bezár
 

zene

2019. 02. 27.
Megkezdődtek a Zenevarázslat négykezes zongoraverseny programjai Egerben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megkezdődtek a Zenevarázslat négykezes zongoraverseny programjai Egerben Szerdától vasárnapig immár negyedik alkalommal rendezik meg a Zenevarázslat Négykezes Zongoraverseny és Kurzus Határok Nélkül című programot Egerben. A zenei tehetséggondozás, valamint a komolyzene népszerűsítésének jegyében szervezett eseményre mintegy négyszáz gyermeket várnak - hangzott el a seregszemle nyitónapján tartott sajtótájékoztatón.

Várnagy Andrea zongoraművész, a kezdeményezés ötletgazdája elmondta: az idén 5 naposra bővült rendezvény iránt az anyaország mellett határainkon túlról is nagy volt az érdeklődés. A Zenevarázslat küldetéséről szólva hangsúlyozta: nem elsősorban a versenyek feszült légkörének megteremtésére törekednek, sokkal inkább hitet és motivációt szeretnének adni a gyerekeknek a komolyzene hallgatásához és tanulásához.

Jelezte: a zsűri elnöki tisztét ezúttal Balázs János zongoraművész tölti be, aki a grémiumot alkotó neves előadók többségéhez és a vendégként fellépő Bogányi Gergely zongoraművészhez hasonlóan koncertet is ad a rendezvényt befogadó egri Eszterházy Károly Egyetemen. 

Fotó: a Zenevarázslat Facebook-oldala

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Kiss Llászló +4 pécsi koncertje
lemezismertető
Interjú Boldoczki Gáborral pályakezdésről, menedzsmentről, a művészi felelősségvállalásról

Más művészeti ágakról

irodalom

Kicsoda Esterházy a magyar irodalomban? Kicsoda Esterházy a magyar irodalomban?
Három tematikus különszám bemutatójáról
A Mirrén titkának könyvbemutatója
irodalom

Mi az erő, amit könyvnek hívnak? Mi az erő, amit könyvnek hívnak?
Ferencz Mónika, Nagy Hajnal Csilla és Érsek-Obádovics Mercédesz kötetbemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés