bezár
 

art&design

2019. 04. 29.
Afrika másik arca
Az Excessocenus című kiállításról a Cervantes Intézetben
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Szinte minden Afrikáról szóló anyag a kontinens rossz gazdasági, egészségügyi és egyéb hátrányos helyzetéről szól. Érthető, de néha túlzásba vitt formákban történik, mert csak a negatívumok kerülnek előtérbe.

Pedig Afrika csodás, páratlan érték, európai szemmel is. Kittenberger Kálmán és Széchényi gróf afrikai vadászemlék-iratain nőttem fel, akik hosszan írtak a lenyűgöző madárvilágról, az orchideákról, a bennszülöttek mókás természetéről. Az Animal Planet és a National Geographic bőven ellát minket prédára leső oroszlánokkal, gepárdokkal, koncon marakodó hiénákkal, egy csapásra kizöldülő szavannákkal vagy gazellabébik születésével. Halállal és élettel. Viszont, ha egy fotókiállításról vagy művészetről van szó, szinte mást sem látni, mint csontsovány, éhező gyerekeket. Csupa halált. Természetesen ez a valóság, ám a problémákra másképp is fel lehet hívni a figyelmet. A Cervantes Intézet Excessocenus című, Cristina Middel és Bruno Molanis közös prokjektjét prezentáló kiállításának képei – amelyek a makrogazdaság hatásait dokumentálják az afrikai mikro-rutinokban –, márpedig ilyenek. Színvonalas munkák, kifogástalan beállításokkal és színekkel, amelyekre ránézni.

Egy kisfiú, csíkos pólóban, nyakában címeres medállal, arany órával-és karkötővel, kezében okos telefonnal, márkás sportnadrágban. Kicsit sem hasonlít a szokványos mélyszegény-ábrázoláshoz. Ennek a gyereknek szemmel láthatóan mindene megvan. Afrikában sem mindenki szegény, viszont a társadalmi rétegek között hatalmas szakadék tátong. A tehetőseknek fontos, hogy megmutassák gazdagságukat.

A falnagyságú, központba állított kép egy testre simuló ruhában feszítő férfit ábrázol, feltehetően egy ház romjai között. Mögötte füstöl az erdő. Modellünk mégis büszkén, egyenesen áll. Ruhájának sárga-piros színeivel kiviláglik a pusztítás szürkeségéből. Az élet megy tovább, akkor is, ha körülöttünk minden összeomlik. Az alany megingathatatlansága értelmezhető a hősies helytállásként, vagy egyszerű beletörődésként is.

Cristina De Middel és Bruno Morais: On Deforestation, 2016

Egy másik modell meztelen testére húzott zsákkal áll a tengerparton. Az óceánban rengeteg élőlény pusztul el a nejlonhulladék miatt. Repülőről nézve magyarországnyi szemétszigeteket láthatunk a vízben. Ezek nem bomlanak le belátható időn belül. A képen alkalmazott szimbolikát kissé túl direktnek és elcsépeltnek érzem. Mellé természetbarát anyagból készült lenvászon szatyrok sokaságát akasztották, nagyon ötletesen a fő kép nyomatával ellátva.

A kiállítók az egész kiállítás során a sokszorosító kollázs-technikával operálnak. Például egy félprofilba forduló fiatalember meghatvanszorozásával. Olyan, mintha egy iskolai tablón ugyanaz a személy szerepelne hatvanszor. Arra utalna, hogy mindenki uniformizálódott? Egyenjogú (vagy annak kellene lennie?) A sorsok hasonlóságát hivatott reprezentálni? Ezek ismerete nélkül szimpla, sematikus technikai manővernek kell tekintenem.

Excessocenus - Cervantes Intézet, enteriőr, 2019 - Fotó: Kocsány Kornél BPF

Megrázóbb és sokkal inkább egyértelmű az a fotó, amelyen egy kék inges kisgyerek szintén kék, „Eat me!” („Egyél meg!”) feliratú tortát tart a kezében. Szája már maszatos, tehát eleget tett a kérésnek. Lehet, hogy csak egy vicces születésnapi torta. Ám egy élelmiszerellátási problémákkal küzdő térségben további jelentésekkel tölthető meg. Nem egyértelmű, hogy a gyerek tudja, mit csináljon egy tortával, mert talán még nem látott olyat (és ha nem tud olvasni?). Érdemes párhuzamot vonni az arany ékszeres gyerekről készült fotóval; a gyerek, akinek akkora torta jut, amit meg sem tud enni, míg mások a hazájában nem jutnak létfenntartásukhoz elegendő táplálékhoz. Kifejezetten pozitív, hogy ezúttal nem az olcsó szánalomkeltés a cél. Ez a kicsi olyan, mint bármelyikünk gyereke, itt Európában. Nem látszik ki a bordája, nem lóg ki szonda az orrából, nem üvölt a maláriaoltástól, nem koldul egy falat kenyérért. Ő is Afrika arca!

Személyes kedvencem a lépcsőfeljárón elhelyezett gigantikus fotográfia: tányér villával, benne, a kellős közepén egy icipici hal. A kép magáért beszél… Szívszorító, ahogyan a teríték kimódoltságát az étel mennyisége ellentétezi. A hal olyan kicsi, hogy villára sem lehet tűzni. A tengerek halállománya mindeközben folyamatosan és drasztikusan csökken.

Excessocenus - Cervantes Intézet, enteriőr, 2019 - Fotó: Kocsány Kornél BPF

Amit leginkább hiányolok azonban: a feliratokat a képek mellől. Sem a kiállítás címe, sem az alkotók, sem a művek címe nincs kiírva. Lehet, hogy ez egy meghatározott koncepció, de nem értem a logikáját. Szerintem alapvető lenne, hogy a képek alapadatai feltüntetésre kerüljenek, mert így, ha nem tudom előre, hova megyek, azt is hihetném, hogy azok szimpla dekorációk. Egyszóval: a kiállítás elrendezésének módja nincs egyensúlyban a kiállított anyag színvonalával.

A nagy fotók körüli-melletti miniatúrákat sem mindig tudtam mire vélni, az esztétikán túl nem volt egyértelmű a funkciójuk. Lehet, hogy a monotóniát hivatottak megtörni, de éppen, hogy növelték. A kiállított cumis babafotó-és naptársorozatokról ugyanezt gondolom, és itt már enyhén megérint a hatásvadászat szele. A tárlat javára írnám a fantasztikus képeken túl azt, hogy Afrika egy kevéssé ábrázolt arcát mutatta be, botrány és elcsépelt témák nélkül, profi módon, ízlésesen.

 

Cristina de Middel és Bruno Morais EXCESSOCENUS című kiállítása június 30-ig tekinthető meg a budapesti Cervantes Intézetben (1064 Budapest, Vörösmarty utca 32.)

A kiállítás a Budapest FotóFesztivál 2019 keretein belül jött létre.

Képek:  ©Cristina de Middel és Bruno Morais. Az enteriőrfotókat ©Kocsány Kornél (BPF) készítette 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Gulisio Tímea --

Gulisio Tímea (1989-) Költő, író, újságíró, festő, performer. Tagja a Szépírók Társaságának, MAOE-nek, a JAK-nak, a FISZ-nek, a MÚOSZ-nak és az Opál Színháznak.


További írások a rovatból

art&design

F(r)aktúra F(r)aktúra
PAF- F(r)acture / Pintér András Ferenc kiállítása az Art.Salon:Társalgó Galériában
art&design

Gyerekkel és bőrönddel a múzeumban Gyerekkel és bőrönddel a múzeumban
Élménytúra a Szépművészeti Múzeumban
art&design

Jelenetek a pokol tornácáról Jelenetek a pokol tornácáról
Fekete Lyuk. A pokol tornáca - Underground Budapest '88-'94 - Kiscelli Múzeum
art&design

A kék bársony mögött, a vörös szobában A kék bársony mögött, a vörös szobában
David Lynch: Small Stories / Kis történetek című fotókiállítása a Műcsarnokban

Más művészeti ágakról

irodalom

A séf ajánlata: délvidéki románc A séf ajánlata: délvidéki románc
P. Horváth Tamás A Zsolnay című regényének pécsi bemutatója
May el-Toukhy: Szívek királynője


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés