bezár
 

film

2018. 11. 28.
Szeretni vagy használni
2018. október 24-27., Primanima Elsőfilmes Animációs Fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén hetedik alkalommal rendezték meg a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivált. A fesztivál nem titkolt célja lehetőséget biztosítani a kezdő animációs művészeknek, hogy megmutathassák magukat nemzetközi porondon. A versenyprogramban vetített filmek épp ezért nem feltétlenül a hideg profizmus jegyében készültek, ellenben mindegyikből süt a művészi ambíció, ami hol a vizuális megvalósításban, hol a történetmesélésben ütközik ki.

Nem unatkozott az, aki idén is ellátogatott Budaörse, a Primanimára. A rövidfilmek körülbelül 70 perces etapokban peregtek, így egy ilyen vetítés alkalmával nagyjából 10 művet nézhettek meg az érdeklődők. Ezek technikája nagyon változatos volt, a digitalizált kézi rajztól a 3D animáción keresztül a stop-motionig minden képviseltette magát.

közönség

A filmek jelentős része az emberi kapcsolatok és viszonyok megjelenítését, megértését és feldolgozását tűzte ki céljául. Nagyon jó példa erre a Primanima Nagydíját elnyerő Take Me Please. Egy szakítás elszenvedését és annak velejáróit kísérhetjük figyelemmel, ahogy egy srác próbál megbarátkozni a helyzettel. A rajzok és a hangvétel illenek ahhoz a letargiához, amit a főhős átérez, és a film remekül jeleníti meg a belső ürességet, mind a dialógusok szintjén, mind vizuálisan. Életszagú és mindenkinek ismerős, ahogy a hajdan vagy talán még mindig szeretett félhez való viszonyulás változik a vásznon: a szakítás utáni első találkozást, az önutálatba és önpusztításba való menekülést, a visszavágyódást, a tehetetlenséget és döntésképtelenséget hitelesen ábrázolja az alkotó, Hegyi Olivér, aki amellett, hogy írta, rajzolta és rendezte a filmet, még a hangját is kölcsönözte majdnem az összes szereplőnek.

take

Take Me Please

Ha a szerelmi kapcsolatoknál maradunk, érdemes megemlíteni a Maikeulboudjan (A mosogatótánc) című kisfilmet, amelyben az idillt egy mosogatás sodorja veszélybe és egy mosogatógép menti meg. A filmben egy modern népi bölcsesség jelenik meg, amit már magam is több embertől hallottam: a boldog párkapcsolat és a ritka veszekedés titka a mosogatógép. Ez a nem éppen komplexnek nevezhető üzenet azonban olyan tálalást kapott, ami mindenképp figyelemre méltó, a film ugyanis egy zenekar – a Karaboudjan – megbízásából készült, így a zene a központi eleme. Remek koreográfiájával, megragadó és stílusos animációjával emelkedik ki a mezőnyből, a zene ritmusa és az arra rájátszó rajzok már-már a nézőt is táncolásra, de legalábbis ütemre dobolásra késztetik. Minden esetre a hang, a hangulat és a vizuális megvalósítás olyan egészet alkot, ami kevés más elsőfilmes bemutatkozásra volt jellemző.

mosogató

Maikeulboudjan (A mosogatótánc)

Egyre azonban biztosan, ez pedig nem volt más, mint az Egy szempillantás (A Blink of an Eye). Bátran ki merem jelenteni, hogy az általam látott filmek közül ez volt a legintenzívebb, legsokkolóbb és legmaradandóbb élmény. Egy nemierőszak-kísérlet jelenik meg a vásznon a nézők szeme előtt. Három szemszögből kísérjük végig az eseményeket: a lányéból, a férfiéból és egy külső nézőpontból. Sok, a Primanimán vetített filmmel ellentétben ebben a kisfilmben nincsenek szimbólumok, átvitt értelem, mögöttes jelentéstartalom, csak a támadás, a haladás pillanatról-pillanatra a szörnyű aktus felé. A mozgásanimáció nagyon realisztikus, a kameramozgatás briliáns, és az animációs stílus is életszerű, ami csak növeli a nézőben a diszkomfortérzést. A kamerahasználatot Kreet Paljas – a nemzetközi zsűri egyik tagja és az Anilogue Animációs filmfesztivál programigazgatója – is díjazta. A film remekül használja feszültségkeltésre a csöndet és a zörejeket. Emellett megjelenik egy dal, amit egy férfi és egy nő énekelnek egy kevés gitárkísérettel, és aminek szövegéből és dallamából nyugalom, mégis fenyegetés árad. A vásznon szemünk elé táruló borzalmas események szereplőinek egyike sem vágyik kapcsolatra, a férfi csupán frusztrációinak és agresszív vágyainak levezetésére akarja használni a lányt. Az utolsó képsorokból és a dal szövegéből azonban sejthetjük, hogy az esemény hatására olyan hurok szorul kettejük köré, amely örökre összekötözi őket. Az eleve sokkoló élményt tetézi, hogy a rendező, Kiana Naghshineh elmondása szerint személyes élményt jelenített meg filmjében. Érdekesség, hogy egy már kész dalt szeretett volna használni aláfestésnek, de annak szerzői egyszerűen nem szerették a filmet, így nem járultak hozzá szerzeményük felhasználásához. Ezért készült el kifejezetten a filmhez a korábban már említett dal, melyet az előzetesben is hallhatunk.

augenblicke

Egy szempillantás (A Blink of an Eye)

Említésre méltó még a Róma Bukása című rövidfilm, mely a maga 23 percével kiemelkedik az átlagosan 5 perces alkotásokat felsorakoztató versenyfilmes szekcióból. Egy család életét kísérhetjük figyelemmel, akik egy poszt-apokaliptikus világban, egy nagy búra alatt pergetik napjaikat, egy disztópikus társadalomban. A búra célja, hogy távol tartsa a még megmaradt társadalom tagjaitól a rettenetes mutáns békaembereket. Az apa – aki kétségkívül a legviccesebb karakter a filmben – hosszas monológokat tart paranoiáiról és összeesküvés-elméleteiről, így vezetve be minket a mindennapokba és egy világba, ahol teljességgel háttérbe szorultak az emberi kapcsolatok, és az egyetlen dolog, ami számít, az a háborús pszichózis fenntartása. „Nem gyerekek! Az emberiség jövőjének tartópillérei. Legalábbis Gyuri. A másikat nem nagyon ismerem" – mondja az apa saját gyerekeiről a film második percében.

A film második felében a két kisgyereket kísérjük el egy felfedezőútra a búrán kívül. Ez a rész az eddigiek verbalitásával szemben sokkal inkább a vizualitásra épít, és pszichedelikus hangulatú képeket használ, néha már kissé öncélúan és értelmetlenül. Kiemelendő viszont a szinkronmunka, ez talán ebben a filmben volt a legjobb. Kálid Artúr remekül hozza az idegroncs apukát, aki egy perc alatt képes az érzelmek teljes skáláján végigzongorázni. A szarkasztikus, de szerető anyukát pedig Jordán Adél szólaltatja meg kiválóan.

róma

Róma bukása

A fesztivál a versenyprogramokon kívül sok egyéb vetítést is kínált a közönségnek. Így nyerhettem bepillantást a Candide című, felnőtteknek szóló rajzfilmsorozatba, melyben Voltaire hőse a modern korban és a jövőben próbálja meg Kunigunda kegyeit elnyerni, és ennek kapcsán keveredik néhány filozofikus eszmefuttatásokkal és társadalomkritikával átitatott kalandba. A hangsúly inkább az utóbbira került ugyan, de azért érezni lehet az eredeti mű szellemiségét és szatirikus hangvételét. Én magam nagyon szeretem Voltaire művét, és ahogy az eredetiben, úgy itt is sokkal inkább Pangloss és Candide kapcsolatát találtam érdekesnek, mint a szerelmi szálat, ebben bontakoznak ki ugyanis a legérdekesebb gondolatai a sorozatnak. Láthatjuk, hogyan alakul át a mentor-tanítványi viszony napjainkra kizsákmányoló, pöffeszkedő főnök-beosztott kapcsolattá. Az epizódok egy-egy gondolat mentén haladnak egymástól függetlenül, és reflektálnak a modern fogyasztói társadalomra, az internetfüggőségre és a hazai médiára (egy ponton még Puzsér Róbert is feltűnik benne zsűritagként egy tehetségkutatóban, mely cameóhoz valóban ő maga adta a hangját).

candide

Candide

Azt eddig is tudtuk, hogy ahány művész, annyi látásmód. Szerintem az animáció az egyik olyan műfaj, melyben ez a legkézzelfoghatóbban kiütközik. Ha a fesztivál tematikája csak az emberi kapcsolatok köré épül, akkor sem panaszkodhattunk volna az egyhangúságra. A műfaj a lehetőségek olyan széles tárházát adja az alkotók kezébe, hogy még az avatatlan szem is észreveheti az abban rejlő változatosságot, színpompát, potenciált. Az animációs filmeket szerető közönség számára mindenképp érdemes lehet kilátogatni a jövőben a Primanimára, a művészi szándék mélyen beépült a fesztiválba, anélkül, hogy ehhez valamilyen pátosz társulna. A családos filmkedvelőknek is jó választás lehet ez az animációs mustra, hiszen az elsőfilmek mellett gyerekfilmek is versenyeznek egymással, amiket a legifjabb generáció is értékelni tud.

Kapcsolódó cikkeink:

Az ifjú animátorok keltetője, és persze a Ruben Brandt
Magyar animáció kapta a 7. Primanima fődíját

Fotók: Primanima fesztivál, a fesztivál Facebook oldala és honlapja

nyomtat

További írások a rovatból

Radu Jude: Bánom is én, ha elítél az utókor
2018. október 24-27., Primanima Elsőfilmes Animációs Fesztivál
David Lynch–Kristine McKenna: Aminek álmodom
Bryan Singer / Dexter Fletcher: Bohém rapszódia

Más művészeti ágakról

Kurta Niké és Tési Dóra Doboz című előadása a Jurányiban
Császi Ádám 12 dühös ember-rendezése az Átriumban
irodalom

Mennyi minden Mennyi minden
Két lemezről (Szűcsinger: Ennyit tudtunk segíteni, Háy János–Beck Zoltán: Háy Come Beck)
irodalom

Helyzetjel: Terepszemle 2. Helyzetjel: Terepszemle 2.
Út Lyukóból


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés