bezár
 

zene

2019. 08. 14.
Brit rockzene a Szigeten
Sziget Fesztivál, 2019. augusztus 8.
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A Sziget fesztiválon a csütörtöki nap a brit alternatív-indie rockzenéről szólt, olyan nagyszínpadi fellépőkkel, mint a Franz Ferdinand, a The Verve frontembere, Richard Ashcroft és a The 1975.

Csepergő esővel és fülledt meleg levegővel indult a délután a 27. Sziget fesztivál csütörtöki napján. Lézengő külföldiek, kígyózó sorok, a legfrissebb fesztiváldivat szerint öltözött, csillámló arcú és színes hajfonatú lányok, trendi horgászsapkás fiúk és rengetegnél is rengetegebb színpad, sátor és stand fogadta a fesztivál területére érkezőket. A nagyszínpad előtt még csak elég visszafogott létszámú ember hallgatta a magyar alternatív-rock nagyágyúit, a majd’ 30 éve zenélő Quimbyt, de mire a délután első nagynevű fellépője, a Franz Ferdinand a húrok közé csapott, már jóval jelentősebb tömeg gyűlt össze a színpad előtt.

Franz Ferdinand. A 2000-es évek elején alapított skót indie rock banda, bár már kissé kiöregedőfélben van, mégis sikerült a stílusukat a korukhoz idomítani. Az énekes, Alex Kapranos ugyanis egy elegáns öltöny-nyakkendőben állt színpadra a régi, fiatalkori színes-mintás ingjeihez képest. Látványvilágban is igazodtak ehhez az új, letisztultabb stílushoz: aki nem tudott a színpadhoz közelebb férkőzni, az egy elegáns fekete-fehér szűrőn keresztül élvezhette a koncertet a kivetítőkön, ami tökéletesen illeszkedett a dalok néha ’60-70-es éveket idéző hangzásához. A táncolható rockzene fülbemászó gitárriffekkel még azokat a csillámos arcú lányokat is megmozgatta, akik talán azt se tudták, mi fán terem az a Franz Ferdinand, csak véletlenül tévedtek a nagyszínpad környékére. A koncert zárásaképpen pedig felcsendült az együttes legnépszerűbb száma, a várva várt Take Me Out is.

Franz Ferdinand

Pale Waves. Az A38 sátrában pár szám erejéig belehallgattam egy viszonylag fiatal, feltörekvő angol együttesbe, a Pale Waves-be is. Dalaikra enervált indie szintipop-rock hangzás jellemző, aminek szintipop jellege élőben kevéssé dominált, enerváltsága annál inkább. Hiába nézett ki az énekesnő, Heather Baron-Gracie úgy, mint Joan Jett trendi, modern verziója, és hiába adott bele mindent a dobos, Ciara Doran is, csak egy középszerű koncert kerekedett belőle. Többször is előfordult, hogy akár percek is elteltek anélkül, hogy bármi inger érte volna a közönséget – a színpad és a kivetítő is sötétbe borult, amíg az együttes átállt két szám között. A dalok pedig hiába jók, ha kevésbé energikus hangzásuk nincs kompenzálva legalább egy érdekes előadásmóddal. Az utolsó és egyben legismertebb dalukra, a There’s a Honey-ra legalább egy kicsit összekapták magukra, és zárásképpen sikerült átmozgatniuk a színpad körül összegyűlt tömeget.

YUNGBLUD. Az A38 színpadára a Pale Waves alacsony energiaszintje után szinte bombaként robbant be pontban 20:15-kor a szintén brit, 22 éves énekes-dalszerző YUNGBLUD (polgári nevén Dominic Harrison), aki 21st Century Liabilty című számával azonnal felpörgette és megőrjítette a közönséget. YUNGBLUD 2018-ban jelentette meg első és eddig egyetlen nagylemezét, így viszonylag friss előadónak számít, a közönség mégis kívülről fújta az összes dalát.

YUNGBLUD hatalmas sikerének és népszerűségének talán két fő oka van. Az egyik, hogy a fiatal énekes magát a fiatalság szószólójának tartja, így dalai is a fiatalokat érintő témákról szólnak: meg nem értettség, különcség, kirekesztettség, társadalmi és politikai visszásságok. Zenei stílusa pedig leginkább a korai 2000-es évek emo zenekarait idézi, így mondhatjuk, hogy YUNGBLUD képes továbbvinni a My Chemical Romance feloszlásával leáldozott szubkultúrát sajátjára formált, néhol nu-metált, néhol punkot idéző hangzásával és nagyon erős brit akcentusával.

Népszerűségének másik oka maga YUNGBLUD személyesen: a fiatal fiú igazi jelenség a színpadon. A Szigetes fellépésére is egy fekete csipkés kombinéban, rózsaszín térdzokniban, frissen festett, összevissza kócolt fekete hajjal és rózsaszín gipszbe burkolt törött kézzel érkezett. De őrültsége nem merült ki pusztán a külső megjelenésben: YUNGBLUD egy igazi energiabomba, aki a másfél órás koncert alatt egy pillanatra se állt meg, többször körbefutotta a színpadot, fel-le ugrált, táncolt, a zenészeivel incselkedett és törött kézzel gitározott. A közönség pedig imádta a másfél óra minden percét. Ha énekelni kellett, énekeltek, ha ugrálni kellett, ugráltak, ha le kellett guggolni, leguggoltak, sőt, a koncert végére még egy barátságosabb pogókör is összejött az énekes kérésére.

YUNGBLUD

The 1975. Az A38 sátorban „átélt” Pale Waves és YUNGBLUD koncerteket a nagyszínpad fő fellépője, a nem meglepő módon szintén brit The 1975 koronázta meg. A 2013 óta töretlen népszerűségnek örvendő zenekar zeneileg ugyanis ugyanazt az enervált szintipop-rockot képviseli, mint a már korábban említett Pale Waves, karizmatikus és érdekes frontembere, Matty Healy azonban YUNGBLUD színpadi jelenlétét idézi, jóval introvertáltabb és kevésbé hiperaktív kiadásban. Hisz ki kell mondanunk: a The 1975 sikere a frontemberben rejlik. Hiába vannak jelen a színpadon klasszikus rockzenekari felállásban, két gitárossal, egy dobossal – ez igazából Matty show-ja. Főleg miatta is válhat az együttes elég megosztóvá, mert Matty úgy viselkedik, mint egy feltűnősködő rockzenész, aki ha úgy tartja kedve, elszív egy cigit a színpadon, ha úgy, akkor megtáncoltatja a vokalistalányokat, csavargatja a rendezetlenül göndör hajtincseit, Mick Jaggeresen vonaglik a színpadon – miközben a zene tulajdonképpen vegytiszta indie pop. De szerencsére az együttes egészséges mértékű öniróniával van megáldva, és Matty maga is többször reflektált a rocksztár-nem rocksztár problematikára a koncert során, ami végül a koncertet záró dal, a The Sound alatt teljesedett ki: a kivetítően ugyanis a dal alatt az éppen emiatt őket kritizálók kommentjei voltak olvashatóak.

De nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor kreatívan használta az együttes a vizuális lehetőségeket: az együttes mögött egy hatalmas led-téglalap volt felállítva, ami a self-titled bemutatkozó albumuk borítóját idézte, és ami különböző színekben pompázott a koncert során; valamint említésre méltó még a kivetítőn néha különböző betűtípusokkal felvillanó „Matty” felirat, ami még inkább alátámasztotta, hogy itt a frontemberen áll vagy bukik minden.

Míg a látványt és a színpadképet illetően elég fesztiválhoz méltóan jártak el, addig a setlist összeállítása nem sikerült éppen fesztivál-barátra. Bár az első sorokban álló elkötelezett rajongók láthatóan élvezték a koncert közepén elhelyezett melankolikusabb, érzelmesebb blokkot olyan dalokkal, mint az I Couldn’t Be More In Love vagy a Be My Mistake, addig a laikus tömeg hamar elunta magát, a színpadtól távolabb állva már hangosabb volt a fesztiválozók beszélgetésének zaja, mint az éppen zajló koncert.

A The 1975 nagyszínpados szereplése mutatja a legjobban, hogy a Sziget szervezői alapvetően nem a magyarok, sokkal inkább az idelátogató külföldiek ízlése szerint válogatják össze a fesztivál sztárfellépőit, mert ha a magyar rajongókon múlik, egy The 1975 típusú zenekar maximum egy Budapest Parkot vagy egy Akváriumot tud megtölteni, így viszont, a külföldieknek hála meghallgathattuk őket egy Sziget nagyszínpadon is.

Fotók: szigetfestival.com/hu/csutortok

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Nagy Eszter --

Nagy Eszter az ELTE Bölcsésztudományi Kar hallgatója 2018 óta szabad bölcsészet alapszakon. Jelenleg a PRAE.HU gyakornokaként tevékenykedik.


További írások a rovatból

Interjú Ittzés Gergely nemzetközi hírű fuvolaművésszel a siker titkairól, improvizációról és kompozícióról, általában véve zenéről
zene

Az improvizatív zene ünnepe Budapesten Az improvizatív zene ünnepe Budapesten
Mats Gustafsson az Újbuda Jazz fesztiválon
Airbourne, Fezen Fesztivál, 2019. 07. 24.

Más művészeti ágakról

gyerek

Premier: MIT – Az ember tragédiája rövidítve
November 13-án a TRIP hajón
irodalom

Súlytalanul nehezedik Súlytalanul nehezedik
Moesko Péter, Megyünk haza, Műút, 2019.
irodalom

Az idő mélyebb és felszínesebb nyomai Az idő mélyebb és felszínesebb nyomai
Bartis Attila: Az eltűnt idő nyoma, Magvető, 2019.
irodalom

Huszonegyedik #11 Huszonegyedik #11
Történetmondás 2.0 - Játéktudomány és transzmedialitás


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés