bezár
 

gyerek

2019. 06. 22.
Aki élvezi azt, amit csinál
Interjú Szegedi Katalinnal a külföldi gyerekkönyvkiadókról, a svéd nyelvű Palkóról, szerzőségről és hatásokról
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Egy csendes gödi mellékutcából nyíló vadregényes kert, tágas terekkel rendelkező századeleji ház és egy csodás műterem segíti az alkotást Szegedi Katalin otthonában. Megtudtuk, hogyan lesz egy tűzifatárolóból mesekönyv-illusztráció, paradicsompasszírozóból paripa – és bábtervezőből illusztrátor, külföldi sikerből pedig hazai elismerés.

PRAE.HU: Itt vagyunk Gödön a műtermedben, köszönjük, hogy fogadsz minket ezen a varázslatos helyen. Fontos Neked a környezet, ahol laksz?

Húsz éve élünk Gödön, ez egy csodálatos ház. Mindig is régi házba szerettünk volna költözni, mert az ódon házak patináját semmi sem tudja helyettesíteni. Mikor megvettük, egy rom volt, de rengeteg munkával a saját képünkre formáltuk. A ház az 1910-es években épült egy polgári család nyaralójaként. Később elvették tőlük és öt családot költöztettek ide. Amikor idejöttünk, mindenhol falak voltak, fél évig csak a falakat bontottuk, hogy visszaállítsuk a ház korábbi tágasságát, szépségét. Szerettünk volna fényképeket az eredeti állapotról, de sajnos nem találtunk semmit. Végül úgy hozta a sors, hogy az eredeti tulajdonosok, egy idős hölgy a nővérével, felkerestek minket. Megnyugodtak, hogy jó kezekben van a ház.

PRAE.HU: Úgy tudom, hamarosan máshova költöztök. Elárulod, hova?

Igen, most elhagyjuk ezt a házat, nagy bánatunkra. Ez egy gyászfolyamat, ugyanakkor két örömteli dolog is van a költözésben. Egyrészt egy szimpatikus család veszi meg, és újra gyerekzsivajjal telik meg a ház. Az anyuka művész, ő is workshopokat fog itt tartani, akárcsak én. Másrészt egy olyan házat találtunk, ami képes feledtetni ezt. Az egész országra kiterjesztettük a keresést: a feladat annyi volt, hogy beleszeretős legyen. Világéletemben Pest megyében éltem, de most egy Balaton melletti kis faluba költözünk. Ott is tudok majd workshopokat tartani, de inkább a nyári hónapokban.

PRAE.HU: Csíkszeredán is tartottál workshopot Boldizsár Ildikó Holle anyó című könyve kapcsán. Miért olyan különleges az a technika, amivel a képeket alkottad? Gyakran vezetsz hasonló foglalkozásokat?

Ezeket alapvetően itthon szoktam tartani. A megelőző alkalmakat a Magnóliák Műhelye nevű társulás szervezte, ők kerestek meg először, hogy tartsak illusztrációs workshopot. Három évig jártak a nyakamra… kezdetben nagyon ellenálltam, mert nem szeretek, vagyis inkább nem tudok tanítani. De rájöttem, hogy ez nem is tanítás, hanem egy nagy közös játék; és onnantól, hogy ezt átalakítottam magamban, szívesen csináltam. Praktikusabb itthon tartani a workshopot, mert annyi eszköz kell hozzá, és itt minden kéznél van. Általában kollázsokat készítünk, mert a résztvevők közt van, aki jól tud rajzolni, van, aki pedig pálcikaembert sem. De így valamennyien gyönyörű alkotásokkal, feltöltődve és boldogan távoznak. A workshopokon egyénileg foglalkozom mindenkivel. Nem szeretem azokat a típusú alkotó programokat, ahol negyven nő negyven ugyanolyan képet alkot. Igyekszem mindenkiből kihozni a saját kreativitását, ez a dolog lényege.

PRAE.HU: Szeretsz játszani a technikákkal, a kollázsokkal, a nem várt anyagok új felhasználásával (pl. a képeiden parafadugóból kenyér vagy „pukifóliából” habfürdő lesz). A történetre utaló újságkivágásokkal a felnőttekhez is szólsz. Hogy jönnek ezek az inspirációk?

Ösztönös vagyok, kollázsoknál eleinte fogalmam sincs, mivé alakulnak majd a képek. Szerencsés vagyok, mert menet közben mindig olyan tárgy kerül az orrom elé, amire épp szükségem van. Iszonyatosan sok kacatot gyűjtök, de most erről kezdek leszokni. Kicsit unom is, meg a költözés miatt sok mindentől meg kell válnom.

PRAE.HU: A kollázstechnikád hogyan változott a kezdetektől mostanáig?

Az utóbbi időben egyszerűsítem a grafikáimat. Példul a Holle anyó vagy Nemes Nagy Ágnes Kósza varjak című verseskötete már egyszerű képi világgal rendelkezik. Most épp ilyen korszakom van, de meglátjuk, mit hoz ki belőlem az új helyszín. Valóban van ennek egy folyamata. Kezdetben nagyon a síkban dolgoztam, majd egyre jobban kimerészkedtem a térbe. Gimesi Dóra új könyve, A tündér csizmája már kimondottan tárgyak halmazából készült. Egy tűzifatartó ládában rendeztem be a jeleneteket, az nemesült végül illusztrációvá. A férjem ezekben a kötetekben alkotótársam is, ő fényképezte le ezeket; én a kinyomtatott képekre festettem további elemeket.

PRAE.HU: Ezzel gyakorlatilag megteremtetted a színpadot a meséhez.

Ez már teljesen térbeli alkotás. Szeretek játszani a tárgyakkal, ezzel jól elszórakoztatom magam. A Kocsonyakirályfit például nagyon élveztem: az írást és az illusztrálást is. Annak is nagyon egyszerű a képi világa: alapvetően grafittal rajzoltam, de megjelennek tárgyak is. Egy királylányról szól, aki imád főzni, mondanom sem kell, hogy ez vagyok én. A kertemben ültettem zöldségeket, és ezek pont akkor voltak épp olyan picikék, mikor oda jutottam a könyvben, hogy miniatűr cukkinire, meg dughagymára volt szükségem.

PRAE.HU: Ez a térben komponálás a színházas munkáidból is eredhet? Te milyen kapcsolatot látsz a korábbi bábszínházas munkáid és e között?

Érdekes, amit mondasz, mert ez nem volt tudatos. A bábszínház mindig is vonzott, és egyetem után felkértek, hogy tervezzek bábokat. Gátlás nélkül, a fiatalok önbizalmával álltam neki bábokat és díszleteket tervezni, holott ezt nem tanultam, fogalmam sem volt a szcenikáról, de nem zavart. A bábszínház hozhatta ki belőlem Gimesi Dóri könyvében ezt a játékot (itt meg kell jegyezni, hogy Dóri a Budapesti Bábszínház dramaturgja), úgyhogy lehet, hogy tudat alatt ez dolgozott bennem. Dórinak először A Macskaherceg kilencedik élete című mesekönyvét illusztráltam. Amikor kész lettünk, egy 1930-as évekbeli cipődivatlapot ajándékozott nekem, ami az ő suszter dédnagypapájának volt a tulajdona. Aztán egy év múlva jött egy felkérés, hogy egy suszterről szóló mesekönyvet csináljunk.

PRAE.HU: Nem csak illusztrátorként, de szerzőként is jegyzed a 2010-ben a Csimota Kiadó Tolerancia sorozatában megjelent Lenkát. A kötetet svéd, holland, francia és lengyel nyelvre is lefordították és egy lengyel társulat, a Bialostocki Bábszínház bemutatta Szabadkán a 21. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválon, ahol díjat is kapott. Részt vettél a darab előkészítésében?

A bábszínházi vonal nálam véget ért, mikor megszületett a gyerekem. A Lenkának viszont nem ez az első bábszínházi adaptációja. Először a zalaegerszegi Griff Bábszínház tűzte műsorára a Lenka és Palkó című darabot és a rendező Bartal Kis Rita engem kért fel, hogy legyek az előadás tervezője. Én terveztem a bábokat és a díszlet látványelemeit, de a konstrukciós elemeket egy „igazi” szcenikus, Groschmidt Erik.

PRAE.HU: Olyan ez, mintha a mesekönyv életre kelt volna. Mennyiben lett más a lengyel darab? Hogyan született arról döntés, hogy a színdarab „nyelveken átívelve” egyetlen szó nélkül játszódjon?

A rendezője magyar volt, Csató Kata. Ő Mátravölgyi Ákost kérte fel látványtervezőnek. Ahhoz ragaszkodtam, hogy olyan legyen, mint a könyv, mert olyan ez, mint egy brand. Egy szó nem hangzik el benne, de teljesen követhető a cselekmény. A történet alapvetően nem vicces, de Kata úgy csinálta meg, hogy dőltünk a röhögéstől.

PRAE.HU: Több nyelven is kiadták a Lenkát. Hogy zajlott a megkeresés a külföldi kiadóktól? Miért pont ezeken a helyeken adták ki?

Gyakorlatilag egy kényszerhelyzet adta. Egyetem után nem volt munkám. Illusztrátor szerettem volna lenni. Házaltam a magyar kiadóknál, de sok visszautasításban volt részem, nem sikerült befészkelődni a magyar kiadókhoz. Elkezdtünk járni a bolognai nemzetközi könyvvásárra: ott is jártam a standokat, és hasonló elutasításban volt részem. Aztán egyszer kitalálták, hogy létrehoznak az illusztrátoroknak egy hatalmas üzenőfalat, ahova mindenki kitűzhette a szóróanyagát. Ez megfordította a dolgot: a kiadók járultak ide, ha illusztrátort kerestek, és rögtön ebben az évben már három külföldi kiadó is megkeresett. Egy német kiadónak megtetszett a stílusom, így született az Álomcirkusz.

PRAE.HU: Mennyiben volt más a német kiadói gyakorlat, mint amit itthon megismertél?

Ők úgy dolgoznak, hogy megíratják az illusztrátorral a saját könyvéhez a szöveget. Nyugat-Európában a képeskönyv műfaj azt jelzi, hogy minimális szöveg van benne, ezért is van ez az elvárás az illusztrátorok felé. Én ezt jóval túlteljesítettem. A következő évben komplett munkával tértem vissza: megírtam, megfestettem és egy makettben összeragasztottam a könyvecskét. A németek egy görög kiadóval karöltve adták ki a könyvet. A görög kiadó ki is fizetett, de a német kiadó azóta sem, annak ellenére, hogy tőlük származott az ötlet. Nemcsak, hogy nem fizettek: egyszer egy japán szakos ismerősöm Japánból hazatérve meglepett engem a saját Álomcirkusz könyvemmel japánul. Erről én mit sem tudtam. Úgyhogy ez a világhír többek között ennek is köszönhető. Végül nem fordultam jogi segítséghez, a leveleimre sem kaptam választ. De mindenemet az Álomcirkusznak köszönhetem. Ezzel egy csapásra megváltozott a világ itthon is; a könyvet később a General Press adta ki, majd évek múlva a Csimota öltöztette még szebb köntösbe.

PRAE.HU: Mit tekintesz sikernek a gyerekkönyv-illusztrációban? Mi volt az az elismerés, ami a legtöbbet jelenti számodra?

A Lenka és Palkóra vagyok a legbüszkébb. Nem volt ilyen szándékom, hogy oktassak/neveljek, de a legnagyobb büszkeségem, hogy tanítják az ELTE-n az óvó- és tanítóképzős hallgatóknak. Sinkó Judit drámatanár dolgozta fel ezt a két mesét és meghívott, hogy nézzem meg, hogyan zajlik egy ilyen drámafoglalkozás. Olyan hallgatók vettek részt rajta, akik nem ismerték a történetet, és Judit feladatokkal vezette rá őket, mi is itt a konfliktus. Felejthetetlen volt, ahogy ez tudatosodott a hallgatókban, majd a legkülönfélébb érzelmeket váltotta ki. De szülőktől is kaptam visszajelzéseket, hogy milyen módon segített egy-egy könyvem a gyerekeiknek.

Szegedi Katalni

PRAE.HU: Könyveidet sok országban kiadták; az érzékeny témák iránt különösen fogékony Svédországban is.

Itt meg kell említeni egy svéd származású magyar könyvtáros hölgy, Larsson Maria nevét, akinek van egy kis kiadója, és magyar könyveket ad ki svédül. Ennek köszönhetem, hogy a Lenka, a Palkó és az Álomcirkusz Svédországban is megjelent.

PRAE.HU: Változtattak valamit a könyvek külföldi kiadói?

A koreaiak például nagy formátumot választottak. De a legérdekesebb talán a Palkó svéd kiadása volt. A szöveget teljesen megváltoztatták. Nagyon óvatosak: a svéd kiadók zömmel abból élnek meg, hogy a könyvtárak megveszik a könyveiket, ezért nagyon vigyáznak, hogy mi jelenhet meg, nehogy rossz kritikát kapjanak. Mindenre rábólintottam, de van a szövegben egy utalás Leonardóra (és ez az illusztráción is megjelenik), amit ők meg akartak változtatni Picassóra, mert ott a festő-foglomról ez jut az emberek eszébe, Leonardót pedig inkább feltalálóként ismerik. A többi változtatásba belementem, de ebbe nem. Van egy jelenet, ahol a szereplőket tornasorba állítják és a főszereplő, Palkó egy kicsi fiú, tehát neki eleve megalázó ez a helyzet, de ez van. Náluk viszont nincs tornasor, nem ismerik ezt a fogalmat, nem lehet semmiféle utalást tenni a gyerekek külsejére. Egy másik jelenetben az egyik fiú pálmafás nadrágban érkezett rendes tornafelszerelés helyett, ezért büntetésből két kört kell futnia. Ezt is kihúzták, a gyerekek ruhájára sem tehetnek a pedagógusok megjegyzést. Egy másik jelenetben a rajzórán nyári élményeket kell rajzolni, és az összes lány királylányt rajzolt. Ez sem maradhatott, mert Svédországban a gyerekeket nem lehet nemi alapon megkülönböztetni. Vagy a kislány kutyáját Negrónak hívják. Magyarországon erről a cukorka jut eszünkbe, plusz fekete szín, ami a történetben a kiskutya színe. Itt megváltoztatták a kutya nevét Alexre.

PRAE.HU: A svéd közönség így alkalmasint nem is érti, mi volt egy-egy kép eredeti jelentése, a tornasor is csak egy kép marad. Mit gondolsz, benne maradt azért így is az érzékenyítő téma, a hátrányos helyzet, amiről a mese eredetileg szól?

Valamennyire igen, de biztosan sérült a struktúrája. Azért írtam meg úgy a történetet, hogy ezt hangsúlyozzam, egyszerűen alá van húzva a mondanivaló.

PRAE.HU: Illusztráltál olyan híres klasszikusokat, mint Óz, a csodák csodája vagy Alíz Csodaországban, illetve gyerekkori kedvenced, Hauff meséit. Van olyan mesekönyv, aminél azt érezted, olyan kihívásokat tartogat, hogy a művészeti oktatásban lenne a helye?

Alízt mindig is szerettem volna megrajzolni, pedig nem szerettem a mesét, de nagyon izgalmas feladat egy illusztrátornak, mert annyi rétege van. Elkészítettem a saját örömömre egy-két képet, ezeket látta meg a General Press Kiadó egy gödi kiállításon, ezután kértek fel a feladatra. Három évig dolgoztam rajta, szörnyű nagy munka volt.

PRAE.HU: Ezen dolgoztál a leghosszabb ideig? Nehezebb volt, mint az elején gondoltad?

Míves és időigényes technikával dolgoztam. Rét Viktória, a General Press Kiadó akkori szerkesztője, azóta jó barátom, igazi Carroll-mániás, imádja ezt a mesét. Sok mindent megtudtam tőle. Például Carroll rengeteg gyönyörű fotót készített a kislányról, akiről a főszereplőt mintázta – az én Alice figurám pont olyan, mint ő volt. Több szereplőt is a kortársairól mintázott, a hernyót pl. Edward Fitzgeraldról, ezért én is így festettem meg. Fura lényeket viszont nem szeretek rajzolni, el is tökéltem, hogy nem rajzolom le a griffmadarat. De sajnos a szövegben van egy rész, ahol Carroll kiszól az olvasóhoz („Ha még nem láttatok griffmadarat, nézzétek meg a képen.”), úgyhogy nem volt mit tenni, griffmadarat kellett rajzolni.

PRAE.HU: Említetted, hogy Nyugat-Európában mást jelent a képeskönyv fogalma – valóban, itthon néha kicsit „kilóra” mérjük a sok szöveget. Ehhez képest mit gondolsz a silent bookról, mint jelenségről?

Szerintem ez egy iszonyatosan nehéz műfaj, de két szuper magyar alkotó is bizonyított már ezen a terepen, a Bolognában is sikert arató Maros Kriszta és Rofusz Kinga gyönyörű és szívszaggató silent bookja, az Otthon. Ez most pont aktuális téma nekünk, lehet, hogy ezért is érint meg annyira.

PRAE.HU: Van a silent booknak helye az itthoni piacon?

Gyerekcipőben van még. Nemcsak az alkotónak nehéz pusztán a képekben gondolkodni, de a szülőnek is. Nem biztos, hogy mindenki fogékony erre.

Szegedi Katalin

PRAE.HU: Gyerekkorodban sokat jártatok a szüleiddel a Szépművészeti Múzeumba. Tudsz olyan műalkotást mondani, ami nagyon meghatározó volt? Ki az a (külföldi) művész, aki fontos számodra?

A kedvenc könyvem A festészet rövid története volt. Konkrét alkotót így nem tudnék kiemelni, de az olasz reneszánsz volt a kedvencem. Budapesten a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban tanultam, ahol az olasztanárnőnk (egyben osztályfőnökünk), Dr. Fried Ilona, nagyon fogékonnyá tett minket a kultúra befogadására.

PRAE.HU: Tetten érhető ez az itáliai hatás a munkáidon?

Egyetlen esetben, a Lenka születésénél. Egy olaszországi intézettől kaptam meghívást egy illusztrációs workshopra, amit a cseh Květa Pacovská vezetett, aki akkor járt a 80-as évei elején és rengeteg energia forrott benne. A feltétel az volt, hogy kész tervvel kellett a workshopra érkezni. Megírtam a történetet (először olaszul), és elkészítettem a borítóképet; ez határozta meg aztán az illusztráció stílusát. Ennek a könyvnek a képi világa váltás a korábbi stílusomhoz képest, mert itt tudatosan szerettem volna redukálni a színeket és a formákat is. Itt tetten érhető az itáliai hatás: mikor kinéztem az ablakon, ilyen épületeket láttam, mint a Lenka jeleneteinek hátterében. Itthon aztán találkoztam Csányi Dórával, a Csimota vezetőjével, mert a könyv a témája miatt illeszkedik a Tolerancia sorozatukba. A nehézség az volt, hogy mikor a képeket festettem, az más arány volt és a sorozat miatt át kellett alakítani.

PRAE.HU: Milyen látogatásaid voltak Ázsiában?

Egyik évben meghívtak Tajvanra, a Balassi Intézet felkérésére mentem. A dolog apropója az volt, hogy 2016-ban Magyarország volt a díszvendég a tajpeji könyvvásáron. Mivel nem ismerték a magyar irodalmat, erős vizuális ingerekkel akarták bemutatni a magyar standot és ehhez engem választottak; egyrészt, mert olyan illusztrátort kerestek, aki nemzetközi szinten jelen van, másrészt a Lenkát előző évben látták Bolognában és nagyon tetszett nekik. Végül nem sikerült a Lenkát tajvani nyelvre lefordítani és kiadni, de Kínában megjelent a Lenka és Palkó is.

PRAE.HU: Volt olyan mestered akár külföldön, akár itthon, akinek különösen sokat köszönhetsz?

Pálfi Gyuri és Árendás József két markáns tanárszemélyiség. Van olyan tanár, aki mindenkire a saját stílusát szeretné ráerőltetni. Pálfi Gyuri úgy ült le korrigálni az adott hallgatót, hogy belehelyezkedett a személyiségébe, és a saját eszközeivel csikarta ki belőle a maximumot. Árendás példaértékű grafikus, a magyar plakát atyja, akiben azt tiszteltem borzasztóan, hogy 75 évesen visszament a rajziskolába rajzolni, hogy szinten tartsa a tudását, és ne váljon rutinná. A külföldiek közül Kaatje Vermeire nevét említeném, aki a Csodaceruza felkérésére tartott itthon egy zseniális workshopot.

Szegedi Katalin

PRAE.HU: Van olyan, akit a kortárs gyerekkönyv-illusztrátorok közül kiemelnél?

A magyarok közül Rofusz Kingát említeném, egyszerűen szerelmes vagyok a művészetébe. De vannak még sokan, a teljesség igénye nélkül: Szalma Edit, Takács Mari, Szulyovszky Sarolta, Gyöngyösi Adrienn, Kárpáti Tibor, Baranyai András, Maros Kriszta, Herbszt László. Külföldiek közül a legnagyobb kedvencem Gabriel Pacheko és Rébecca Dautremer. Mikor 2016-ban Agócs Írisszel és Rippl Renátával Tajpejben voltunk, akkor volt ott Rébeccának életmű-kiállítása; életre szóló élmény volt.

PRAE.HU: Kirakatrendező és Dekoratőr Iskolába és az Iparművészeti Főiskola grafika-könyvtervezés szakára jártál. Fontosnak tartod az iskolai művészképzést? A Dekoratőr Iskola biztosan sokat formált azon, hogy hogyan tudod térben megkomponálni a dolgokat.

Ezt sajnos rosszul gondolod (nevet), semmi érzékem nincs a kirakatrendezéshez, egyszerűen fizikailag voltam ügyetlen, voltak gyakorlatok, mikor berendeztem a kirakatot és kifele levertem az egészet, mint az elefánt a porcelánboltban. Kirakatrendezésből rossz voltam, de a tervezésből, ami a látványt papíron mutatja, mindig nagyon jó. Előtte egy sima gimnáziumban tanultam, ahol nem volt művészeti képzés, úgyhogy ez az iskola a praktikus dolgokra volt jó. Kézzelfogható dolgokat tanultunk, előtte ezt se tudtam, mi az a sniccer. Ugródeszkának használtam az iskolát, hogy utána felvegyenek az iparra.

PRAE.HU: Tanultál könyvtervezést is. Ez mennyiben befolyásolja, ahogy összerakod és egészként kezeled a könyvet?

Érintőlegesen tanultunk csak illusztrációt. A grafika szakon a reklámgrafikán volt a hangsúly, az pedig engem nem érdekel. A hat év alatt, ha jól emlékszem, egyetlen könyvtervezős feladatunk volt. Ezért is választottam diplomamunkának végül, hogy egy könyvtárgyat fogok tervezni. Nem értek a tipográfiához, de látom, ha valami nem működik. Könyvtervet mindig csinálok, adok javaslatot a tördelőknek. A kocsonyakirályfi viszont teljesen a saját tervem. Mivel ételekről szól a mese, az egészet egy régi szakácskönyvnek képzeltem el. Ezért gyűjtögettem régi papírokat, beszkenneltem, kinyomtattam és utána arra rajzoltam. Nincs benne két egyforma papír.

PRAE.HU: Diplomamunkádon különös módon keveredik a sokféle technika, a bábos-színházi ismeretek és az illusztráció. Mesélj erről!

Az Übü királyt dolgoztam fel, groteszk figurákat gyurmáztam és azokat fényképeztük le Hübner Dorka fotós évfolyamtársammal. A végeredmény egészen bizarr lett. Innen indult, hogy bizonyos dolgokat más funkcióban kezdtem használni. Übü papa lova például egy paradicsompasszírozó volt. A nagyszüleim pincéjében készítettük a fotósorozatot, az alapanyag süthető gyurma, textil és rozsdás vas volt.

PRAE.HU: Mit látsz a nemzetközi trendekből, amiben újító tudsz lenni és mi az, amit követendő példaként látsz?

Nem tudom, mi most a trend, legalább tíz éve nem voltunk Bolognában. Az érdekel, hogy élvezzem, amit csinálok, és nem akarok mérvadó lenni. Nem vagyok híve annak, hogy mindenki ugyanúgy alkosson.

PRAE.HU: Kiadóktól kaptál olyan visszajelzést, javaslatot, ami új irányba vitt el?

Nem szokott ilyen lenni. Kivéve Csányi Dóra, ő nagyon kreatív személyiség, és szeret is részt venni az alkotó munkában. Nagyon hálás vagyok neki, sokszor segített, hogy visszafogjam magam. Például, ha túl sok tárgyat helyeztem a margóra. Valóban kevésbé zsúfoltan harmonikusabbak lettek az arányok. Szeretek a Csimotával dolgozni. Az írást is erősen felügyelték, szigorúan húztak a szövegből és kértek javításokat, de erre szükség van.

Szegedi Katalin

PRAE.HU: Mit gondolsz a gyerekkönyv-illusztráció helyzetéről, mi a különbség itthon és külföldön? Van-e konkrét példa, amit megemlítenél, pl. olyan ország, ahol nagyon jó a gyerekkönyvek „marketingje”?

Nincs nagy rálátásom, de az az érzésem, hogy a skandináv országokban ez jól működik. Nem csak gyerekkönyvekben: mindenben, ami gyerekekkel kapcsolatos. A lányom kiköltözött a családjával Norvégiába és ott szuper, emberközpontú az oktatás. Mikor a középső unokánk új közösségbe került, a nyelvtanára kivett egy hét szabadságot, és egy hétig az új osztályában ült vele, hogy ne legyen olyan drasztikus a váltás. Svédországban a Stockholmi Nemzetközi Könyvtár meghívására háromszor is voltam különböző városokban, ott is hasonlót tapasztaltam. Micsoda gyerekkönyvtárak vannak ott! Egy tinikönyvtár volt rám a legnagyobb hatással. Tele volt nagy „hentergőkkel” és mintegy véletlenül oda volt készítve egy-egy könyv. A könyvtár közepén van egy konyha sok munkaállomással, ahol mindenki megfőzheti az ebédjét. A következő szobában jelmezraktár van videokamerával, ahol a tinik filmet forgathatnak. A játékosságon van a hangsúly és a tinik nagyon szeretik, suli után egyből odamennek.

PRAE.HU: Min dolgozol éppen?

Most a költözésen. A következő munkám a Csimota Kiadónak egy papírszínház lesz, a témája a Hófehérke. Hamarosan pedig Budakalászon nyílik kiállításom.

 

Fotó: Bach Máté, prae.hu művészeti portál

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Szegedi Katalin tapasztalata arról, mennyire mások a külföldi kiadói gyakorlatok: nemcsak a formátumot, a szöveget is szeretnék megváltoztatni.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Margittai Zsuzsa --


További írások a rovatból

Jennifer Lee- Chris Buck: Jégvarázs 2.
gyerek

9. Aranymosás Irodalmi Válogató
A Könyvmolyképző Kiadó pályázata
Az Első Budapesti Illusztrációs Fesztivál kurátori tárlatvezetése

Más művészeti ágakról

art&design

Egy festmény keretére, avagy a varázsló kertje Egy festmény keretére, avagy a varázsló kertje
Slavko Matković: Kerék, a Bosch+Bosch csoport festője*
A Zeneakadémián


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés