanúgy érvényes volt. Nagyon szimpatikus nekem ez az alkotói takarékosság. Minek változtatni azon, ami jó? Olyan ez, mint egy jó embléma – erre törekszem én is. Ha egyszer megcsináltam egy elefántot, fenyőfát stb. pixelekből, utána az alapformát nem fogom megváltoztatni, de tudom variálni, pakolgatni az alkatrészeket.

PRAE.HU: Harsány színkezelésed után különös fordulatot vett az alkotói pályád, mikor a Moholy-Nagy Ösztöndíj keretein belül 2009-ben vakok számára illusztrált képeskönyvet készítettél a Csimota Kiadóval – ezzel a képeskönyv fogalmát is újraértelmezve. Sajnos a könyv magas előállítási költségei miatt csak korlátozott példányszámban jelent meg, de egy nagyon fontos utat nyitottál meg ezzel. Akkor így nyilatkoztál: „A könyveimben eddig alkalmazott harsány, tiszta színek világa után a szín nélküli világba tett utazás során megtapasztaltam a pixel-minimalizmus fekete-fehér nagyszerűségét.” Mik voltak a tanulságai ennek a munkának? A braille-írás sajátosságából adódóan kivételes tipográfia valósult meg – miben rejlett a könyv legnagyobb művészi kihívása?

Ez nagyon érdekes tapasztalat volt. Az volt előtérben, hogy a képek felismerhetőek legyenek, és ezt két gyengénlátó segítőnk is „tesztelte” a munka során. Olyan figurákra volt szükség, amiknek van előképük – itt tehát érthető módon nem működött egy olyan farkas, mint a Design-könyvek sorozatban. Épp ezért nem lehetett olyan szuper grafikát csinálni, de nekem nagyon tetszett benne, hogy ennyire minimálra vettük. Van egy hófehér könyv, amin, ha nem úgy esik rá a fény, a dombornyomást sem látni.

PRAE.HU: Egy korábbi interjúdban azt nyilatkoztad, hogy sokat gondolkodsz egy képen, de miután fejben megalkottad, a rajzolás már pillanatok alatt megy – azonban csakis akkor állsz neki, ha a megfelelő eszköz a kezedben van. Mikor mi ez a megfelelő eszköz?

Általában filctoll vagy zselés toll – ezek konkrét jelet hagynak, erre a ceruza vagy a zsírkréta például nem lenne alkalmas. Még a tus felelne meg az elképzeléseimnek, de azzal nem olyan egyszerű dolgozni. Az utómunka során a vektorosítás pedig még kicsit kikeményíti a vonalakat.

PRAE.HU: Mozgóképes vonalról is ismerhetik a munkáidat: néhány éve készítettél Horváth Eszterrel közösen egy klipet Anton Corbijn nyomán a Depeche Mode Enjoy the silence című dalához. Vannak más animációs munkáid is?

A Jogod van könyvből is készült animáció, amit szintén Eszterrel csináltunk, és most is vannak ilyen terveim. Pont a kiállításmegnyitón beszéltem valakivel arról, hogy a pixelek milyen jól működnek animációban – a Depeche Mode klip is ilyen. Azt teljesen a saját szakállunkra csináltuk és készítettünk egy egészen komoly kis díszkiadást belőle, azt adtuk oda végül Corbijnnak a Ludwig Múzeumban rendezett kiállítása megnyitóján. Nagy Depeche Mode rajongó voltam és nem tudtam megunni azt a számot.

PRAE.HU: Az Ugyanaz másképp, illusztráció és design a Csimota kiadó gyerekkönyveiben és a Pixel City kiállításon is bemutattál néhány legóinstallációt, amik (a Piroska és a farkas nagyméretű repróihoz hasonlóan) egy strasbourgi kiállításhoz készültek. Mesélnél erről?

2009-ben a Jogod van bekerült egy francia gyerekkönyves válogatásba és ennek apropója volt egy a könyvbemutatóhoz kapcsolódó kiállítás terve a strasbourgi főtéren. Ezt a kiállítást a Callicéphale Éditions kezdeményezte (nekik van egy könyvesboltjuk Strasbourgban), ők hívtak, de végül a colmari könyvfesztiválon lettek kiállítva a munkáim, oda készültek az installációk is.

PRAE.6

PRAE.HU: Volt kiállításod Ljubljanában, a szegedi Kass Galériában, és New Yorkban, a Magyar Intézetben Bányai Istvánnal közös tárlaton mutatkoztál be. Melyik volt fontos mérföldkő az életedben és milyen változásokat hoztak az életedbe?

A Bányaival közös New York-i kiállítás fontos esemény volt. A kirándulás alkalmával sikerült beiktatni egy találkozót a The New Yorker szerkesztőségében. Ez a személyes találkozó, azt hiszem, mérföldkőnek tekinthető. Sokat számított, úgy érzem. 2014-ben a ljubljanai kiállításra Mirko Ilic meghívásából jutottam, aki még a békéscsabai biennálén ismerte meg a munkáimat jó tíz éve. A legújabb, Pixel City című kiállításon a Budapest Projekt Galériában egyrészt bemutattam – akkor még megjelenés előtt – a Budapest OFF antológia képeit (ez passzolt is a galéria profiljához), másrészt felsorakoztattam az összes kiadót, akikkel eddig együtt dolgoztam.

PRAE.HU: Az IBBY szakmai szervezetének magyar szekciója 2013-ban az év gyermekkönyv-illusztrátora díjjal jutalmazott Szabó T. Anna Tatok Tatok című könyvének (Magvető Kiadó, 2012) illusztrálásáért. Melyik elismerés jelentette számodra a legtöbbet és miért?

Bizsergető érzés, amikor díjat nyer egy általam illusztrált könyv, vagy a Bologna Illustrators Exhibition tokiói állomásának szóróanyagán a borítóra kerül egy illusztrációm. A legnagyobb dicséret azonban mindig az, amikor egy barát (vagy bárki) elküld egy fotót a gyerekéről, amint épp belefeledkezik a képeimbe. Ilyenkor érzem azt igazából, hogy van értelme ezt csinálni. Bármilyen kritikát vagy díjat felülír.

PRAE.HU: Mit gondolsz a hazai gyermekkönyv-illusztráció helyzetéről – akár a 10 évvel ezelőtti állapothoz viszonyítva, amikor pályakezdőként indultál?

Abszolút jó. Volt egy erős igény, hogy valami újat kell hozni. Akkor jöttek ki a Csimota Kiadónál a Design-könyvek is és szerintem jól esett az emberek szemének, hogy van valami más. Azóta nagyon beindultak a dolgok, nem lehet panasz a hazai gyerekkönyv-illusztrációra. Régen Reich Károly vagy Réber László jelentette az aranykort – most ugyanezt a színvonalat sikerült elérni, csak nem 5, hanem 35 művész illusztrál ezen a területen és igazán jó alkotók vannak köztük.

PRAE.HU: Szerinted könnyű érvényesülni a szakmában, főleg, hogy egyre többen is vagytok? Szeretnél megmaradni ezen a területen vagy tovább nyitnál a reklámgrafika felé?

Inkább a fordított sorrend a jellemző. Az, hogy valaki a reklámgrafika felől jön és erre vált. Nem hiszem, hogy a másik irányba túl nagy lenne az átjárás. Nincs is ilyen szándékom. Mostanra talán illusztrátornak mondhatom magam, hiszen ebből élek már jó ideje. Az, hogy csak a gyerekkönyvek mellett kötelezzem el magam, ahhoz nem ragaszkodom. Szívesen dolgozom magazinoknak, cégeknek is.

PRAE.HU: Mint leendő apuka, mit adnál a gyereked kezébe először, mi az, ami kihagyhatatlan a gyerekszoba polcairól?

Megmondom őszintén, hogy a gyerekkönyv gyűjteményem bizonyos darabjait még nem fogom a kezébe adni, hogy nyugodtan rágcsálja, hiszen van köztük bőven személyre szóló, dedikált példány, amikre nagyon vigyázok. De van szerencsére rengeteg olyan könyv is a kollekcióban, amiket nyugodt szívvel odaadok. Azt hiszem, először a lapozók kerülnek majd elő. Nagy Dia geometrikus figurái, Eric Carle könyvei, Axel Scheffler vicces nyulai és rókái, a Kis Vakond kalandjai, Reich Károly lapozói. Ezeket találtam most hirtelen a polcon. Az én régi kedvenceim és a mostani legjobbak vegyesen. Az mutat valamit, hogy csak illusztrátorokat emlegetek… Szakmai ártalom, hogy csak a képeket nézem egy könyvben… Aztán persze jön az összes kedvenc illusztrátor és barát. És itt most jöhetne egy nagyon hosszú névsor. Szerintem jó könyvből nem lesz hiány.

 

Fotók: Bach Máté

nyomtat

További írások a rovatból

gyerek

Téli történet a Nádtengeren Téli történet a Nádtengeren
Pálfi Zsolt: Lengemesék 2 - Tél a Nádtengeren
gyerek

Cipők, tabuk és szövegben rejtőzködő Isten Cipők, tabuk és szövegben rejtőzködő Isten
Gyerekirodalmi konferencia 2018. november 23.
Balázs Eszter Anna cápaveszélyről, elszánt magyar nőkről és a mexikói könyvvásárról
A Magyar Műfordítók Egyesületének programja a Magvető Caféban

Más művészeti ágakról

Borbás Dávid: A buszsofőr, Jamrik Levente: Az elíziumi kém
irodalom

Paródiaíró, költő, publicista? Avagy ne címkézzük Karinthyt Paródiaíró, költő, publicista? Avagy ne címkézzük Karinthyt
Balogh Gergő Karinthy nyelvet ölt című kötetének budapesti bemutatója
art&design

Kelet kávézó, hétfő este Kelet kávézó, hétfő este
Kurátori tevékenység: elmélet és gyakorlat határán?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés