bezár
 

színház

2019. 07. 28.
Lehet bátran kísérletezni
Interjú Bodó Viktorral a pályakezdésről, a Szputnyikról és a külföldi jelenlétről
Tartalom értékelése (5 vélemény alapján):
Bodó Viktor több mint tíz éve dolgozik külföldön is, elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész majd rendező szakát, tagja volt a Krétakörnek, majd a Katona József színháznak, megalapította a Szputnyik Hajózási Társaságot, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Zsámbéki Gábor mellett tanársegéd volt, Székely Gáborral közösen színházrendező osztályt vezetett. Jászai Mari- és Hevesi Sándor-díjas, nemrégen megkapta az Europe Prize Theatrical Realities díjat és a Német Színházi Társaság díját (ITI). Most szabadúszó, amikor beszélgettünk vele, éppen az elsős színészhallgatók vizsgáján dolgozott itthon az egyetemen, illetve az Örkény Színházban próbált.

PRAE.HU: Ritkán dolgozol itthon, évi egy rendezésed van az utóbbi időkben. Fontos Neked, hogy melyik országban élsz, és milyen emberek vesznek körül? Mennyire van hatással a környezet a munkádra?

Szkéné színház

Persze hogy fontos, és ezek mind jelentősen meg tudják határozni az életem, és egy-egy munka menetét, ritmusát, hangulatát, vagyis a minőségét is természetesen. Külföldön kevesebb olyan tényező van, ami kizökkentene. A kinti munkák első heteiben például egy időre felfüggesztem a magyarországi hírek figyelését, és szinte teljesen a munkára koncentrálok, olvasok, töprengek, rendszerezem a dolgaim. Valahogy csendesebb és nyugodtabb leszek. Aztán itthon igyekszem behozni valami fiktív lemaradást és rohangálok, ügyeket intézek, a munka mellett próbálom felvenni a fonalat a barátaimmal. Ez is jót tesz, mert sok inspirációt ad, de a csendesebb, fókuszált életvitel is hasznomra válik. Itthon van a magánéletem, a lakásunk, sok minden, ami melegséggel és otthonossággal tölt el, és bár jó körülmények között szoktam élni külföldön, mindig hiányozni kezdenek az itthoni élmények, miközben hagyom, hogy kiürüljön mindaz, amit nehéz kezelni a magyarországi dolgokból. A rálátás és az eltávolodás segít elemezni és megoldásokat találni. Így amikor újra itthon vagyok, újabb stratégiákkal tudok szembenézni a nehézségekkel.

A Szputnyik megszűnésekor azt a döntést hoztam, hogy külföldre megyek feldolgozni ezt a helyzetet, de azt mindig fontosnak tartottam, hogy legalább évi egy munkám legyen itthon is. Hamburgban ajánlottak házi rendezői szerződést, társulati tagságot, és fontolgattam, hogy oda is költözöm, de úgy éreztem, nagyobb szabadságra van szükségem. Az elmúlt húsz évben többé kevésbé zárt közösségek tagja voltam és minden figyelmemet, energiámat a közösség ügyeire szántam. Korábban a Színművészeti Egyetemen, majd rövidebb a Krétakörben, a Katonában és a Szputnyikban. És nem vágytam erre újra. Meg kellett tanulnom, hogy szakmailag ne a biztonságot keressem, ugyanakkor jobban odafigyeljek magamra, a saját fejlődésemre. Az állandó munka helyett körültekintőbb és fegyelmezettebb életet élek, amelyben a pihenésnek és a töltődésnek a tanulásnak éppen olyan fontos szerepe van, mint az alkotómunkának. A dolgok helyes mértékének tartása egész életemben nehézségeket okozott.

Igyekszem nem csupán a körülmények adta lehetőségekkel élni és az aktuális vágyaim, hanem inkább a hosszabb távon értékesebbnek gondolt, de nehezebb utat választani. Nyilván a józan ész határain belül. Vagy néha pont nem! 

PRAE.HU: Sokat dolgozol német nyelvterületen. Hogyan viszonyul az, amit itthonról viszel, a német módszerekhez, hagyományhoz?

A magyar színházi kultúra többek között erősen a német hagyományokra épül. Viszont történt a németekkel számos nagyon fontos változás a háború után, ami velünk sajnos nem történt meg. Az a nyitottság, ami a német embereket és kultúrát jellemzi, példaértékű. Az a hozzáállás, hogy egy hagyomány úgy is meg tud maradni, hogy különböző nemzetek kultúráival van ötvözve, felfrissítve, nem jelenti azt, hogy a saját kultúra eltűnne vagy csorbulna, sőt!

Hangsúlyozni szeretném, hogy a munkámat csapatmunkaként kell értelmezni, és van egy állandó alkotóközösség, akikkel többnyire együtt dolgozom: Nagy Fruzsina, Balázs Júlia, Bányai Tamás, Keresztes Gábor, Klaus von Heydenaber, Veress Anna, továbbá Tihanyi Ildikó, Boros, Lőrinc, Bobor Ágnes, Schnábel Zita. Azokban a színházakban, ahol eddig dolgoztunk, általános jelenségnek mondható a kulturális sokszínűség, amiben ránk is kíváncsiak. Mivel évek óta visszahívnak, a része lettünk ennek a kultúrának. Ha egy Németországban élő iskolás elmegy színházba, egyáltalán nem fogja érdekelni, hogy az alkotó csapat milyen nemzetiségű, hiszen már az iskolában megtanulja, hogy bizony sokfélék vagyunk, és ez jó. A lényegre fog koncentrálni: mi az üzenete az előadásnak, és milyen minőséggel találkozhat. A nyitottság egymás és a világ felé kint alaphelyzet, itt nálunk egyre inkább kuriózum. Sajnos a magyar kormánypropagandának köszönhetően nyilvánvalóvá vált, hogy nálunk a félelem és a gyűlöletkeltés a más nemzetiségű emberek iránt sikeresen működik. Ehhez persze kell fogadókészség is. Nem szabadna itt tartanunk.

Ha megnézzük egy vezető német színház repertoárjának a rendezőit, láthatjuk, milyen vegyes nemzetiségű. A színházigazgatók bátrabban hívnak teljesen más világlátású alkotókat. A közönség is nagyobb kíváncsisággal keresi az újat, a frisset és valahogy jobban be tudja fogadni a nehezebben fogyasztható, szokatlanabb esztétikájú előadásokat, emiatt pedig alkotói oldalról is nagyobb a kísérletező kedv. Ebben a sokszínűségben ránk is számítanak. Annyira gördülékeny az együttműködés, hogy én hamar elfelejtjük, hogy máshonnan jöttünk.

PRAE.HU: Mennyire gondolkodsz hatásban? Foglalkoztat, hogy más kultúrájú emberekre is hat-e, amit csinálsz?

Engem nagyon érdekel a hatásmechanizmus és annak minden fortélya. Egyrészt ez fontos része a színházrendezésnek, sokat tanultam és tanítottam is ezzel kapcsolatban, illetve megvannak a saját mániáim, és talán mondhatom, hogy módszereim is. Különösen foglalkoztat, hogy amellett, hogy hogy menjen át egy üzenet, még milyen módokon tudjuk a nézői tudatot befolyásolni. Megelőzni a figyelmét. A hang, a zene, a fény, a díszlet, a kellékek és minden eszköz, illetve ezek minősége és együttes jelenlétének harmóniája, vagy éppen diszharmóniája, a játékstílusok variálása, az effektek és még sorolhatnánk, mind azt a célt szolgálhatják, ha jó aránnyal és pontos szerkesztéssel, vagy éppen játékos szertelenséggel alkalmazzuk őket, hogy az elmesélt történetünk, vagy az adott színházi pillanat átüsse a láthatatlan falat, és megszólítsa vagy inkább megérintse a nézőt. Ha a színház nincs hatással, az nem is biztos, hogy színház, vagyis mindegy minek nevezzük, mert úgyis elfelejtjük.

Elemzésnél nem csupán az a kérdés, hogy ki tudjuk-e bogozni egy jelenet szálait, hanem hogy meg tudjuk-e úgy csinálni, hogy az érthető és érzékelhető, valamint átélhető legyen a néző számára is. Mindenféle színháznak van létjogosultsága, és gyakran inkább merészebb kísérleteket kéne folytatni az újdonságok megtalálása vagy akár a polgárok pukkasztása és felrázása érdekében, nem törődve a végkifejlet kódolhatóságával. Nem akarom soha elveszíteni azt, amiért kezdtem az egészet: a játékot és a keresést.            

Eszembe jut egy érdekes dolog a hatás kapcsán: évekig úgy rendeztem külföldön, hogy gyakran elveszítettem a fonalat, hogy éppen hol tartanak a szövegben a színészek, mivel egy szót sem értettem. Nem lehet egyszerre a szöveget bújni és próbát irányítani. Ezért inkább azt figyeltem, hogy annak milyen hatása van, amit csinálnak. Hogyan mozognak, gesztikulálnak, milyen energiákat mozgósítanak, hova koncentrálnak. Ezt instruáltam és állandó munkatársam Veress Anna vagy súgta néha a fülembe hol is tartunk, vagy folyamatosan tolmácsolta. De így is nehéz volt, úgyhogy annyira kimerültem, hogy stratégiát változtattam, és inkább képeket komponáltam. Gesztusokat építettem és közben megtanultam a szöveget, hogy tudjam, hol járunk.

PRAE.HU: Mennyire tartod fontosnak az iskolát a szakmai képzésben?

Ha jól működik egy iskola, ha jól tanítanak, szeretettel és valódi szakmai felkészültséggel tudnak átadni tudást, akkor kibontja a személyiséget, megerősíti az önbizalmat, nyitottságot ad, fejleszti a készségeket, irányokat mutat. Más-más típusú tanárokkal való találkozás során más-más feladatokon keresztül segít bővíteni az alkotóművészet eszköztárát. Ehhez azonban kell az a képesség, hogy a tanár ne a saját egyéniségét vagy szakmai súlyát nyomja rá a fiatalokra, akár akaratlanul is. A szakma egy része tanulható, a másik részéhez viszont tehetség, figyelem, érzékenység szükséges. Ez kegyetlen pálya, ahol hamar születnek ítéletek, és ez megjelenik már az iskolán belül is, még akkor is, ha csak „kicsiben”. Ott kevesebb sebet kap az ember, miközben fejlődik. Nekem az volt hasznos, hogy lehetett nagyon keményeket bukni. Épp ezért lehetett bátran kísérletezni is. A tanulással és odafigyeléssel töltött időtől a személyiség lesz gazdagabb. Meg lehet tanulni dolgozni. Persze arra is van példa, hogy iskola nélkül is kiváló színházi ember lesz valaki. Sőt vannak olyanok, akik szerint jobb lett volna, ha a képzés kimarad az életükből, mert olyan sebeket kaptak, vagy annyira begörcsöltek, hogy ezzel éveket vettek el tőlük. Itt persze érdemes megvizsgálni, milyen is volt az a képzés, amit kaptak. Általánosságban azt gondolom, ha egy iskola jól működik, akkor azok a legszebb évek egy fiatalnak. És fontos visszajárni, tanítani vagy akár játszani is a vizsgaelőadásokban!

PRAE:HU: Van olyan fiatal, esetleg pályakezdő alkotó, akikre érdemes odafigyelni?

A teljesség igénye nélkül mondok pár nevet. Izgalmas alkotónak tartom Boross Martint, Hegymegi Mátét, Kovács D. Dánielt, Pass Andreát, Székely Krisztát, Szentenczki Zitát.

PRAE.HU: Mit jelent Neked a siker? Illetve ebben a szakmában mi számít sikernek?

A kívülről érkező siker veszélyes dolog, de nélkülözhetetlen a színházban. Az én életemben gyakran nagy mennyiségben és gyorsan jött a siker, s ezt nem mindig jól dolgoztam fel. A legjobb pl. egy díj esetében, ha egy kis örömködés és egészséges büszkeség után nem is veszünk róla tudomást. Komoly problémákat is tud okozni, például az ember hajlamos lesz megismételni valamit, hátha attól újra sikeres lesz. Vagy ettől különlegesnek tartja magát, akivel külön bánásmód jár, vagy akár több pénz. Én jobban szeretem az alkotófolyamatot, mint a végén a bemutatás pillanatát. Nem minden értéktelen, ami sikertelen és nem minden értékes ami sikeres. De az is igaz, hogy a sikerre szükség van: egy sikertelen színész megbetegszik, egy sikertelen társulat széthullik.

A belső siker fontos dolog, a kis dolgok elvégzése utáni sikerélmény és amikor egy lehetetlennek tűnő feladat során többször is eljön egy pont, hogy jobb lenne feladni, de végül mégis végigmegyek az úton, és megcsinálom.

Igazi sikerélmény csak sok munkával érhető el, ha nincs mögötte érvényes és hiteles munka, akkor az csak valami giccs. Érzi az ember ezt pontosan szerintem.

PRAE.HU: Nemcsak rendezel: játszol is, díszletet is terveztél, írsz. Ezek mit tesznek hozzá a pályán való jelenléthez? Tulajdonképpen mi kell az érvényesüléshez?

Szerintem a többi szakmához is ugyanaz szükséges, mint ehhez, ha valaki érvényesülni szeretne: érzékenység, alázat, szorgalom, állhatatosság, tisztességesség, humor, becsületesség. Ezek alap dolgok, ugyanúgy egy asztalosmesterség esetén, mint a színházban. A tehetség állandóan változó minőségi kérdés, úgy el tud tűnni, mintha nem is lett volna soha. El lehet veszíteni, tékozolni, fel lehet váltani pénzre, el lehet inni. Munkamánia következtében is kikophat a kiégés közben. Én nagyon sok olyan emberrel dolgoztam, beleértve magamat is, akikkel nem azt tartottuk fontosnak, hogy tehetségesek vagyunk-e. Hanem hogy odaér-e valaki a próbára, jó-e a közelében lenni. Hiába tehetséges valaki, ha elviselhetetlen. A lényeg, hogy ez is egy mesterség. Meg kell tanulni a fogásokat, rengeteget kell gyakorolni. Iszonyú mennyiséget kell dolgozni, aminek nehéz belőni a mértékét, én ezt sokszor elrontottam. A szenvedélyességem és mániákusságom, amivel dolgoztam, gyakran ellenem fordult.

PRAE.HU: A Katonában mutattátok be a Ledarálnakeltűntem című előadást, aminek hatalmas sikere volt. Vajon ez hozta a külföldi lehetőségeket, vagy más áll mögöttük?

Igen, ez az előadás, mint egy rakéta repült ki a nemzetközi színtérre, fesztiválokra. Elképesztő tempóban és mennyiségben taroltunk. Rengeteg munkát pakoltunk bele, és egyre nagyobbat szólt. Ebben eleve benne volt a Katona József Színház társulatának nemzetközi ismertsége, és Zsámbéki Gábor személyes nemzetközi kapcsolatai is, amelyeket mindig fontosnak tartott és jól ápolt. Ezt követően kezdtek el engem hívni más színházak is. Volt pár nagyobb rendezésem, már nem a Katonában, amelyek szintén nagyobbat szóltak, kijutottak különböző fesztiválokra. Fontos szempont szerintem, hogy én többnyire nem szövegközpontú előadásokat csinálok, hanem inkább helyzetekre, gesztusokra és látványra épülő dolgokat. Időnként eszköztelenebb formanyelvvel is kizárólag a történet elmesélésre fókuszáló színházat is szoktam csinálni, de ezekben bénultabb vagyok és gyanakvással figyelem a színpadi eseményeket, hogy nem fogják-e unni.

PRAE.HU: Tudsz meghatározó fordulópontokat mondani a pályádon?

Az amatőr színház, az AD HOC csoport alapozott meg mindent. Együtt fogalmaztuk meg saját identitásunkat, a barátság és a színház együtt volt. A főiskolán aztán ketté vált, hogy kik a barátok és kik a kollégák. A főiskola nekem együtt zajlott a Krétakörrel, ez a korszak a rendezőszakkal ért véget. Közben színészként filmeket is csináltam. A filmezés egy egészen más kaput nyitott meg. Egy rövid ideig próbálkoztam szervező-produkciós iroda vezetéssel, ez hamar elvérzett, de nagyon termékeny volt, és roppant tanulságos. Aztán jött a Katona, ahol beleroppantam a feladatokba, de örökké hálás leszek érte, aztán a Szputnyik, a független színház az álmokkal és a lehetetlennel való küzdelemmel. Amikor vége lett, persze kicsit meg is haltam. Vagyis egy részem. Aztán feltámadtam, és most ez is egy új korszak, amit akkor fogok tudni definiálni, ha véget ér majd.

 

Fotó: Bach Máté, prae.hu művészeti portál

 

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Bodó Viktor állítása, miszerint lényeges visszajárni az egyetemre, tanítani vagy akár játszani is a vizsgaelőadásokban!
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Németh Gábor Dávid --


További írások a rovatból

színház

Problémadarab komoly problémákkal Problémadarab komoly problémákkal
Shakespeare-vendégelőadás Ján Klata rendezésében: Szeget szeggel
színház

Drágám, megjöttek a perverzek! Drágám, megjöttek a perverzek!
Többszörös orgazmus a Budapesti Anarchista Színház előadásában
Háttérbeszélgetés Balog Józseffel a Thealter nemzetközi színházi fesztivál indulásáról és működéséről, kapcsolatrendszerekről, a fiatalok lehetőségeiről
színház

Megtisztulás elvitelre Megtisztulás elvitelre
Ábel Stella Psyché-interpretációja. Monodráma, ami szó szerint a székhez szegez

Más művészeti ágakról

irodalom

A művészet létjogosultsága A művészet létjogosultsága
Átadták az Arany Medál-díjakat
Maja Lunde: Hónővér. Cser Könyvkiadó, 2019.
Nagy Zoltán: Szép csendben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés